Bűncselekmény

2 órája

A karcagi apagyilkos az elítélése után is tagadja az emberölést

„Nagyon elfogult ez a bíróság! Nem elég a tizenhat, még harminc évet adjanak!”. Ezt kiabálta a Szolnoki Törvényszék tárgyalótermében az ítélete kihirdetése után a karcagi apagyilkos. Az emelkedett hangulatot a büntetés-végrehajtási intézet munkatársai jól kezelték. Hamarjában lecsitították a férfit, majd visszaszállították a vádlottat a zárkájába, ahol, amennyiben a most kihirdetett ítélete jogerőre emelkedik, még éveket fog eltölteni.

Mészáros Géza

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség 2023. február 17-én emberölés, életveszélyt okozó testi sértés és súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat egy akkor 34 éves karcagi férfivel szemben. A vád szerint az illető karcagi apagyilkos lett. Évek óta rendszeresen bántalmazta, majd végül, 2021. szeptember 3-án este nyolc óra körül Karcagon, a Gyep utca 44. szám alatti otthonában dulakodás közben megfojtotta saját édesapját.

Karcagi apagyilkos
A karcagi apagyilkos csúfnévvel illetett vádlott az ítélethirdetésre várt csütörtökön a Szolnoki Törvényszéken
Fotó: Mészáros Géza

A Szolnoki Törvényszéken egy évvel ezelőtt lezajlott előkészítő ülésen az ügyész tizenhat év és három hónap börtönbüntetést kért a vádlottra, aki mindmáig tagadja, hogy ő lenne a gyilkos. Azt azonban mindig elismerte, hogy korábban több alkalommal agyba-főbe verte és rugdosta az apját.

Borítékolható volt a karcagi apagyilkos drámája

Évekkel ezelőtt a vádlott a szüleivel és testvéreivel élt együtt karcagi, Gyep utcai házukban. Apa és fiatalabbik fia italozó életmódot folytattak, s részegségükben folyton civakodtak, verekedtek egymással. Ezt megunva:

  • először a vádlott testvérei költöztek el albérletbe,
  • majd az édesanyja az idősebbik fiához,
  • az édesapa pedig a lányához bútorozott be.

A hatóság a két félre vonatkozó, ám a fiúra tekintettel távolságtartási végzést hozott, ennek ellenére nem a fiú, hanem az apa költözött el saját ingatlanából. Az apa már csak esténként tért be a Gyep utcai házba, hogy a család ott tartott kutyáit megetesse. Ám ilyenkor rendre „megtalálták” egymást apa és fia, és szokásukhoz hűen mindig tettlegességig fajult kettejük viszálya.

Rendőrségi és kórházi jelentések tanúskodnak a két részeg családtag perpatvarából: 2021 februárjában a fiú úgy verte össze az apját, hogy annak sorozat-bordatörése és tüdősérülése keletkezett. Életét akkor az mentette meg, hogy akik látták az esetet, hívták a mentőket.

A kórházban életmentő műtétet hajtottak végre az idősebb férfin.

Ugyancsak 2021-ben, de már augusztusban ismét összetűzésbe került apa és fia a Gyep utcai ingatlan udvarán. A fiú ekkor a bakancsos lábával rugdosta össze az édesapját úgy, hogy annak, a számos egyéb sérülése mellett ezúttal a kézujja tört el.

Nem telt el egy hónap, amikor újra nézeteltérésük lett, szintén italos állapotukban.

A 2021. szeptember 3-i, este 8 óra körüli vitájuk verekedésig fajult, majd pedig a házba menekülő apát a fia ledöntötte az ágyra, és brutális módon megfojtotta. Az elhunytat egy szál alsóneműre vetkőztette, majd otthagyta. Hajnalban pedig értesítette a rendőrséget, miszerint apját élesztgeti, de nem tudja mi történhetett vele, mert nem ad életjelet…

A vádlott immáron a negyedik kirendelt ügyvédjével szövetkezett, ártatlanságát bizonyítandó. Az eddigi védőkkel azért nem volt elégedett, mert szerinte nem tettek meg mindent az érdekében. A mostanival szemben is vannak aggályai, mint jelezte ezt korábban, de ezúttal nem kezdeményezte a lecserélését.

A legutóbbi tárgyaláson elhangoztak az ügyben a perbeszédek. Az ügyész lényegében fenntartotta az eredeti vádirati tényállásokat. A vádlottat a minősített testi sértések mellett az emberölésben is bűnösnek tartja. Ezzel szemben a védőbeszédében az ügyvéd vitatta az emberölési szándékot, sőt, ismeretlen személy idegenkezűségét is felvetette a bíróság előtt. A vádlott az utolsó szó jogán továbbra is tagadta a gyilkosságban való részvételét.

A bírósági eljárás során bizonyosságot nyert a vádlott bűnössége

Dr. Hajdu Anna bírónő néhány órás értékelés után kihirdette az ítéletet. A vádlottat, akinek a szavahihetőségét a számos eltérő, olykor meghökkentő vallomása miatt megkérdőjelezhetőnek tartja, bűnösnek mondta ki. Mindkét vádpontban: a minősített testi sértésekben és az emberölésben egyaránt. Ezért őt tizenhat év börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte.

A vádlottra tizenhat év börtönt sóztak, s bár fellebbezett, de az első fokú ítélet után visszakísérték a büntetés-végrehajtási intézetbe
Fotó: Mészáros Géza

Az ügyész három nap gondolkodási időt kért. Az ügyvéd szerint, mivel kétséget kizáróan nem nyert bizonyságot, hogy a védence követte el az emberölést, ezért elsődlegesen a vádlott felmentését kérve, másod sorban a halált okozó testi sértés megállapítását indítványozva fellebbezett. A vádlott láthatóan ingerülten fogadta az ítéletet, hangoztatván, hogy őt ártatlanul hurcolják meg. Ő is fellebbezett, így a Szolnoki Törvényszéken meghozott elsőfokú határozatot felülbírálva majd a Szegedi Ítélőtábla fogja kimondani a végső szót.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában