4 órája
Egymásnak feszült a helyi önkéntes tűzoltóság vezetése és a polgármester Túrkevén
Eddig példátlan módon önkormányzati támogatás nélkül működik tovább a Mentő és Tűzoltó Egyesület Túrkevén. Az önkéntes tűzoltóság vezetősége ugyanis nyáron már nem írta alá az együttműködésről szóló féléves szerződést a helyhatósággal, mert úgy vélik, az jogilag és erkölcsileg több ponton is vitatott. A polgármester szerint viszont semmi nem indokolja a lépést, mindkét fél szerint politikai sértődöttség áll a háttérben.
Parázs vita alakult ki Túrkeve legutóbbi testületi ülésén a helyi önkéntes tűzoltóság első félévi működéséről szóló napirendi pont tárgyalásakor. Sallai Róbert Benedek polgármester szerint a 20 éve működő Mentő és Tűzoltó Egyesület vezetése cserbenhagyta a várost, amikor a második félévre már nem írták alá a támogatás és együttműködés feltételeit rögzítő szerződést.
Nem fogadta el a testület az önkéntes tűzoltóság beszámolóját
Sőt, a nyilvánosság előtt egyenesen hazugságnak nevezte az egyesület beszámolójának egyes részeit. A városvezető egyrészt azt kifogásolta, hogy az egyesület szerint az önkormányzat nem támogatja a tűzoltóságot.
– Ott van a költségvetésben a pénz! A költségvetési támogatást megszavazta a testület, már csak alá kellene írni a támogatási szerződést. Hazugság, hogy nincs! Fogalmunk nincs, hogy miért, de nem írták alá a szerződést. Arra sem vették a fáradtságot, hogy egyszer bejöjjenek, és elmondják, hogy mi a gondjuk vele. Az ő mulasztásukat, hogy a kisujjukat sem mozdították, hogy ebből támogatási szerződés legyen, nem lehet az önkormányzatra hárítani – hangsúlyozta a városvezető, aki szerint nem az egyesület képessége hiányzik a további munkához, hanem a szándéka. Úgy véli, ez kizárólag a tűzoltóság vezetőségének döntése volt, ami nagy felelőtlenség a város lakosaival szemben szemben. Szerinte a tűzoltóparancsnok csak sértődöttségből, dacból döntött a úgy, hogy nem írja alá a szerződést, és nem dolgozik tovább az önkormányzatnak, mert a helyhatósági választás nem úgy sikerült, ahogy szerette volna.
A polgármester szerint politikai sértődöttség áll a háttérben
– Ezzel együtt lehet élni, de a város szubjektív biztonságérzetét, valamint tűzbiztonságát ez a döntése a vezetőknek jelentős mértékben veszélyezteti – nyomatékosította az ülésen Sallai Róbert Benedek, aki szerint a tűzoltóság egyébként jól felszerelt eszköztára rendelkezésre áll, de jelenleg lakat alatt van. Úgy véli, az önkormányzat nem mondhat le csak úgy egy ekkora vagyonról, melynek létrejöttében közreműködött. Hozzátette, a támogatási szerződés aláírására még mindig lehetőség van, amennyiben a tagság közül valaki vállalná a feladatot.
Az önkormányzat egyébként a 32 tagú egyesületből két főállású tűzoltó bérét finanszírozta, emellett három tűzoltó a közmunkaprogram keretében dolgozott az egyesületnek. Szeptember elsejével az ő munkaviszonyuk is megszűnt. A város egy emelődarus autó beszerzéséhez korábban egyszeri félmillió forintos támogatást nyújtott. A polgármester szerint egyébként az egyesület nem is pályázhatott volna eszközfejlesztésre, ha nem lett volna az önkormányzatnál bejelentett dolgozója.
A tűzoltóparancsnok szerint a szerződés több sebből is vérzett
Az ügyben megkerestük a testületi ülésen többször név szerint emlegetett Sörös Tibor parancsnokot, aki jelenleg civil foglalkozásból tartja el családját.
– Az oka, hogy nem írtuk alá felajánlott, fél évre szóló támogatási szerződést az volt, hogy a megkeresett ügyvédek és jogászok szerint több pontban is törvénytelen. Az egyik kifogásolt pontja az egyesület vagyonával kapcsolatos kérdés. A szerződés azt feszegeti, hogy mi lesz a vagyonnal akkor, ha megszűnik az egyesület. Bár nem szűnik meg, de ebben az esetben a szerződésben az áll, hogy az egyesület tegye meg kedvezményezettnek az önkormányzatot. Szó nem lehet róla! Arról ugyanis, hogy egy civil szervezet vagyonával mi történik, ha az megszűnik, a Polgári Törvénykönyv rendelkezik. A másik pont, amit kifogásoltunk, a munkaidővel való rendelkezés. A szerződés azt tartalmazta, hogy napi 8 órában a város műszaki osztályvezetőjének utasítására hajtsunk végre eddig számunkra tiszázatlan feladatokat. Én tűzoltóként szolgáltam húsz évig a várost, és továbbra is tűzoltóként szolgálom majd, igaz, már a munkám mellett – hangsúlyozta.
Továbbra is számíthat a lakosság a túrkevei önkéntes tűzoltókra
Sörös Tibor parancsnok azt is cáfolta, hogy a tűzoltószertár ajtajára lakat került, hiszen ez mindig is így volt, de biztonsági okokból. Nyomatékosította, az egyesületi tagok továbbra is ellátják feladatukat. Annyi változott, hogy főállású tűzoltója nem maradt a városnak.
– Igenis, működik az önkéntes tűzoltóság, de a klasszikus egyesületi formátban. Annak ellenére is számíthatnak ránk a túrkeveiek, hogy nem kapunk már önkormányzati támogatást. Mivel önálló beavatkozó szervezetként működünk több, mint 10 éve, havi normatív támogatásban részesülünk. Ebből fizetjük a rezsit. Ahhoz, hogy január elseje után is tudjunk működni, szerződni szeretnénk a vármegyei igazgatósággal, így a beavatkozó tevékenységet megtartjuk, de 3000 órában vállalunk tevékenységet, valamivel kevesebbet, mint eddig, de ugyanúgy működünk tovább – nyomatékosította a parancsnok, aki szintén úgy véli, a polgármester személyes okokból írt a támogatási szerződésbe az egyesület számára vállalhatatlan pontokat.
– Nagyon szerenténk már, ha végre véget érne ez a cirkusz, mert lassan a sok vádaskodásba belebetegednek nemcsak az egyesületi tagok, de már a családtagok is – tette hozzá Sörös Tibor.
A város fürdőjét is a túrkevei tűzoltók gyors beavatkozása mentette meg
Még 2022 júniusában gyulladt ki a Túrkeve Termál- és Élményfürdő fedeles medenceépülete. Az elektromos szauna kapott lángra, a tűz a tetőre is átterjedt. Az oltást a túrkevei önkéntes tűzoltók kezdték, hozzájuk a mezőtúri, a karcagi, a szolnoki és a püspökladányi hivatásosok csatlakoztak. A tüzet végül sikerült eloltani., de jelentős anyagi kár keletkezett.
– A biztosítási kárszakértő megállapította, hogy az első sikeres beavatkozásnak köszönhetően nem ment teljesen tönkre minden. Ha akkor mi nem vagyunk, akkor leégett volna az egész – mesélte Sörös Tibor.
Az ügyről röviden:
- több mint 20 éve működik a Mentő és Tűzoltó Egyesület Túrkevén;
- ciklusokon át sikeresen működött együtt az önkormányzat és az egyesület;
- a legutóbbi helyhatósági választásokon más tábort képviselt a polgármester és a parancsnok;
- nem egyeztek az álláspontok arról, mi az önkormányzat által fizetett tűzoltó feladata;
- az új, félévre szóló szerződést már nem írta alá az egyesület vezetése;
- kifogásolt az egyesület vagyonának sorsára, és a munkaidő beosztására irányuló pont;
- a polgármester szerint sérül a város tűzbiztonsága, holott csak politikai sértődöttségről van szó;
- a tűzoltóparancsnok szintén személyes okokat emleget a szerződés kapcsán;
- a túrkevei önkéntesek tovább dolgoznak, de már egyesületi formában és kevesebb óraszámban.