A tehetség, aki enged a szóviccek csábításának

A novellában minden szónak önmagán túlmutató jelentősége van, az irodalomban és azon belül a novellában soha nincsenek véletlen szavak és soha nincsenek egyetlen értelemmel rendelkező szavak – olvasható a Magyar Idők recenziójában, mely az 1980-ban született Papp Dénes Csóva című novelláskötetét méltatja, ugyanakkor bírálja is.

A szerző szerint a novellaíró nemcsak a nyelv és a saját írósága tudatában kell hogy legyen (és ezeknek korlátlan, teljhatalmú urának kell bizonyulnia), hanem valami elképesztő minőségű tudatossággal és önreflexióval is rendelkeznie kell. Ugyanakkor Papp Dénes, aki a Csóva című könyvben az elmúlt tizenöt év prózai munkáinak legjavát gyűjtötte össze, kritikusa véleménye nyomán bőven belül van a körön.

Az ítész szerint Papp Dénes erősen indít, jelzői, jelzős szerkezetei hatásosak („metálzöld kaszáló”, „céklaszínű alkonyat”), és mint írja, a távolban feldereng Csender Levente és Tar Sándor művészete is. Papp tud ilyen mondatokat: „A követ, amin lépdeltem, állítólag embervér mosta. Ez jó jel, gondoltam, mert minden szóbeszéd segíti az otthonosságot, ha van, aki ezt elviseli, vagy elismeri, vagy nem ismeri.” Meg ilyeneket is: „Pukkadj meg, nagyzolsz itt, mint valami önkéntes véradó.”

Papp Dénes 1980-ban született, Prügyön töltötte gyermekkorát és kisiskolás éveit, Nyíregyházán középiskolába járt, Miskolcon egyetemre. Több éve publikál folyóiratokban tanulmányt, elbeszélést, verset. Dalszerző, a KISAVAS zenekar frontembere. Vedlés című verseskötetét követően ez a második könyve, amely az elmúlt tizenöt év prózai munkáinak válogatott gyűjteménye – olvasható a Magyar Napló Kiadó honlapján.

Egy a Kortárs Online-nak adott interjúban Papp Dénes ezt mondta:

„Az élet mozzanatait s az erre adott reakciókat egyformán fontosnak gondolom, jókat, rosszakat egyaránt, még ha jelentőségük nem is érzékelhető azonnal. Mert például egy jelentéktelennek tűnő pillanat is lehet sorsfordító, ha eljön az ideje, és persze fordítva: ami egykor határozottan jelentősnek látszott, később esetleg simán lecsúszik a feledés mohó torkán. Mindezzel csak annyit szeretnék mondani, hogy talán nem megalapozatlan az a gyanú, amely évezredek óta a létezés szövetének sokrétűségéről számol be. Egy erősen felhős megfogalmazásban azt is mondhatnám, hogy ha máskor és máshová születtem volna, talán akkor is ugyanígy járnék-kelnék a földi tereken. Romantikusan szólva mindez valahogy úgy hangzana, hogy szememben az átutazó tekintetével, szívemben a megérkezés vágyával.”

Máshol viszont erőltetetten modoros és mindenáron humorosnak látszani akaró: „Ugyanis elszállt belőle az élet, miután négy golyó szállt belé.” A kritikus szerint ez pedig azért rossz, mert ha a szerző nem dönti el az elején, hogy drámai történetet ír le, vagy enged az olcsóbb szóviccek csábításának, a nehezen megkreálható olvasói katarzist mindegyre veszélyeztetni fogja a kettő közötti alkotói tántorgás.

Van, ahol a mottó vagy az első bekezdések ígérnek valami nagyszabásút, végül azonban a szerző megelégszik egy groteszk geggel, van, ahol a már kialakuló örömöt széttépi egy szóvicckézigránát, de még így is majd minden szöveg belül van azon a körön, amiről azt mondjuk: jó novella.

Borítókép: Papp Dénes. Forrás: Kortárs Online / Pongrátz Tamás