Tolvaj

2024.07.17. 06:54

Nincs rá jobb szó: lopják a templomtorony kupoláját Tiszaburán

Meglátta a tolvaj a tiszaburai templomtorony rézlemezeit, és nem tudott ellenállni.

Rózsa Róbert

Csillogott a fény a tiszaburai templomtorony rézlemezein hétfőn a közel negyven fokos, felhőtlen időben. Ugyanígy „csillanhatott meg” valami annak az illetőnek a fejében is, aki július 12-én virradóra testvérével felmászott a toronyba, majd lefeszegetett és ellopott több méter rezet a templom kupolájáról.

templomtorony, lopás, tolvaj, Tiszabura
Hiába a térfigyelő kamera: lelopták a rézlemezeket Tiszaburán a templomtorony kupolájáról
Fotó: Nagy Balázs

Ősi szakrális helyet rongáltak meg

Hírportálunkat még szombaton értesítették a falubeliek arról, hogy megnövekedett a betörések száma Tiszaburán. Olyannyira, hogy már a templom kupoláját is elkezdték lebontani. Emellett több más betöréses lopás is a templomrongálók számlájára írható.

A pusztítás nyoma hétfői ottjártunkkor is látszott. A kupolán jókora lyuk tátongott, a félbeszakított rézlemezek maradványai kifelé kandikálva árulkodtak a gaztettről. Mindezt úgy követték el, hogy a templommal szemközt térfigyelő kamera sasol.

Pedig a tiszaburai templom átvészelt már ezt-azt a történelem viharaiban. A még a középkorban épült, ma már műemlék épület csodával határos módon túlélte a török megszállást. Már 1734-ben is vénségesnek számított, mégis olyan jó állapotban maradt meg, hogy elkezdték bővíteni. A 18. században építették hozzá az ominózus tornyot is a régi harangláb helyett. Az idővel reformátussá vált templom 1799-ben nyerte el mai formáját.

Megdöbbentek a helyiek a templomtorony kifosztásán

– Hogy már a templomot is lopják, az gyalázat – jelentette ki érdeklődésünkre Margit, egy tiszaburai asszony, akit a történtekről kérdeztünk. Ugyanakkor nem érte váratlanul a dolog, elmondása szerint az anyósát pár nappal korábban fényes nappal lopták meg: elvitték a jószágait. 

Szerinte a kamera sem megoldás, mivel a tolvaj hipp-hopp elszaladt, és már csak bottal üthették a nyomát.

 Ráadásul – tette hozzá – ha Burán épp nincs mit lopni, akkor a tolvajok átmennek máshová.

templomtorony, lopás, tolvaj, Tiszabura
Márton Istvánt nem lepte meg a templomtorony megrongálása, mivel korábban sírokat is megrongáltak Tiszaburán
Fotó: Nagy Balázs

– Elég szégyen – summázott templom-ügyben érdeklődésünkre a Juciként bemutatkozó asszony a helyi trafik előtt. – Nemrég újították fel – tette hozzá, ami igaz is: 1991-től 1996-ig átfogó renováláson esett át az épület, és azóta is igyekeznek rendben tartani.

– Mi történt? – lépett oda hozzánk egy másik nő.

– Megrongálták a templomot.

– Jaaaj! Azt a szépet?! – kiáltott fel, majd legyintett és szatyraival a vállán elballagott.

– Valamilyen szinten nem lepődök már meg. Azok után, hogy a sírokat is megrongálták... – mondta lemondóan Márton István. 

Amíg drog létezik, lopás is lesz 

– ezt már Mária tette hozzá, aki szerint a lopások nagy része a kábítószer miatt történik. Szerinte el kell kapni és meg kell büntetni a tettest, mert „ha szegény, ha gazdag valaki, lopni nem szabad”.

Óhaja alighanem teljesül. Mint a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság hírportálunkat hétfőn tájékoztatta, az ügyben őrizetbe vettek egy 19 éves helyi férfit. Az illetőt még a lopás napján, múlt pénteken fogták el, miután kamerafelvételek alapján azonosították. Háromrendbeli lopás miatt kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását. A lopásban partner testvérét szintén beazonosította az Abádszalóki Rendőrőrs – ő egyelőre rejtőzködik, elfogatóparancsot adtak ki rá.

templomtorony, lopás, tolvaj, Tiszabura
Rendőrkézre került a kupolát is tönkre tevő 19 éves helyi férfi
Fotó: police.hu

 

Nem csak rézlemezre fájt a foguk

Mint a rendőrség megerősítette, a testvérpár nem csupán a templomtornyot fosztogatta. Közölték, a páros június 7-én egy lakatlan hétvégi házba tört be, ahonnan különböző használati tárgyakat zsákmányoltak. A rendőrkézre került fiatal június 10-én egy családi ház udvarára ugrott be, ahonnan uborkát lopott, majd távozásakor megrongálta a ház kameráit.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában