Sopron

2022.11.11. 11:18

Elmarad 2023-ban a VOLT Fesztivál

A szervezők a döntést a bizonytalan gazdasági környezettel indokolták.

Fesztiválozók a soproni VOLT Fesztivál nyitónapján 2022. június 21-én

Forrás: MTI

Fotó: Vasvári Tamás

Elmarad 2023-ban a soproni VOLT Fesztivál. A szervezők az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményükben a döntést a bizonytalan gazdasági környezettel indokolták.

Kádár Tamás, a Sziget, a Balaton Sound és a Telekom VOLT nagyfesztiválokat rendező Sziget Szervezőiroda cégvezetője a közleményben hangsúlyozta, hogy számukra a Telekom VOLT Fesztivál igazi „love brand”, a hazai fesztiválpiac jelentős rendezvénye. Hozzátette, „nekünk is szívügyünk, azonban már az idei soproni fesztivál is csak jelentős költségmegszorításokkal tudott létrejönni, a bizonytalan gazdasági helyzetben pedig jelenleg nincs lehetőségünk a VOLT-ot olyan színvonalon megszervezni, ahogy azt a közönség korábban megszokta”.

A szervezők a közleményben kiemelték, bíznak abban, hogy a gazdasági környezet javulásával újra megtölthetik a soproni Lővéreket.

A közleményben idézik Farkas Cipriánt, Sopron város polgármesterét, aki közölte, hogy tudomásul veszik a szervezők döntését. Hangsúlyozta, hogy Sopron városa mindig is szeretettel és támogatóan fogadta be a rendezvényt, és bíznak abban, hogy a nehezebb időszak elmúltával ismét otthont adhatnak ennek a nagy múltú, és sokak által várt fesztiválnak – áll a közleményben.

Szabó Béla, Magyar Telekom márka és kommunikációs igazgatója a dokumentumban úgy fogalmazott, hogy több mint 10 éve főszponzorai a fesztiválnak, és nehéz elképzelni a következő nyarat Telekom VOLT Fesztivál nélkül, de megértik a szervezők döntését. Hozzátette, a következő hónapokban azon dolgoznak majd, hogy valahogyan betöltsék azt az űrt, amit ebben az időszakban az elmaradó fesztivál okoz – áll a közleményben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!