Rablás

2023.11.16. 16:30

Sorozattolvaj: munka helyett inkább lopni járt a 36 éves karcagi férfi

A nyomozók 16 rendbeli lopással gyanúsítanak egy férfit, aki legutóbb biciklilopással bukott le, és már a rendőrségi fogdában várja a bíróság döntését letartóztatásáról.

Molnár-Révész Erika

Forrás: Police.hu

A visszaeső tolvaj még november elején lopott el egy karcagi áruház előtti kerékpártárolóból egy lezárt biciklit. A rendőrök adatokat gyűjtöttek, kamerafelvételeket elemeztek, és tanúkat hallgattak ki. Hamarosan körvonalazódott a feltételezett elkövető kiléte.

– A férfi nem ismeretlen a nagykunsági nyomozók előtt, hiszen gyanúsítotti kihallgatásakor 16 üzletszerűen elkövetett bűncselekményt, 10 lopás vétséget és 6 lopás bűntettet róttak a terhére – tájékoztatott Sipos-Kácsor Andrea alezredes, vármegyei sajtószóvivő. Mint elmondta, az  ereje teljében lévő 36 éves férfi 2022 augusztusától kizárólag karcagi magánszemélyek sérelmére követte el a lopásokat. Vitt mindent, amit később pénzzé tudott tenni: ékszereket, ruhaneműt, mobiltelefonokat, tisztítószereket, szeszes italokat, kerékpárokat, szerszámgépeket. A gyanúsítottat a nyomozó hatóság őrizetbe vette és kezdeményezték letartóztatását.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában