Érdemes pályázni

2024.09.09. 10:44

Egymilliárd forint értékű támogatást hívhatnak le a vidéki kávéházak

Mintegy ezer vidéki kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhely pályázhat szeptember 9-étől összesen csaknem egymilliárd forint értékű vissza nem térítendő forrásra. A Magyarország Kormánya által indított program keretében igényelhető, üzletenként egymillió forint értékű támogatást korszerű konyhatechnológiai és a mindennapi működéshez szükséges kisebb eszközök vagy készletek beszerzésére, energiahatékony és gazdaságos üzemelést támogató fejlesztésekre, illetve nagyobb beruházásokhoz használhatják fel.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Az október 9-éig tartó pályázat negyedik eleme a Vidéki kis- és közepes vendéglátóipari vállalkozások versenyképességének növelése című programnak. 

A 13 milliárd forint értékű fejlesztési pályázat célja, hogy mérsékelje a hazai turizmus területi koncentrációja következtében a vidéki szolgáltatókat érintő relatív versenyhátrányt. A korábbi szakaszokban az egész évben nyitva tartó vidéki éttermek, cukrászdák, zenés-táncos szórakozóhelyek és alkalmi vendéglátó üzletek hívhattak le támogatást; a továbbiakban pedig a büfék, az italüzletek és a bárok adhatják majd be igényeiket.

A turizmus ágazat digitalizációjának további erősítése érdekében a jelentkezést minimális adminisztráció mellett az NTAK rendszeréből indíthatják a pályázók, ebben az ügyfélszolgálat is segíti őket. 

A programmal kapcsolatban további információk és a részletes pályázati kiírás elérhető a kisfaludyprogram.hu online oldalon. Az Ügyfélszolgálatot pedig a +36-1-550-1855-ös telefonszámon hívhatják az érdeklődők, illetve elérhetik a [email protected] e-mail-címen keresztül is.

Újabb jelentős kormányzati segítség a turizmusnak

Magyar Turisztikai Ügynökség és a szolgáltatók javaslata alapján a Magyar Kormány 15 milliárd forintos keretösszegű, A turizmus fejlesztését és versenyképességének erősítését célzó ágazati támogatási program indításáról határozott. A korábbi sikeres pályázatokra építve ismét vissza nem térítendő támogatást hívhatnak le egyes területek. A forrásokat a vidéki vendéglátó üzletek energiahatékonyságát célzó beruházásokra és eszközbeszerzésre, a Tourinformok korszerűsítésére és a hagyományos kávéházi cigányzene megőrzésére és népszerűsítésére lehet fordítani. A széles körű programok hozzájárulnak a hazai vidéki gazdaság élénkítéséhez, a vidéki Magyarország turisztikai szolgáltatási színvonalának emeléséhez, a szolgáltatási paletta szélesítéséhez.

A Magyar Turisztikai Ügynökség

A turizmus Magyarország stratégiai fontosságú ágazata, amely a GDP mintegy 12 százalékát állítja elő. Tavaly 16 millió vendég több mint 41 millió vendégéjszakát töltött a hazai szálláshelyeken. Az ágazatban működő csaknem 100 ezer hazai szálláshelyszolgáltató-, vendéglátó- és attrakcióüzemeltető kis- és közepes vállalkozás csaknem 400 ezer család megélhetését biztosítja. Az ágazat versenyképességének erősítése érdekében jött létre 2016-ban a Magyar Turisztikai Ügynökség. A turizmus kormányzati csúcsszervezete a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) révén napi szinten lát rá az ágazat teljesítményére. 

Az MTÜ feladata az ágazat magas szintű, adatalapú irányítása, turizmusfejlesztési stratégiák meghatározása, a jogszabályi környezet versenyképességet támogató alakítása, valamint az országmárka építése. Marketing és értékesítési kampányok révén aktívan hozzájárul ahhoz, hogy országunk még vonzóbbá, élményekben gazdagabbá váljon mind a külföldi, mind a belföldi utazók számára. Stratégiai célja, hogy hazánk Közép-Európa vezető turisztikai desztinációjává váljon, valamint hogy az ágazat GDP-hez való közvetlen és közvetett hozzájárulása 2030-ra 16 százalékra növekedjen. További információk és térségi trendriportok az igyutazunk.hu oldalon. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában