Ítélet

2024.07.04. 11:23

Brutális verés: agyba-főbe püfölte felesége új párját, életveszélyes sérüléseket okozott

Felfüggesztett börtönbüntetést kapott az a jászladányi férfi, aki 2022 végén kis híján halálra verte felesége új párját. A brutális verés miatt bíróság elé kellett állnia.

Rózsa Róbert

Nem sült el valami jól az a gyerekátadás, ami 2022. december 18-án, Jászladányon történt. Persze már az előjelek sem voltak bíztatóak, elvégre egy válófélben lévő házaspár próbált volna dűlőre jutni, de arra talán ők sem gondoltak, hogy brutális verés és felfüggesztett börtönbüntetés lesz a dolog vége.

felfüggesztett, brutális verés, testi sértés, Jászladány
Bíróság előtt kellett megmagyaráznia a a brutális verést, végül felfüggesztett börtönbüntetést kapott a felesége párját majdnem halálba küldő jászladányi férfi
Fotó: Getty Images / Forrás:  Illusztráció

Nem adta át a gyereket, rátámadt nejére és annak új párjára

A gyerekátadásra eleve paprikás hangulatban érkeztek meg. A 37 éves, utóbb vádlottá váló férfinél aznap délután egyszer már megjelent neje, de a férfi volt hajlandó átadni a feleségének közös, féléves gyereküket.

Az asszony ezután rendőri segítséget kért, és férje az egyenruhások előtt ígéretet tett, hogy este tíz óráig visszaadja a gyermeket.

Szavát azonban nem tartotta, ehelyett amikor az asszony és új párja megérkeztek a babáért, kiabálni kezdett feleségével, majd ököllel arcon ütötte.

Emiatt aztán verekedésbe bocsátkozott a vádlottal a nő új párja is, de ő még rosszabbul járt. Mint az esetről hírportálunkat tájékoztató Szolnoki Törvényszék beszámolt, akkora verést kapott, hogy eltört az egyik bordája, bezúzódott a tüdeje és légmell alakult ki nála. A törvényszéki tájékoztatás szerint ezek közvetlen életveszélyes sérülések. Állapotát látva a kiérkező rendőrök mentőt hívtak hozzá, így időben szakszerű orvosi ellátásban részesült.

Felfüggesztett börtönre ítélték a brutális verés miatt

Az ügyben 2023. május 25-én emelt vádat a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség. A Szolnoki Törvényszék előkészítő ülést, majd három tárgyalást tartott.

Az utolsón, június 24-én ítéletet hozott: életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 2 év – 4 évi próbaidőre – felfüggesztett börtönre ítélte a büntetlen előéletű férfit.

A döntést az ügyészség, a vádlott és a vádlott védője is tudomásul vette, így az a kihirdetése napján jogerőre emelkedett. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában