13 órája
Borzalmas erőszak Jászkiséren: napokig fogolyként tartottak és próbáltak megrontani egy nőt
Egy védtelen nőt ért rettenetes erőszak Jászkiséren, miután két férfi szó nélkül elrabolta, és napokig fogva tartotta.
Két napig a borzalmak házának foglya volt egy püspökladányi nő a Jászságban. A nőt az erőszak Jászkiséren érte, ahol fogolyként tartották, miközben több százezer forinttól fosztották meg, verték és kis híján meg is erőszakolták.
Rettenetes erőszak Jászkiséren
Mint a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság hírportálunknak beszámolt, a nőt volt férje és annak egy ismerőse rabolta el. A két férfi múlt vasárnapra kért találkozót a nőtől, amelyre Mikepércsen sor is került.
A találkozó azonban rövidre sikeredett: a férfiak egy szó nélkül megragadták a nőt, beráncigálták az autójukba, majd Jászkisérre, az exférj otthonába hajtottak vele.
Addigra telefonjától és a nála lévő 290 ezer forinttól megfosztották az asszonyt, de nem érték be ennyivel. Bezárták, a volt férj többször megverte, és megpróbálta megerőszakolni is exnejét. A nőnek végül kedden, hajnalban sikerült megszöknie a fogságból.
Felelnie kell az erőszakolónak
A rendőrség arról tájékoztatott, hogy a két férfit előállították a Jászapáti Rendőrőrsre, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket személyi szabadság megsértése bűntett miatt.
Kiderült, hogy a volt férj terhére további bűncselekmények is róhatók: kifosztás, szexuális erőszak kísérlete, súlyos testi sértés bűntettek kísérlete miatt is felelnie kell. A nyomozók a férfit őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.