munkaértekezlet

2018.12.30. 16:09

Dárdai Pál fontos ügyben járt Budapesten

A 6–12 éves korosztály esetében a tehetséggondozás, míg a 12-15 éves korosztályoknál az egyéni fejlesztés és képzés minőségének javítása a fő feladat.

A Her­tha ma­gyar edzője az ün­nepi pi­he­nő­jét meg­sza­kítva ug­rott be az MLSZ szék­há­zába. Vele tar­tott Sza­bics Imre is – adta hírül a Ripost.

Nyilasi Tibornak, a szakmai bizottság elnökének meghívására a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) székházában munkaértekezletet tartottak, amelyen a bizottság külföldön dolgozó tagjai közül Dárdai Pál és Szabics Imre, továbbá Gellei Imre, valamint az MLSZ adminisztráció illetékes munkatársai vettek részt.

A megújult összetételű grémiumot azzal a céllal hozta létre az MLSZ, hogy véleményével, háttérmunkájával hatékonyan segítse annak stratégiai döntéseit, elemezze a magyar futball folyamatait, tapasztalatait, és ezzel előkészítse a vezetői döntéshozatalt.

A találkozó az egyes Szakmai Bizottsági tagok részvételével 2018 ősz óta több alkalommal megtartott tematikus értekezletek sorozatába illeszkedett és célja a 2010 után hozott sportszakmai programok értékelése volt, különös tekintettel a Kovács Ferenc és Dárdai Pál nevével fémjelzett, 2014-ben elfogadott Utánpótlás Fejlesztési Koncepcióra.

A szakemberek megállapították, hogy a Fejlesztési Koncepcióban meghatározott célterületek jelentős részében az MLSZ megfelelő intézkedéseket hozott, és előzetesen azonosították azokat a területeket is, ahol további, koncentrált beavatkozás szükséges. Ezzel adottá vált a klubok számára a lehetőség az érdemi szakmai munkára, a továbbiakban azok felelőssége a folyamat továbbvitele.

A megbeszélés egyik alapvető és legfontosabb következtetése, hogy – az eddigi beavatkozások ismeretében – a 6–12 éves korosztály esetében a tehetséggondozás, míg a 12-15 éves korosztályoknál az egyéni fejlesztés és képzés minőségének javítása a fő feladat, valamint a körülbelül 50-60 utánpótlásközpont szakmai tevékenységének fejlesztésére, segítésére és ellenőrzésére kell koncentrálni.

A valamennyi sportszakmai területet – azon belül elsősorban az utánpótlásképzést – érintő átfogó javaslatait a tervek szerint 2019 nyarán véglegesíti a testület.

Nyilasi Tibor köszönetet mondott a bizottság külföldi tagjainak, hogy zsúfolt programjuk ellenére, a pihenésnek szánt napokból időt szakítva elfogadták az értekezletre szóló meghívást.

Borítókép: Dárdai és Szabics az MLSZ-szel tárgyalt Fotó: szovetseg.mlsz.hu

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!