Letartóztatás

2024.09.07. 10:42

Zsarolás és fenyegetés: évekig tűrt a túrkevei férfi, mire szólni mert a rendőröknek

Összesen 75 millió forintot csalt ki négy év alatt egy túrkevei visszaeső bűnöző egy helybéli ismerősétől. Míg korábban csak kölcsönkért, később már a zsarolás és fenyegetés volt az eszköze arra, hogy rávegye a megrettent áldozatot a különböző összegek átadására.

Molnár-Révész Erika

Különösen nagy kárt okozó csalás, valamint súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntette miatt indítványozta a Mezőtúri Járási Ügyészség annak a 32 éves túrkevei férfinak a letartóztatását, aki egy helybéli ismerősétől éveken át csalt ki pénzt, később zsarolta, fenyegette áldozatát.

Two,Angry,Men,Facing,Each,Others.,Man,Versus,Man,Ready
Zsarolás és fenyegetés miatt fordult segítségért a rendőrökhöz egy túrkevei férfi. Addigra egyik ismerőse összesen 75 millió forintot szedett el tőle
Fotó: Illusztráció / Forrás:  Shutterstock.com

Először meggyőzéssel, később fenyegetéssel, zsarolással próbálkozott

Először 2021-ben kért kölcsönt vállalkozásához akkor még mit sem sejtő helybeli ismerősétől. Meggyőzte, hogy biztosan vissza tudja majd fizetni, amint fellendül a vállalkozása. ám ennél nem állt meg. 2021 februárja és 2024 augusztusa között rendszeresen, legalább hetente, de előfordult, hogy hetente többször is felkereste a sértettet. Különböző indokokkal további összegeket kért a vállalkozásához, miközben ismerősét végig azzal hitegette, hogy a kölcsönöket majd visszafizeti. És ezzel még mindig nem volt vége a sértett kálváriájának, ugyanis telefonon elkezdték hívogatni a férfi üzleti partnereiként bemutatkozó személyek. Pénzt kértek, de az érintett nem adott. Ezt a zsarolók nem vették jó néven, azzal fenyegették hogy bántalmazzák, eltörik a kezeit, felgyújtják a lakását és az autóját.

Nem bírta tovább a rettegő férfi, segítséget kért, és kapott a rendőröktől

Addigra a rettegő férfitól már összesen mintegy 75 millió forintot sikerült kicsalniuk, kizsarolniuk a gyanúsítottnak.

A legutolsó, életveszélyes fenyegetés hatására végül segítséget kért a bajba jutott férfi. A rendőrök a pénzátadás után el is fogták a zsarolót, akinek a ruhájában még ott volt a sértettől átvett pénz.

– Az ügyészség indítványa szerint a többszörösen büntetett férfival szemben fennáll mind a szökés, elrejtőzés, mind a bizonyítás megnehezítésének, mind a bűnismétlésnek a veszélye. A bíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően szeptember 6-án elrendelte a férfi letartóztatását. A bíróság döntésével szemben a férfi és védője is fellebbezett, így végleges döntést a letartóztatás kérdésében a Szolnoki Törvényszék hoz majd – tájékoztatott dr. Ocsovai Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában