2024.05.10. 08:02
Nyáron már a síkvidéki Szolnokon is sielhetünk; sípálya épült a Tiszaligetben
Még májusban felavatják a lesikló-pályát, hogy egy téli sportot nyáron is űzhessünk.
A klímaváltozás lassan megfosztja jelenkorunk ifjúságát a pár évtizeddel ezelőtt még megszokott, klasszikus, tartós mínusz Celsius-fokos, havas, jeges tél kihívásaitól, de a téli sportok örömeitől is.
A Szolnoki Városüzemeltetési Kft. évek óta azon igyekszik, hogy az Alföld közepére, éppenséggel a szolnoki Várkonyi téri szánkózódombra varázsolja a leghidegebb és legfehérebb évszak adottságait. Ha nem is hónapokra, vagy hetekre havazza be a tizennyolc-emeletes toronyház szomszédságában a másik épített magaslatot, de legalább néhány hétköznap és hétvége erejéig az erre az alkalomra beszerzett hóágyú segítségével állítanak elő mesterséges szánkópályákat.
A Jászkunság síkvidéki vármegyeszékhelye azonban nem elégszik meg csupán egyetlen téli sportszolgáltatásával. Legújabban, ugyancsak nem természetes alapokra hagyatkozva, sípálya épült a Tiszaligetben.
Mint az Szalay Ferenc a közösségi oldalán bejelentette: „Még májusban átadjuk azt a gyakorló sípályát a Tiszaligetben, mely sokezer gyermeknek és persze felnőttnek, szolnokiaknak és környékbelieknek egyaránt segítséget jelent majd abban, hogy megtanulják a sportág alapjait. És azért, hogy ne „nullkilométeresen” kelljen sítáborba vagy éppen a téli, családi üdülésekre utazniuk. Révész Máriusz államtitkár úr, aki maga is síoktató, találkozott a pályát megálmodó családdal –akiket természetesen támogattunk elképzelésük megvalósításában…”.
A Szolnoki MÁV Utánpótlás FC tiszaligeti bázisának főbejárata és a kalandpálya között kialakított mesterséges, télen-nyáron is használható sípályával lett gazdagabb a város.