Tárgyalóterem

2024.07.03. 17:22

Késsel támadt sógornőjére egy idős szolnoki asszony – ez volt a brutális tett indítéka

Egy megnyerő külsejű, jól szituált idős hölgyet bilincsbe verve, vezetőszáron kísértek be kedden délelőtt a Szolnoki Törvényszék tárgyalótermébe a helyi büntetés-végrehajtási intézet munkatársai. Kitervelt emberölés kísérletével vádolják.

Mészáros Géza

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség ez év márciusában előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és magánlaksértés bűntette miatt emelt vádat egy 1960-as születésű asszonnyal szemben. Egy családon belüli öröklési jogvitából kerekedett büntetőper.

Vagyonjogi vita
A keddi előkészítő ülésen dr. Nádor Zoltán eljáró bíró (szemben) előtt csak részben ismerte el bűnösségét az idős nő
Fotó: Mészáros Géza

A büntetőügyben július másodikára előkészítő ülést tűzött ki a Szolnoki Törvényszék. Az ügyész ismertette a vádiratot.

Nem fogadta el a vagyonmegosztást

A vádirat szerint a vádlott 2023. augusztus 30-án este fél kilenc körül Szolnokon, a Czakó Elemér úti egyik társasházi lakásban egy kozmetikai, pedikűrös eszközzel, egy sarokkéssel rátámadt egy nőre. Ezzel kis híján megölte sógornőjét, bátyjának a feleségét. Indítéka az volt, hogy az elhunyt édesapa után az örökösök nem tudtak megegyezni abban, hogy kié legyen vagy mi legyen a sorsa az elhunyt tulajdonos szolnoki Ady Endre úti ingatlanjának. A vádlottat a testvérei ugyanis jogi úton kirekesztették a vagyonmegosztásból, ő azonban ezt nem fogadta el. Fivérei az Ady Endre úti lakcímét is fiktívvé nyilvánították, de még a zárat is lecseréltették a lakásajtón.

Vissza akarta kapni vélt tulajdonát

A vádlott többféle módon akarta visszakapni vélt tulajdonát. Az Ady Endre úti társasházi lakás kulcsát naponta követelte a testvéreitől, illetve egyiknek a feleségétől, az ügy sértettjétől. Utóbbi egyébiránt, annak halála előtt, hosszú ideig gondozta férje édesapját, az említett ingatlan egykori tulajdonosát.

Vagyonjogi vita
Egy idős hölgyet kísértek a Szolnoki Törvényszék egyik tárgyalótermébe kedden délelőtt
Fotó: Mészáros Géza

A vádirat szerint egy esetben felgyújtotta az emeleti folyosóról nyíló bejárati ajtót is. Minden törvényes dokumentumot megtámadott, a végrehajtót, a jogi képviselőket és testvéreit egyaránt okirat-hamisítással vádolja. A vele szemben intézkedő rendőrök fellépését túlzónak találta, ezért ombudsmanhoz kíván fordulni. Utóbbiakat már akkor jelentette ki, amikor kedden dr. Nádor Zoltán eljáró bíró előtt vallomást tett, miután csak részben ismerte el bűnösségét. Az ügyész egyébként az előkészítő ülésen hat év börtönbüntetést helyezett kilátásba, ha az asszony a vádindítvánnyal egyezően ismeri el bűnösségét, ám a vádlott nem ezt tette.

Ősszel tartják az első tárgyalást

Nádor bíró az ügyben végül bizonyítási eljárás lefolytatásáról döntött, és az első tárgyalást a nyári ítélkezési szünet után, ősszel tartják meg. Azon majd tanúkat és orvos szakértőket hallgat meg a bíróság.

Csak a kulcsért csöngetett be?

Az asszonyról egyébként kiderült, hogy a bűncselekmény helyszínére a kórház neurológiai osztályáról érkezett, ahol többnapos megfigyelés alatt tartották a lakásajtó felgyújtása után. Az is kiderült róla, hogy pedikűrös végzettsége van és kozmetikai eszközállománnyal is rendelkezik. Állítása szerint nem ő kezdeményezett a Czakó Elemér úti incidensnél, hanem a sógornője támadt rá egy sarokkéssel, amikor az Ady Endre úti ingatlan kulcsáért csöngetett be hozzá.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában