Márton napjához fűződő szokások, hiedelmek

November 11-e Szent Márton napja. Mint minden ünnepnek, úgy ennek is megvannak a saját hagyományai, népszokásai, jellegzetességei. Ehhez a naphoz különösen sok babonát, szokást köt a néphagyomány. Mindemellett Márton-nap a 40-napos adventi böjtöt megelőző utolsó nap, amikor a jóízű és gazdag falatozás, vigasság megengedett.

A legenda szerint Szent Márton a Római Birodalom Pannónia tartományának Savaria (mai Szombathely) nevezetű városában látta meg a napvilágot 316-ban vagy 317-ben (a pontos dátum kérdéses). A római császár katonájaként szolgáló Márton a franciaországi Amiens városában egy hideg téli estén odaadta meleg köpenyének felét egy koldusnak. Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában. Innentől kezdve pedig fordulat állt be Márton életében: Isten szolgálatába állt. Jóságáról már élete során is legendák keringtek, s az alázatos misszionáriust püspökké akarták szentelni.

A monda szerint, mikor ennek hírét vette, az érte jövő küldöttek elől a szolgalelkű Márton a ludak óljában bújt el. A szárnyasok azonban gágogásukkal, szárnyuk verdesésével óriási zajt csaptak, így elárulták Márton rejtekhelyét. Végül Mártont 371-ben püspökké szentelték és haláláig, 398-ig Tours-ban segítette a rászorulókat.

November 11-e a naptárban ősidők óta a téli évnegyed kezdő napja, amikor nagy eszem-iszomot rendeztek: asztalra tették az újbort, ettek-ittak, s fenékig ürítgették a poharakat, hogy a következő esztendőre is jó termés legyen.

A rómaiak Aesculapiust (Aszklépiosz), az orvosistent ünnepelték ilyenkor, s ludat öltek, mely a hadisten, Mars szent madara volt. A harcias madarak gágogásukkal egyszer megmentették Rómát a gallok éjszakai orv rajtaütésétől.

A lúd római beceneve, az avis Martis (Mars isten madara) afféle régi szófejtéssel Márton madara lett a keresztény naptárban.

Márton napja, mint időjóslás napja

A tapasztalat szerint Szent Márton napja körül legtöbbször elromlott az idő, és leesett az első hó. A népi hagyomány úgy tartja, ha Szent Márton fehér lovon érkezik, azaz Márton napján esik a hó, akkor enyhe tél lesz, amennyiben barna lovon nyargalász, vagyis nem esik hó, akkor kemény, havas télre számíthatunk.

Eljött Márton szürke lovon, mondották akkor, ha enyhe, szürke és latyakos volt az idő e napon, és ilyen esetben szintén télre számítottak. Egy kalendáriumi regula szerint: Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál.

Egy további időjóslás pedig azt mondja, hogyha Márton jókedvű, akkor bizony kemény lesz a tél. A Márton-napi időjósláshoz kapcsolódik egy olyan hagyomány, mely szerint a ropogósra sült libának a mellcsontjáról óvatosan lefejtették a húst, és szemügyre vették a mellcsontot: amennyiben a sült liba mellcsontja fehér színű és hosszú volt, akkor hosszú, havas, hideg télre számítottak. Ha a mellcsont barna és rövid volt, csak amolyan fekete karácsonyos, locs-pocs, sáros időre lehet számítani.

Mit nevezünk Szent Márton vesszejének?

A pásztorok ezen a napon egy csomó vesszőt adtak ajándékba azoknak a gazdáknak, akiknek a barmai kijártak a legelőre, a csordába. Ez a nyaláb vessző volt Szent Márton vesszeje. Márton vesszeje többágú volt, s úgy tartották, ahány ága van, annyit malacozik a disznó. Tavasszal pedig ezzel a vesszővel hajtották ki az állatokat.

A Márton-napi lakomák

A Márton-napi liba-lakomáról szóló első írásos beszámoló 1171-ből származik. A régi időkben Szent Márton napja jelentette a paraszti év végét, ilyenkor zárták le az éves gazdasági munkákat és ilyenkor vette kezdetét a téli pihenő időszaka. A cselédek ilyenkor kapták meg az évi bérüket és hozzá ráadásként egy libát, mert a szárnyasok nyáron felduzzadt hadát a tél beállta előtt meg kellett tizedelni.

Márton-napon országszerte lakomákat rendeztek, hogy egész esztendőben bőven ehessenek, ihassanak. Úgy tartották, minél többet isznak, annál több erőt és egészséget isznak magukba. Ilyenkor már le lehetett vágni a tömött libát.

A hiedelem szerint Szent Márton napján ludat illik enni, mert aki Márton napján nem eszik libát, az egész évben éhezni fog. A liba húsából szokás volt a papnak is küldeni, mégpedig az állat hátsó részéből. Innen ered a püspökfalat szavunk is.

A bornak Márton a bírója- tartja a hiedelem, azaz ezen a napon a bort mindenképpen meg kell kóstolni.

A must ilyenkor változott borrá, az egész évi fáradozás gyümölcse ekkor mutatkozott meg, az eredménnyel pedig szívesen el is dicsekedtek a boros gazdák. Márton a nagyobb borvidékeken az újbor védőszentjeként is ismert.

Márton-nap más országokban

A német nyelvterületeken (Hollandia egyes részei, Németország és Ausztria) fáklyás felvonulásokat szerveznek és Márton-tüzeket gyújtanak ilyenkor. A lampionos felvonulásokat csak a 19. század elején vezették be egyházi rendeletre, hogy a fény, mely a jó cselekedetet jelképezi mindenkihez eljusson.

Manapság ebben elsősorban a gyerekek vesznek részt, sötétedéskor a maguk készítette lampionjaikkal járják az utcákat miközben régi Márton-napi dalokat énekelnek. A menet élén általában egy Szent Mártonnak öltözött lovas áll.

Általában műsorral is készülnek, mely leggyakrabban a köpönyegét megosztó Márton történetét mutatja be. Lezárásként meggyújtják a Márton-tüzet, és megajándékozzák a gyerekeket valamiféle finomsággal. Az egyik legjellegzetesebb Márton napi ajándék a Weckmann, ami egy édes tésztából készült ember alakú figura.

Portugáliában ezt a napot országszerte ünneplik. A családok és barátok ilyenkor gyűlnek össze, sült gesztenyét esznek és bort, jeropiga-t (must és pálinka keveréke) és aguapé-t (gyenge,vizezett bor) isznak.

Itt úgy tartják, hogy miután Szent Márton a köpönyege felét odaadta egy koldusnak, folytatta útját és a másik felét is elajándékozta egy szegény embernek. A hideg időben hosszú útnak nézett elébe, de csodák csodájára a nap olyan erősen kezdett sütni, hogy a fagy felengedett. Mivel ez novemberben igen furcsa, isteni közbenjárásnak vették.

Azóta is Szent Márton nyaraként emlegetik, ha ezen a napon a hideg időjárást megtöri egy-egy napsugár.

Borítókép: Shutterstock / Fotó: wikipedia, mindmegette.hu