Lebukás

2024.09.06. 07:00

A férfi azzal toppant be egy autókereskedésbe, hogy azonnal vegyenek tőle három e-rollert

Nagy bizniszt láthatott az elektromos rollerekben az a 30 éves ceglédi férfi, aki fényes nappal vitte el a kétkerekűeket egy szolnoki ház udvaráról. A rendőrök még aznap este elfogták, kiderült, több is lehet a számláján.

Molnár-Révész Erika

Szerda délelőtt, vagyis fényes nappal egy szolnoki ingatlan udvaráról lopott el négy elektromos rollert a besurranó tolvaj. Este már egy autókereskedéshez hívták a rendőröket, ahol egy férfi három e-rollert akart eladni. 

lopás
A rendőrök a 30 éves ceglédi férfit elfogása után több más bűncselekménnyel is meggyanúsították
Forrás: Police.hu

– Ekkora véletlenek nincsenek, az egyenruhások a délelőtt ellopott rollerekkel elfogták a tolvajt. A rollereken kívül volt még nála két kerékpár és egy bőrönd is, benne ruhaneműkkel és elektronikai felszerelésekkel – tájékoztatott András Hunor Lehel százados, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. 

Mint elmondta, miután előállították a 30 éves ceglédi férfit a rendőrkapitányságra, a nyomozók egy augusztus végi újszászi betöréssel is meggyanúsították. Akkor egy elektromos robogót, mobiltelefonokat és egyéb holmikat vitt el. Kétrendbeli lopás miatt vették őrizetbe, és kezdeményezik letartóztatását.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában