Fémkeresős csapat is segíti a régészek munkáját megyénkben

– A területet tekintve szokásos évet zártunk, de voltak kiemelkedő munkáink és érdekes leleteink – kezdi a beszélgetést Tárnoki Judit. Munkatársai főleg az M44-es út megelőző feltárásának Tiszakürt és Kondoros közötti, bőséges lelőhelyeket adó megyei szakaszán dolgoztak.

– A legnagyobb egy gazdag őskori lelőhely volt, ahol az újkőkor elejétől a vaskorig szinte minden korszak előfordult. De találtunk szkíta sírokat, kelta és szarmata települést, illetve temetőt is. De másutt is került elő kitűnő szarmata település, temető, középkori falurészlet, avar sírkert.

– Érdekes kérdés, hogy miért választotta minden nép ugyanazt a lakóhelyet az évezredek során. Mondjuk, így megismerkedhetünk a régi alföld képével is.

– A Tisza folyamszabályozása előtt más volt a táj, mint ma. Különösen a Tiszazug volt vízjárta terület, ahol egy olyan letelepedésre alkalmas magaspartot, mint ami Kunszentmárton határában van, minden erre járó nép megtalált. Akkor még nem szorították gátak közé a folyókat. Így a mai többméteres vízszintingadozások helyett a nagy területű, sekély vízből kiemelkedő magaslatok szigetekként adtak otthont és termőföldet az egymás után érkező népeknek, akiknek fogalmuk sem volt az előttük itt élőkről.

– Ezek szerint nem egymást űzték el a jó lakóhelyekről?

– Itt ennek nyomát nem láttuk. Másutt, a bronzkori halmoknál előfordult, hogy egy később jövő nép elpusztította a korábbi települést. Ilyen megrendítő emléket pár éve a négyes út Abony és Cegléd közötti szakaszán láthattunk. Nem mi tártuk fel a lelőhelyet, de számunkra is megdöbbentő volt az Árpád-kori falu tatárjárás idején történt végzetének a képe. A leleteket tekintve egyébként az átlagosnál jobb eredményünk volt. A múlt év egyik nagy ajándéka egy ezüstkincslelet, egy Kengyel határában elrejtett vagyon volt. A szántás által kifordított középkori ezüst dénárokat a múzeummal évek óta együttműködő fémkeresősök fedezték fel. Ennek alapján Kovács Péter régész a tulajdonos hozzájárulásával összesen 118 érmet tárt fel a helyszínen. A hódoltság kori magyar pénzeket valószínűleg szövet vagy bőr zacskóban rejthette el egykori gazdája.

– Ezek szerint sokat segítenek az amatőr kincskeresők.

– A fémkeresősök az évek során a múzeum nélkülözhetetlen munkatársaivá váltak. Egy Szolnok környéki Árpád-kori falu feltárása döbbentett rá minket, szakembereket arra, hogy a csapat segítsége előtt mi minden veszhetett kárba az évek során. Iszonyatos mennyiségről lehet szó.

– A már említett ásatáson kezdettől fogva dolgozott fémkeresős kolléga, és hihetetlen mennyiségű olyan fémtárgyat szedett össze, ami elveszett volna a terep gépi letakarítása során. Nem gondoltuk, hogy egy közönséges Árpád-kori településről tíz III. Béla-kori érem, arany ruhaveretek, aranyozott bronz könyvkapocs, aranyozott szíjvégek kerülhetnek napvilágra. A fémkeresősök révén tudtuk meg, hogy milyen értékes tárgyak fordulhattak elő egy kis Árpád-­kori faluban.

Beszélgetésünk közben váratlan fordulat történik. Tényleg a véletlen a legjobb rendező, mert dr. Kertész Róbert régész és a múzeum holdudvarához tartozó fémkeresős csapatot szervező férfi lép be a szobába.

A vendég, Pozderka Imre szakszerűen felcímkézett zacskókat tesz az asztalra, melyekből edénytöredékek, pénzek és egy nagy izgalmat keltő avar szíjvég kerül elő. Amíg Tárnoki Judit a leletekkel foglalkozik, Pozderka Imrével a kincsvadászok által korábban rossz hírbe hozott fémkeresőzésről beszélgetünk.

– Nyugalmazott géplakatos vagyok, s körülbelül tíz éve foglalkozom fémkeresőzéssel – mondja Imre. – Otthon nincs régiség, amit találtam, a tiszapüspöki helytörténeti gyűjteménynek vagy a törökszentmiklósi múzeumnak adtam át. Kovács Péter régésszel beszélgetve jött az ötlet, hogy orosházi példa nyomán hozzunk létre egy, a múzeummal együttműködő fémkereső csoportot.

– Több szem többet lát, s nem csak fémet keresnek, rengeteg értéket mentenek meg – szól közbe Tárnoki Judit. – Terepbejárást is végeznek számunkra, s összegyűjtik a felszínen levő leleteket.

– Utánajárok a dolgoknak – veti közbe Pozderka Imre. – A levéltárban, az interneten is tájékozódom, egyeztetek a múzeummal, s nem megyek ki úgy a határba, hogy ne tudnám, minek kell ott lennie. A szenvedélyem költségeit magam állom. Ott voltam a tiszapüspöki ásatáson, az M44-esnél és a szolnoki vár mostani feltárásán is.

A várnál tartva, Kertész Róbert­től az ottani munkák felől érdeklődtünk.

– Nagyon eredményes volt az őszi művésztelepi próbaásatás – közli elégedetten. – Itt 16-17. századi méter vastag kváderkő falazatú épületeket találtunk. Egy részük kétszintes lehetett és a királyi végvár részeként szolgált. Az alagsorban élelmet tarthattak, de ágyúzáskor itt találhatott menedéket a fölötte levő szálláson lakó katonaság is. Igényes építkezés volt, mert Szolnok Komárom, Eger, Győr mellett fővárnak számított. Eddig ritka török kori üvegedényeket, díszkerámiát, vörös márvány sírkőtöredékeket találtunk. Egy török gödörből pedig zsákmányolt latin feliratú keresztény ezüstmedaliont is felszínre hoztunk. A fémkeresős csapat meg török akcsétől a magyar dénárig nagyon sok korjelző pénzt is talált. Így nagy reményeket fűzünk az idén kezdődő nagyobb ásatáshoz is – teszi hozzá a szakember.

Az idei tervekhez Tárnoki Judit annyit fűz hozzá, hogy folytatódik a Szolnok melletti Árpád-kori település feltárása, illetve az M44 Szentkirály felé terjedő szakaszán két lelő­hely esik a megyébe. Emellett a szentendrei Pest megyei múzeum felkérésére az abonyi elkerülő út megelőző feltárásán is dolgozni fognak a szolnokiak.