Zene

2024.09.17. 10:15

Hiánypótló képzést nyújt a fiatal énekeseknek a Marton Éva Nemzetközi Operastúdió

Négy magyar és egy osztrák énekes részvételével kezdte meg első félévét a Magyar Állami Operaház kétéves szakmai továbbképzése, a Marton Éva Nemzetközi Operastudió Budapesten – írja az MTI.

MW

Pál Botond, Anija Lombard, Ortan Vivienne, Fenyvesi Gabriella Rea és Balázs Norbert

Forrás: Magyar Állami Operaház

Az operastúdió pályakezdő operaénekesek számára nyújt szakmai felkészítést egyetemi tanulmányaikat követően, valamint lehetőséget kínál színpadi tapasztalataik bővítésére hivatásuk kezdeti szakaszában – hangzott el a dalszínház hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Azért van szükség operastúdiókra a világon, mert a nagy operaházak nagyon komoly terhelést is jelentenek a fiatal művészeknek, és ezekre a kihívásokra a zeneakadémiák nem tudják őket felkészíteni. Az operastúdiók támogatást tudnak ebben nyújtani a pályakezdő művészek számára – hangsúlyozta Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója.

A különböző tanulási helyzetek, gyakorlatok speciális elvégzésére jók az operastúdiók, ahol az adott technikákban járatos művészek többek között a feladatszerepek különleges trükkjeivel tudják megismertetni a hallgatókat.

Marton Éva operaénekes, a Marton Éva Nemzetközi Operastúdió fővédnöke kiemelte, hogy az új stúdió hiánypótló képzést nyújt. Nagyon fontos ugyanis, hogy a pályakezdő fiatalok a Zeneakadémia vagy más, akár külföldi egyetemek elvégzése után erős színpadi képzésben is részt tudjanak venni – tette hozzá.

A Magyar Állami Operaház által küldött írásos összegzés szerint a dalszínházban 2024 júniusában tartott kétkörös meghallgatás eredményeként öt fiatal énekes, Balázs Norbert bariton, Fenyvesi Gabriella Rea szoprán, Anija Lombard szoprán, Ortan Vivienne mezzoszoprán és Pál Botond tenor kezdi meg tanulmányait az operastúdió első évfolyamán.

A négy féléves képzés első szemeszterében Marton Éva, az operastúdió fővédnöke, majd további jelentős énekművészek foglalkoznak a pályakezdő énekesekkel, akiket mesterkurzusokon, valamint konkrét szerepek betanulásával egyéni foglalkozásokon készítenek fel.

Emellett szerepgyakorlat, színpadi gyakorlat, mozgás, opera- és interpretációtörténet, valamint nyelvi coaching tantárgyak szerepelnek a pályakezdő énekesek órarendjében. A Marton Éva Nemzetközi Operastúdió szakmai vezetője Almási-Tóth András, az Opera művészeti igazgatója, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem habilitált docense.

Az énekesek osztályfőnöke Harangi Mária rendező, főjátékmester. Szerepgyakorlatot Szennai Kálmán karmester, korrepetitor, opera- és interpretációtörténetet pedig Ókovács Szilveszter főigazgató tart. A képzés elsődleges helyszíne a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyháza, szakmai partnere pedig a Zeneakadémia.

A meghirdetett tantárgyak mellett minden félévben egy-egy mesterkurzus is szerepel a tantervben, idén ősszel Halász Péter, a Magyar Állami Operaház első vendégkarmestere tart előadássorozatot Mozart műveiről.

Az év végén vizsgaelőadáson számolnak be művészi tudásukról, Haydn Armida című művét a San Diegó-i Opera Neo énekeseivel közös produkcióban Budapesten és az Egyesült Államokban is bemutatják.

Marton Éva 2024 januárjában, a Magyar Állami Operaházban a magyar kultúra napja alkalmából hirdette meg, hogy a dalszínházban idén szeptembertől a fővédnökségével operastúdiót indít. A Magyar Állami Operaház hasonló célok mentén korábban már működtetett ösztöndíjprogramot és operastúdiót, megfelelő infrastruktúra és anyagi háttér hiányában azonban ezek a kezdeményezések a 2000-es évek végére elhaltak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!