Nincs karácsony Diótörő nélkül (videó)

Az Operettszínház második emeletén tizenéves balettnövendékek lazítanak a bársonypamlagok között: beszélgetnek, szaladgálnak, nyomogatják a telefonjaikat ugyanúgy, mintha csak egy iskolai szünetben lennének, pedig a Diótörő főpróbahete zajlik.

Csajkovszkij Diótörőjében a színház táncművészei mellett a Magyar Táncművészeti Egyetem növendékei is bemutatkoznak. Kozmér Alexandra és Gallai Zsolt arról meséltek, hogy mit jelent az ő szakmai életükben Klára hercegnő és Diótörő herceg szerepe.

Egy táncos életében a Diótörő két főszerepe mennyire szerepálom?

Kozmér Alexandra: Klára hercegnő minden kislánynak a szerepálma. Ez az a balett, amellyel már tizenévesen találkozunk. Boldog vagyok, hogy Kiss-B. Atilla és Apáti Bence felkért erre a feladatra. Ez az egyik legikonikusabb balett, hiszen ahogy mondani szokták: nincs karácsony Diótörő nélkül.

Gallai Zsolt: Férfitáncosként is fontos állomás a pályán, hiszen gyerekként szívjuk magunkba és lessük el a felnőtt táncosoktól a karaktereket, próbálgatjuk a mozdulatokat. Az Operettszínház életében is különleges állomás, új kihívás a tánckar számára, nekem személyesen is, és hálás vagyok azért a bizalomért, amit a vezetőségtől és Harangozó Gyulától (rendező, koreográfus – a szerk.) kaptam. A nézőknek is újdonság lesz, mert eddig az operettekre, musicalekre jöttek be, most pedig a táncosok miatt váltanak jegyet, vagyis ránk vetül a figyelem.

Mi volt az első, személyes élményük a darabbal kapcsolatban?

Kozmér Alexandra: Még most is magasnak számítok a balerinák között, ez gyerekként is így volt, éppen ezért az első felvonás karácsonyi képébe nem kerülhettem bele, oda inkább a cuki, kicsi lányokat válogatták. A karrieremet kiskatonaként kezdtem, de a következő évben már egér lehettem. Végzős növendékként találkoztam először a hercegnő szerepével. Akkor egy másfajta hercegnő voltam. Ennyi évvel később másképp vagyok hiteles, hiszen bár visszatér a mozdulat a testembe és a lelkembe, most már máshonnan fogalmazok.

Gallai Zsolt: Az én első élményem még most is benne van az orromban. Megcsapott a színház illata, amikor először vehettem fel gyerekként a kiskatona csákót. Ezek olyan jelmezek voltak, amelyek „helyettünk is tudták a lépést”. Összeforrtak a Diótörő varázsával.

Megfogalmazható, hogy milyen a színház illata?

Kozmér Alexandra: Minden színháznak ugyanolyan. Vonzó.

Gallai Zsolt: Klasszikus, amiben benne van a kárpit, a fa, a posztók, a díszletek és valami antik nemesség vegyes illata.

Mennyire működik önök között a kémia?

Gallai Zsolt: Héttől tízig szerelmesek vagyunk egymásba. Szerencsém van Alexával, ő nagyon türelmes velem, hiszen neki már van szakmai rutinja abban, hogyan kell bepróbálni egy ilyen nagy szerepet, vagyis a száraz munkafolyamatban is rengeteg segítséget kapok tőle. Rengeteg plusz energiát, erőt ad az is, ha csak rám mosolyog. Azt szokta mondani, hogy a pas de deux-unk alatt, ha esetleg én hibázok, annak az ő kecsessége is látja kárát. Ez hatalmas felelősség.

Kozmér Alexandra: Régóta ismerjük egymást, de eddig még nem dolgoztunk együtt. Muszáj, hogy valamiféle kémia működjön közöttünk, mert attól magasabb szintű lesz az előadás, és megvan az a bizalom, amitől az első próbán pontosan tudtam, hogy ez bizony menni fog.

A Diótörő táncgenerációs előadás, éppen ezért a próbafolyamat alatt is példaképként kell léteznie a főszereplő táncosoknak.

Gallai Zsolt: Nagy élmény gyerekekkel dolgozni. Így, felnőtt fejjel biztosan lennének olyan poénok, reakciók a próbákon, ha nem gyerekekkel dolgoznánk, amit viszont előttük mégsem teszünk, hiszen ők azt is tőlünk lesik el, hogy hogyan kell a színházban, a színpadon viselkedni. Oda-vissza türelmesnek kell lennünk egymással, vigyázunk is rájuk. Ez ugyanis egy óriási gépezet, hatalmas színház és nem mindegy például, hogy melyik kulisszán mész ki a színpadról, hiszen lehet, hogy ott épp bejön egy bútor.

Kozmér Alexandra: Közben pedig nagyon fegyelmezettek, ha kell, háromszor is megcsinálnak egy-egy feladatot. Engem is arra sarkallnak, hogy nem tehetem meg, hogy kieresszek, hogy markírozzak egy mozdulatot, hiszen ha ezt én, mint főszereplő megteszem, akkor a kisebb szereplő is bátrabban „lazít”. A fegyelmet, az alázatot, a mester, a kollégák, a zenekar, a színpad iránti tiszteletet az ember a baletteremben az első napon, az első pozícióval együtt megtanulja.

Gallai Zsolt: Én hajlamos vagyok ezt a fegyelmet időnként elfelejteni és most a gyerekektől újratanulom. Jó iránytű, mert visszajött az a gyerekkori emlék, hogy igen, ezt mindig így kell csinálni!

Mi a legfontosabb üzenete a Diótörőnek?

Gallai Zsolt: A varázslat. Az, hogy az élet nehéz időszakaiban is van remény és sosem szabad feladni. Úgy, ahogy a kis Diótörő is szembeszáll egy pici karddal a hatalmas Egérkirállyal.

Kozmér Alexandra: Számomra az álomvilág a történet kulcsa, ami arról mesél, hogy merjünk álmodni, mert az álmok valóra válhatnak.

Tizenegy előadást láthat most a közönség. Amikor vége van egy szériának, marad valami hiányérzet, üresség a művészben?

Gallai Zsolt: Nem lesz rá időm, hiszen szerencsére sorra jönnek a jobbnál jobb feladatok. Amikor nyugalmasabb időszak van az életemben, akkor tudok számot vetni arról, hogy mit is éltem át.

Kozmér Alexandra: Ha egy szerep lezárul, azt egy picit „elsiratom” az utolsó előadás után, amikor lemosom a sminket, hogy aztán jöhessen az a jóleső üresség, amire újra lehet építeni.