Célok

2024.07.09. 13:30

Nagy István: tenni kell a magyar lovaskultúra fennmaradásáért

A kormány azt szeretné elérni, hogy minden járásban elérhető legyen a lovaglás.

MW

Nagy István a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Nemzeti Lovaskultúra Oktatási és Képzési Központjának átadási ünnepségén mondott beszédet

Forrás: Nagy István Facebook-oldala

Nem elég emlékezni a magyar lovaskultúrára, tenni is kell azért, hogy fennmaradjon - közölte az agrárminiszter kedden Kecskeméten, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Nemzeti Lovaskultúra Oktatási és Képzési Központjának átadási ünnepségén.

Nagy István elmondta, a kormány fontos célkitűzése az, hogy ne legyen Magyarországon olyan járás, ahol nem érhető el a lovaglás. Ezért kell olyan programokat, pályázatokat indítani, amelyek lehetővé teszik a felnövekvő korosztálynak azt az élményt és lehetőséget, hogy megtanuljanak lovagolni.

A tárcavezető emlékeztetett arra, hogy a kormány 2012-ben elindította a Kincsem Nemzeti Lovas Programot, amelynek fő célja az állami ménesek egységes és hatékony állami irányításának megteremtése, a lovaságazat támogatási rendszerének felülvizsgálata, a lovaskultúra oktatás bevezetése, a szabad terephasználati törvény biztosítása, a hazai lovasterápiás kezelés beépítése, valamint a kiemelt létesítményfejlesztések és lovasrendezvények támogatása.

Nagy István ismertette, a lovasközpontot B. Tóth Ferenc építész, a lovarda korábbi tulajdonosa felajánlotta a magyar államnak.

Közcélból felajánlást tenni olyan cselekedet, ami példaértékű és követendő - hangsúlyozta a miniszter, jelezve: a felajánlás a magyar lovasoktatás megújításának az elindítója volt.

Elmondta, hogy a lovarda a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem gondozásában országos szakmai centrumként működik majd tovább.

Kiemelte: az egyetem olyan képzési tervet alkotott, amelynek része a hagyományokban gazdag magyar lovassport. Az intézményben most is van alapdiplomát adó lovasedző-képzés, de nem volt megfelelő gyakorlati képzési helyük, amely a szélesebb értelemben vett lovaskultúra oktatás országos központjaként is működhetne - tette hozzá.

Nagy István hangsúlyozta, a lovarda méreteit tekintve is alkalmas a felsőfokú lovas képzések gyakorlati céljaira, elhelyezkedése pedig optimális egy országos oktatási központ megvalósítására.

A létesítmény olyan lépést jelent a hazai lovaskultúra-oktatásban, ami megalapozhatja a lovassportok és a hazai lovas hagyományok intenzív fejlődését a következő évtizedekben

 - közölte a tárcavezető.

Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke köszöntőjében azt mondta, olyan szakképzési centrumot vehet át az egyetem, amely az ország nemzeti lovas programjának integrációját valósíthatja meg.

Kiemelte, az egyetemnek kapcsolódnia kell a megfelelő agrárgazdasághoz, a vidékfejlesztéshez, a lovasturizmushoz, a lovassport ágazati fejlesztéséhez és a hagyományőrzéshez.

Sterbenz Tamás, az intézmény rektora elmondta, az egyetem, amely már évtizedek óta foglalkozik lovassporttal, a lovarda átadásával egy új profillal gazdagodik. Hangsúlyozta: a szakmai beszámolók alapján a cél az, hogy mesterszintű lovasedző-képzés is induljon az egyetemen.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában