Dévai Nagy Kamilla a dalaival tesz a nemzeti összetartozásért

Túl egy komoly autóbaleseten, számos megpróbáltatáson, ugyanazzal a hévvel és szívvel énekli a magyar dalokat a Liszt Ferenc-díjas érdemes művész, a Krónikás Zenede alapító igazgatója, mint az elején – olvasható a Vasárnap Reggel című hétvégi magazin legutóbbi számában.

Hamarosan Erdélybe utazik, ahol folyamatosan koncerteket ad. Hol is pontosan?

A gyökereim erősen kötődnek Erdélyhez. Minden út olyan számomra, mintha hazamennék. Napokon belül indulok turnézni Nagyenyedre és Székelyudvarhelyre, korábban Kárpátalján tartottam nyolc koncertet. Múlt hónapban Nagybányán énekeltem, majd Kisvárdán, ahol nagy megtiszteltetés ért, a Tőkés László Alapítvány kuratóriumától első nőként átvehettem a Tőkés-díjat. Tavalyelőtt felkértek a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz zarándokvonatok díszvendégének. A pünkösdi búcsúba ezer zarándokkal, ezer nagyszerű emberrel utaztam végig. Emellett Madéfalván a székely emlékműnél adtam koncertet, valamint Böjte Csaba testvér meghívására a csíkszentsimoni szeretetházban énekeltem.

A régi népdalok sokat segítenek abban, hogy a nemzeti összetartozást erősítsük.

Ha jól tudom, Böjte Csabával némileg rokoni kapcsolatban állnak.

Szegről-végről rokonok vagyunk, ezt magam is évekkel ezelőtt tudtam meg. A családom egyik ága Böjthe nevű, akik th-val írják a nevüket és Csíkszentdomonkosról származnak. A sors pár éve összehozott Böjte Csaba testvérrel, egy eseményen voltunk díszvendégek, s egy asztalhoz ültettek minket. Akkor kérdezgettem tőle a csíkszentdomokosi szálakról. Kiderült, hogy ő is th-val írná a nevét, csak születésekor elírták az anyakönyvi kivonatát.

Jubileumi évhez érkezett, ugyanis pontosan ötven évvel ezelőtt egy szál gitárral a kezében a Nyílik a rózsa népdalvetélkedő után egy szempillantás alatt berobbant a köztudatba. Mi az, ami elindította a pályán?

Bármennyire ódzkodtam tőle, a színpad lett a sorsom. Álmomban sem gondoltam, hogy énekes leszek, hiszen világéletemben a tanári pályáról álmodoztam. Édesanyám minden este énekelt nekem, az ő csodás hangja volt első igazi zenei élményem. Hamar kiderült, hogy örököltem tőle némi tehetséget, a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban azonnal beválasztottak az iskolai lánykórusba. 1968. november 10-én este 19 órakor a Nyílik a rózsa népdalvetélkedőben egy csapásra a gitáros lányként ismert lettem, hiszen én voltam az első, aki népdalok kíséréséhez hangszert fogtam. A népzenekutató szakma képviselői persze kihajítottak a műsorból, de a nézők visszaszavaztak. A következő évben pedig a Röpülj páva vetélkedő örökre megpecsételte a sorsom. Ott már a győztesek között végeztem, és hirtelen nagyon ismert lettem.

Megváltoztatta ez a gyorsan jött siker?

Egyáltalán nem, egyszerűen csak sodródtam az árral. Legbelül másra vágytam, tanítani akartam. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Szőnyi Erzsébet tanszékvezető tanár viszont azt mondta: túl sikeres, túl szép, túl talpraesett vagyok, a katedra helyett sokkal inkább a színpadon lenne a helyem. Így az elért maximális pont ellenére nem vettek fel. A döntés letaglózott, majdnem az öngyilkosságba kergetett.

Erről még sehol sem beszélt.

Ennyi év távlatából nincs takargatnivalóm. Eleinte szenvedtem a színpadtól. Hat évvel az indulás után jött az áttörés, egy különleges fellépés után ráéreztem az énekesi pálya gyönyörűségére, s hogy tulajdonképpen – katedra nélkül ugyan, de – tanítok.

Azóta minden előadás szent dolog számomra.

Bejárta szinte az egész világot, tízezernél is több koncertet adott. Melyik fellépése volt a legemlékezetesebb?

A világban szétszóródott magyarok mindenhol tárt karokkal fogadtak, óriási szeretet vett körül. Amerikában 32 alkalommal turnéztam, először 1975-ben, 97 koncertet adtam. Nemcsak népdalokat énekeltem, hanem saját megzenésített verseket, rövid prózákat is vittem. Ezzel a színes repertoárral jutottam el Dél-Afrikától kezdve Ausztrálián át egészen Észak-Koreáig, ahol még Kim Ir Szennek is énekeltem. Utóbbi fellépés volt igencsak emlékezetes, hiszen a ’80-as évek derekán nagyon keveseknek adatott meg, hogy fellépőként eljuthassanak ebbe az országba.

Milyennek találta ezt az elzárt világot?

1987-ben utaztunk ki Észak-Koreába a Honvéd Együttessel. Az állami felügyelet olyan szigorú volt, hogy kirendelt kísérőnk még a felkelés és fekvés idejét is meghatározta. Fényképezni csak a kijelölt helyeken lehetett. A szállodánknak csak az a szárnya működött, ahol mi laktunk. Kamu volt minden. Eljött a főpróba ideje, s döbbenten láttuk, hogy hatezer ember ül a nézőtéren. Ők azok voltak, akik nem jutottak be a másnapi előadásra. Amikor sorra kerültem, a népdalok után belekezdtem a ráadásszámba, egy koreai dalba, amit még Lengyelországban tanított meg nekem az ottani konzul, aki előzőleg Koreában teljesített diplomáciai szolgálatot. A közönség ezt meghallva furcsa módon reagált: lehajtott fejjel némán elkezdtek sírni. A műsor szervezői azonnal kitessékeltek a színpadról, Novák Ferenc Tata ekkor odarohant hozzám: Mi a fenét csináltál? Mit énekelsz? – kérdezte. Elmondtam neki a szöveget, amiben semmi kivetnivaló nem volt, egy szép dal Áriráng hegyéről, és a szerelemről. Másnap vívódva magammal, de minden tiltás ellenére mégis belekezdtem a dalba. Ugyanaz volt a hatás, csendes zokogás indult meg a nézőtéren.

Kiderült, hogy mi volt a probléma?

A tolmácsunk mesélte el, hogy Áriráng az egyik legnépszerűbb koreai népdal, amelynek az eredeti verzióját már több, mint 600 éve szinte himnuszként éneklik. Csakhogy amikor Észak-Korea és Dél- Korea különvált, Áriráng hegye Dél-Koreához csatolódott. Negyven évig nem lehetett a dalt előadni, mert aki megtette, azt elhurcolták, börtönbe került, vagy megölték. Kisebb diplomáciai siker, hogy

Kim Ir Szen attól fogva engedélyezte, hogy bárki szabadon énekelhesse ezt a népdalt.

Ön az egyedüli előadóművész a világon, aki 34 nyelven tud énekelni, és ezzel 1995-ben bekerült a Guinness Világrekordok Könyvébe. Azóta se tudta senki megelőzni?

Még mindig vezetem a sort. Ez a szám úgy jött össze, hogy minden országba vittem magammal ráadásszámot olyan nyelven, ahova éppen meghívtak. Mire feleszméltem, már 20 nyelven énekeltem. Joan Baez énekesnő impresszáriója Amerikában fedezte fel ezt a képességemet. Egy nagy árkus papíron érkezett a meghívólevél, hogy akkor élőben is bizonyítsam be ezt a képességemet. Így kerültem be a világrekorderek közé.

Sokszor beszélt már róla, de megkerülhetetlen, hogy ne érintsük a majdnem halálos kimenetelű autóbalesetét, amelynek hatására megváltozott az egész élete, és megalapította saját iskoláját Krónikás Zenede néven.

A pályám felfelé ívelt, jártam a világot, rendszeresen készítettem rádió- és televíziós felvételeket, írtam a dalaimat. 1996. január 22-én Gyöngyös határában Hajdúszoboszlóról jövet éjjel a sofőr elaludt. Hét méteres szakadékba zuhantunk, majd a fagyott szántóföldön még több száz métert pörögtünk.

Kómába estem, két napig lebegtem ég és föld fölött. Fél évig szanatóriumban tanultam újra járni, beszélni. A fejemen látható sérülést Isten ujjnyomának tekintem.

Amíg nem tudtam beszélni, érdekes módon versek tolultak belőlem. A gitárom adott erőt a felépüléshez, mert hihetetlen módon a baleset után sértetlenül került elő a hátsó ülésről. Ez adott erőt, hogy régi álmomat megvalósítsam. Gondolatban létrehoztam a Krónikás Zenedét, amelyet mankókra támaszkodva csodálatos tanárok segítségével 1996. október 16-án meg is nyitottunk.

Hány tanítványa volt az elmúlt huszonkét év alatt?

Első diákjaim főleg a határon túlról jöttek, ma már a tanítványok egymásnak adják kilincset. Közel négyszázan fordultak meg nálam. Zárójelben hadd jegyezzem meg, amikor még szó sem volt a Zenedéről, Vincze Lilla gimnazista lányként megkeresett Siófokról, ő volt a legelső növendékem. Mindenkivel egyénileg foglalkozunk. Egész Európában egyébként nincs még egy olyan iskola, ahol a zenei ismereteken kívül ennyire komplexen tanítanak mindent. Az énekes-gitáros oktatás mellett beszélünk a mikrofonkezelésről, a szép beszédről, a hajviseletről, a mozgásról, a szerzői jogvédelemről és a menedzseri tudnivalókról is. Mádi Szabó Katalin tanárnő és Schmidt Ferenc tanár úr tudása és segítsége nélkül nem tudnám ezt megvalósítani. Támogatás nélkül nehéz fenntartani egy intézményt.

Védjegyévé vált hajpántja nélkül soha nem lép színpadra. Mikor kapta az elsőt és mi a története?

Az évek során összegyűjtöttem egy szekrényre valót. A legtöbbet én készítettem, más részét ajándékba kaptam. Az elsőt 1975-ben Amerikában egy rezervátumban élő indián ajándékozta nekem. Olyan volt, mintha tiszteletbeli indiánnak, testvérnek fogadott volna. Meg sem tudtam szólalni, gyönyörű érzés volt.

Előfordult, hogy még ezt a különleges darabot is felveszi?

Csak kivételes alkalmakra veszem elő. Ötvenéves pályafutásomat 50 koncerttel ünnepelem, a tervem az, hogy minden eseményen rajtam lesz ez a hajpánt. A koncertsorozat kiemelkedő állomása november 10-én a Szilágyi Dezső téri református templomban lesz, amire mindenkit szeretettel várok. Pont aznap lesz fél évszázada a színpadra lépésemnek, különlegesen megható est lesz. Régi és jelenlegi diákjaimmal fogjuk énekelni, ami egy kicsit krónikás „hitvallásunk” is: „Áraszd a szépet, áraszd a jót, Áraszd a Földre a gyógyító szót, Legyél, te krónikás az izzó parázs, Hogy ne tűnjön el az egykori varázs.”

Borítókép: Dévai Nagy Kamilla Liszt-, Bartók- és Kazinczy-díjas előadóművész a beszédeket hallgatja egy nemzeti összetartozás napi ünnepségen

MTI Fotó: Czimbal Gyula