Varázslatos világukról és kislányairól is mesélt a híres cirkuszigazgató

Hamarosan hozzánk is újra ellátogat az Eötvös Cirkusz, Jászberényben március 9-től 11-ig, vagyis három napig táborozik majd a hetven fős társulat, és persze állataik. A cirkuszigazgatóval, Eötvös Lóránddal beszélgettünk a legfiatalabb cirkuszosokról, vagyis a kislányairól, hétköznapjaikról, na és persze arról is, milyen műsorral készülnek ezúttal.

– Az idei évadunkat két fő dolog alapján határoztuk meg. A műsorunk címe Tradíciók és generációk, nem véletlenül, egyrészt tisztelgés ez annak, hogy kétszázötven éves a modern cirkusz, a második része pedig annak okán jutott eszünkbe, hogy az idei a családok éve. Ezért a műsorunkban is a nemzedékeké a főszerep, több különböző generáció is fellép – kezd bele az igazgató.

– Az idei műsor egy kicsit hagyományőrző is, hagyományos elemeket mutatunk be, sok lesz az állatprodukció, lesznek vadállatok, oroszlánok, tigrisek, púpos tevék, elefánt, még háztáji állatok is. Sőt, szarvasmarhák! Ez egy különleges produkció, ilyet nem nagyon lehet látni.

– A műsor sztárjai a kolumbiai artisták, ők egy egyensúlyozó számot mutatnak be több méter magas dróton mindenféle biztosítókötél nélkül. Illetve ugyanez a két artista egy halálkerék nevű számot is előad, ezt úgy kell elképzelni, hogy körbe-körbe forog egy hatalmas kerék és azon mutatnak be különböző akrobatikus elemeket.

Illetve egy portugál bohócművész is szórakoztatja majd a közönséget, ő még eddig nálunk nem szerepelt, újdonság lesz. És ezúttal a két kislányom is fellép – a nagyobbik kilenc éves, a kisebb hét lesz – ketten mutatnak majd be egy közös produkciót, mint a legújabb generáció tagjai.

– Azt elárulhatja, hogy ők mit adnak majd elő, vagy meglepetés?

– Egy lebegő karika számot mutatnak be, tulajdonképpen még amatőr szinten természetesen, de nagyon aranyosak. Most kezdték még, de ezzel a számmal már felléptek a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon, igaz nem versenyzőként, hanem mint meghívott vendég, de nagyon büszkék vagyunk rájuk.

– A lányok élvezik a gyakorlást, a szereplést?

– Nagyon, imádják!

– Hogy viszonyulnak ehhez az életformához? Bár biztos nem szokatlan, hiszen beleszületettek ebbe, de azért nem lehet egyszerű. Hogyan tanulnak például? Hiszen ők is vándorolnak a cirkusszal városról városra.

– Igazából mi is így nőttünk már fel, nekünk is természetes közeg volt a cirkusz, ez az otthonunk. Az embernek gyerekkorában eszébe sem jut az, hogy ez egy különleges életmód lenne, nekik is természetes az egész, hogy így nőnek fel. Aztán felnőttkorban, mikor az ember már jobban átlátja a világot, akkor kezdi megérteni, hogy egy teljesen másfajta világ is létezik, amit eddig nem is nagyon ismert.

– Azokban a hónapokban, amiket Budapesten töltünk, a gyerekek ugyanúgy járnak iskolába. Általában szeptemberben érkezünk a cirkusszal Budapestre, onnantól a főváros különböző kerületeiben lépünk fel és egészen februárig teljesen hétköznapi körülmények között járnak iskolába, oviba. Amikor vidéken vagyunk, akkor pedig magántanulóként tanulnak, és év végén leteszik a szükséges vizsgát. Nem könnyű nekik, sőt nehezebb is talán, mint a többi gyereknek, de ez az életmódunk velejárója.

– És a lányok még ráadásul sokat gyakorolnak is!

– Hát igazából azt szeretik jobban, a tanulást kevésbé. De ezzel alighanem a legtöbb gyerek így van. Néha kicsit noszogatni kell őket a tanulásra, ha próbálnak, akkor meg le kell beszélni őket. Ilyenkor jön a kérlelés, hogy de ezt még hadd csináljam meg…

– Hogy telik egy napjuk? Hogyan képzeljük el, milyen a cirkuszos élet?

– Igazából a megszokott életet próbáljuk élni mi is, igyekszünk úgy csinálni mindent, hogy praktikus legyen. Egy héten egyszer utazik a cirkusz, általában hétfőn vagy kedden, ez a kicsit nehezebb időszak. El kell jutni egyik helyről a másikra, olykor csak ötven, máskor százötven kilométert, az egész cirkuszt át kell költöztetni, felépíteni.

– Persze a gyerekek ebből sok mindent nem vesznek észre, általában betesszük őket a személyautóba, végigalusszák az utat, aztán ha odaérünk, akkor felkelnek és megörülnek, hogy húúú új helyen vagyunk, lehet játszani. Szóval az ő életüket igazából a játék teszi ki, ebben nem különböznek a korukbeli gyerekektől. Igaz, hétről hétre más városban vannak, viszont a lakókocsink ugyanaz, azt is mondhatnám, olyan ez, mintha minden héten áttennénk a házunkat egy másik városba. Attól az ember otthona ugyanúgy megmarad, a gyerekek ugyanazokkal a játékokkal játszanak, ugyanazt a tévét nézik.

– Az előadások között tudnak pihenni, feltöltődni, ilyenkor mivel tölti az idejét?

– Legtöbbször a gyerekekkel vagyok ilyenkor, de egyébként teljesen hétköznapi hobbijaim vannak, szeretek moziba járni, olvasni. Az a helyzet, hogy most már nem vagyok az a kimozdulós típus. Régebben mindig várost néztem, mászkáltam, de már szívesebben vagyok otthon, ha lehet. Persze a gyerekekkel sokszor megyünk játszótérre, játszóházba, vagy ahová kedvük van. Illetve bevallom, nekünk a cirkusz a hobbink is, így előfordul, hogy elugrunk 30-40 kilométerrel arrébb és megnézünk egy másik cirkuszműsort, ha úgy adódik.

– Rengeteg állattal dolgoznak együtt, nagy szerepe van az ő fellépésüknek is, viszont biztos nekik is van néha rossz napjuk, amikor nem úgy viselkednek, ahogy szoktak. Hogyan kezelhetőek ezek a helyzetek?

– Jutalomfalattal! De komolyan, az a helyzet, hogy nagyon-nagyon szeretnek enni ők is, ebben nem nagyon különböznek a háziállatoktól. A jutalomfalatot bizony akkor is meg tudják enni, ha már tele vannak! Szóval ezzel mindig lehet őket motiválni, a másik pedig az, hogy azért náluk jóval ritkább bármiféle hangulatingadozás, az idomárok pedig ismerik már jól az összes állatot, tudják, hogyan lehet őket „felvidítani”.

– Kicsit zárt világnak tűnik a cirkuszos, nehéz lehet így kapcsolatokat kialakítani, nem is beszélve a párkeresésről!

– Zárt, de mégis nyitott világ a miénk, hiszen emberek között vagyunk mindig, sok új ismerőst szerzünk. Ugyanakkor nehéz kapcsolatokat kiépíteni valóban, mert egy hét múlva mindig továbbállunk. Akiket megismerünk, hátrahagyjuk, de a mai világban azért már nem olyan nehéz megoldani az ilyen helyzeteket, tudjuk tartani a kapcsolatot a közösségi felületeken, régen ez sokkal nehezebb volt.

– A házasság persze nagyon más, külsős emberrel nehéz komoly kapcsolatot kialakítani, óhatatlanul valamelyiküknek fel kell adnia a korábbi életét. Szerencsére nálunk nem volt ilyen probléma, hiszen a feleségem is cirkuszos családból származik, gyerekkorunk óta ismerjük egymást. Sokáig nem találkoztunk, aztán mikor nagylány lett már egész más szemmel néztem rá, megtetszettünk egymásnak és összeházasodtunk. Nem volt kérdés, hogy a cirkusz világában maradunk.

Ennek pedig mi is csak örülhetünk, hiszen így tovább öröklődik egy csodás hagyomány, a cirkuszművészet és még remélhetőleg sok-sok évig szórakoztat minket az Eötvös család és társulata!