Vajon melyik uszonyos a halak királynője?

A basszusgitáros-zeneszerző-filmrendező-ökológus számos foglalatosságának összeegyeztetéséről így vall: „A zenei pálya mellett halkutató is vagyok, és e kettőnek talán épp a természetfilm lehet közös pontja. A filmjeim zenéihez például nemigen kell más zeneszerzőt felkérni. Lényegesnek és hangsúlyosnak érzem a zenét és a hangokat akár egy természetfilm esetében is, így talán az átlagnál gondosabban dolgozom ezen a szegmensen. Ugyanakkor fordítva is van átjárás: a természet szeretete gyerekkorom óta meghatározó az életemben, így a zeneszerzői inspirációimban is sokat jelent.”

Szendőfi díjnyertes filmjében, a Hegyek-völgyek halai című alkotásban a halakkal foglalkozik közelebbről, ennek oka pedig nemcsak az, hogy természettudományos szakemberként a halfauna a szakterülete. Mint mondja, gyakran tapasztalja, hogy „a halak kissé mellőzöttek nemcsak a természetfilmezésben, de a természetvédelemben is, holott épp ők és az egyéb vízi élőlények azok, melyek a legérzékenyebben reagálnak az élőhelyüket érintő változásokra, és így a leghamarabb és a legpontosabban indikálják is azokat.

A klímaváltozás például évtizedekkel korábban okozott észlelhető változásokat a halvándorlásban, mint a szárazföldi állatok viselkedésében”

– magyarázza.

A klímaváltozás és a korláttalan iparosodás káros következményeit filmvásznon is megjelenítő rendező szerint a halakra és általában az ökológiára leselkedő legvisszafordíthatatlanabb veszélyt az inváziós idegen fajok jelentik. „Az ember gazdasági okokból sok idegen halfajt telepített a természetes vizekbe, de a klímaváltozás nyomán spontán megindult a síkvidéki halak felfelé nyomulása is, ami a hegyi folyók eredeti halközösségének komoly gondot okoz.

Mindenképpen emberi szemléletváltozásra van szükség, sőt, néhol konkrét természetvédelmi beavatkozásokra”

– mutat rá a szakember.

Szendőfi figyelmeztet arra is, hogy a halpopuláció csökkenése vagy kihalása beláthatatlan következményekkel járna, egyrészt mivel a természetes vizekben élő halak a víz tisztaságának indikátorai. „Olyan víz, amelyben semmilyen hal nem tud megélni, már az emberre is veszélyes volna, azt pedig mindenki tudhatja, hogy mi lenne velünk víz nélkül. Emellett a halak fontos elemei a táplálékláncnak, nélkülük más állatcsoportok (és főként gerincesek) is elveszítenék az életfeltételeik egy részét.”

A rendező némi változást is észlel a természetfilmezés trendjeiben. „Ma már sokaknak nem elég szép tájakat vagy briliáns módon felvett akciójeleneteket látniuk.

Egyre többen értékelik egy természetfilm tudományos tartalmasságát vagy problémafeltáró jellegét”

– mondja.

Szendőfi Balázsnak nincs egyetlen kiemelt kedvenc halfaja, de azért megosztotta az olvasókkal, mik állnak közel a szívéhez. „A halközösség az azt magában foglaló ökoszisztémával együtt egészben értékes, fajokat kiemelni csak személyes alapon tudnék. Egyik ilyen a botos kölönte, ez a furcsa fenékhal, mely a hazai vizeinkből szinte teljesen eltűnt, de Szlovákiában sok helyen volt alkalmam megfigyelni és filmezni. A paduc a másik kedvencem, filmem főszereplője, mely az egyetlen igazán növényevő őshonos európai hal. Algalegelésével, csapatos tavaszi vonulásával vízi juhnyájra emlékeztet, ezért is nevezik a vizek bárányának.

Harmadikként a dunai galócát emelném ki, a Kárpátok pisztrángmonstrumát, mely ötven kilósra és másfél méteresre is megnőhet. A szlovákok a halak királynőjének nevezik. Sajnos igen kevés alkalmas élőhely maradt már neki.”

A tehetséges rendező jelenleg a Tisza-tóról készülő filmjén dolgozik, melyben azt szeretné megmutatni, hogy „hogyan lehet egy víz egyszerre mesterséges létesítmény, melyet állandóan karban kell tartani, és páratlan vízivadon, mely a világörökség része, holott mindössze néhány évtizede létezik, de mégis a Tisza-vidék ősi arculatát idézi.”

Borítókép forrása: Nullahategy.hu