2 órája
Kerékpártúrán vettek részt a szív- és érrendszeri betegek Szolnokon – galériával
A zalaegerszegi Szív Egyesület kezdeményezte kerékpártúrát a Szív világnapja alkalmából, melyet idén elhunyt alapító tagjuk, dr. Lőrincz Ambrus kardiológus főorvos emlékének is szenteltek.
Népes, a legváltozatosabb korosztályokból álló kerékpáros csapat gyülekezett szombaton délelőtt a Kossuth téren. Amint azt Soós Lászlóné elnök asszonytól a helyszínen megtudtuk, a megalakulásának 35. évfordulóját ünneplő Szív és Érrendszeri Betegek Rehabilitációs Egyesületének tagjai készültek Rákóczifalvára tervezett kerékpáros túrájukra.
A zalaegerszegi Szív Egyesület kezdeményezte kerékpártúrát a Szív világnapja alkalmából, melyet idén elhunyt alapító tagjuk, dr. Lőrincz Ambrus kardiológus főorvos emlékének is szenteltek. Amint elmondták, a főorvos úr nagyon szívén viselte egyesületük sorsát, s azt kérte, hogy a búcsúztatóján megjelentek a virág árával is egyesületüket támogassák.
Az egyesület tagjai olyan, infarktuson átesett, vagy szív- és érrendszeri problémával küzdő emberek, akik rendszeres sportfoglalkozás révén jutottak vissza a munka világába, vagy a teljes önellátás, illetve a betegségmegelőzés lehetőségéhez. Szolnokon szakszerű vezetéssel heti három órában szabadtéren, vagy a tiszaligeti körcsarnokban vesznek részt sportfoglalkozásokon.
Tekerj a szívedért kerékpártúra Szolnokon
Fotók: Kiss JánosA mostani túrát, melyen a Surmanné Szabó Éva által vezetett SZÍVSN Országos Betegegyesület szolnoki csoportjának tagjai közül is sokan részt vettek, edzettségüknek köszönhetően merték vállalni. Dr. Lőrincz Ambrus kardiológus főorvos emlékére velük indultak útnak a Szolnoki SZC Pálfy- Vízügyi Technikum diákjai is. Györfi Mihály megválasztott polgármester köszöntője után Rózsa Józsefnek a Sportcentrum igazgatójának startjelére elindulva egy óra alatt ötven fő érkezett Rákóczifalvára, ahol dr. Túróczi Imre polgármester fogadta őket, majd hazaindulás előtt a helyi katolikus templomban Kómár István plébános atya orgonajátékában gyönyörködhettek a túrázók.