Krimi

2024.09.10. 09:52

70 évet kapott az elmúlt évek egyik leggyomorforgatóbb kivégzéséért egy borsodi testvérpár

Brutálisan meggyilkolt két férfi egy magatehetetlen idős asszonyt, majd egyikük még a holttestét is meggyalázta.

MW

A fotó illusztráció!

Forrás: Shutterstock

Fotó: vchal

Összesen 70 év fegyházat kapott az a testvérpár, akik Hegymegen megvertek és többször megerőszakoltak egy 94 éves idős asszonyt, majd egyikük a holttestével is közösült. A törvényszék fejenként 35 év fegyházat szabott ki a testvéreknek, az egyikük viszont mindent tagad – derül ki a Tények.hu videójából.

A vádlottak 2020. november 25-én együtt italoztak, majd úgy döntöttek, hogy a Hegymegen egyedül élő, általuk már korábbról ismert, idős sértettől fognak pénzt szerezni, és szexuális cselekményt is végeznek vele. 

Áldozatuk házába az ablakon keresztül jutottak be. Az ágyban fekvő 94 éves asszony felismerte a két férfit, segítségért kiáltott, mire egyikük befogta a száját, a másik férfi pedig leszorította a kezeit.

A földön fekvő idős nőt többször megütötték, a nyakát szorították, és több alkalommal, a ház két helyiségében is szexuális cselekményt végeztek vele – írja a Boon.hu. Miután a sértett elvesztette az eszméletét, átkutatták a lakást. százezer forint készpénzt vittek magukkal, a fűtetlen szobában magára hagyva a betonpadlón fekvő, eszméletlen asszonyt.

Az ítélet nem jogerős, mindketten fellebbezést nyújtottak be.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!