Bűnügy

2024.08.28. 15:30

Sorozatos lopások végére tettek pontot Jászladányon a rendőrök

Három nap alatt öt bűncselekményt követett el egy jászladányi férfi. A sorozatos lopásoknak a napokban vetettek véget a rendőrök.

Pakainé Pusztai Nóra

Sorozatos lopások zavarták meg a jászladányiakat. Egy helyi férfi három nap alatt több házba vagy udvarra surrant be.

sorozatos lopások
Három nap alatt öt bűncselekményt követett el egy jászladányi férfi
Forrás: Police.hu

– Bejelentés érkezett a rendőrségre augusztus 25-én, hogy aznap hajnalban ismeretlen bement az egyik jászladányi családi ház udvarára, és onnan az összekészített tetőléceket átdobálta a kapu elé, de a szomszéd megzavarta, így nem tudta elvinni azokat. Ugyanezen a napon egy újabb bejelentés szerint egy másik ingatlan udvaráról eltűnt egy kerékpár. Hamarosan befutott a harmadik telefon is. A sértett elmondása szerint ismeretlen bejutott a házába, és onnan sportcipőket, mobiltelefont, játékgépet, órákat, masszírozógépet, horgászbotot, iskolatáskát, ruhaneműket és élelmiszert vitt el – tájékoztatott a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A rendőrök rövid időn belül azonosították a feltételezett helyi elkövetőt, és előállították. Megállapították, hogy a 36 éves férfi az előző két napon is elvitt egy-egy biciklit a településen.

– Az egyik ellopott kerékpárt a helyi polgárőrök találták meg, amikor azzal éppen maga a tolvaj tekert. A jászsági nyomozók négyrendbeli lopás, valamint lopás vétség kísérlete miatt hallgatták ki gyanúsítottként a férfit, és őrizetbe vették – közölték.  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában