Krimi

2024.07.15. 14:58

Ezt már rég kellett volna: fontos változás jön a rollerekkel kapcsolatban Magyarországon

A szigorítás holnaptól lép életbe a hazai utakon.

MW

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) kell kötni július 16-tól a mikromobilitási eszközökre

Forrás: MTI

Július 16-tól mintegy 50 ezer eleketromos rollerrel már csak kötelező biztosítással lehet közlekedni. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) arra figyelmeztetett:

a jármű vezetőjének közúti ellenőrzés során be kell tudnia mutatni a biztosításról szóló igazolást, de bérlés esetén is a használónak kell meggyőződnie arról, hogy az adott járműre kötöttek-e kgfb-t.

A biztosítási alkuszok eddigi tapasztalatai szerint a rolleresek többsége már évi 10 ezer forint alatt is találhat megfelelő kötelező biztosítást járművére. 

A díjak mértéke azonban biztosítónként még úgy is jelentős mértékben szóródik, ha nem vesszük figyelembe azokat a több százezer forintot is elérő éves összegeket, amiket azok a biztosítók hirdettek meg, amelyek egyelőre nem kívánnak rolleres ügyfeleket szerezni.

Évi tízezer forint körüli összeget mindenképpen érdemes kifizetni az elektromos rollerek kötelező biztosítására. Nem csupán a büntetés elkerülése érdekében (az ellenőrzés várható gyakorlatáról még nincs információ), hanem azért is, mert ezekkel a járművekkel is könnyen lehet akár milliós károkat is okozni.

A hatályos törvényi előírások szerint a roller használója felel azért, hogy az adott jármű rendelkezik-e kgfb-vel. Ezt közúti ellenőrzés során neki kell bizonyítania a biztosítótól kapott – akár papíralapú, akár elektronikus – igazolással. Bérrollerek esetében a biztosítást a bérbeadó cég köti meg, de elvileg ebben az esetben is az ügyfél felelőssége, hogy a kölcsönzés megkezdése előtt meggyőződjön a kötelező meglétéről - írja az https://www.origo.hu/auto/2024/07/jelentos-kozlekedesi-valtozas-jon-magyarorszagonOrigo.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!