Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem

2024.08.08. 21:17

Összeöntötték a Kárpát-medencei búzát Somogyváron

A kenyér mindig és mindenhol a biztonság, a jövő és a megmaradás üzenetét hordozza. Nekünk, magyaroknak azonban az élet egyik magától értetődő metaforája. A magyarok kenyere pedig idén is biztosított – jelentette ki Nagy István agrárminiszter csütörtökön Somogyváron, a Kárpát-medencei Búzaösszeöntés Ünnepén az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint. Gulyás Gergely a Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem program Kárpát-medencei búzaösszeöntésének ünnepén rámutatott, hogy a hazai össztermék több mint 5 százalékát a mezőgazdaság adja, és a vidék megmaradása, gyarapodása, hosszú távú jövője továbbra is elsősorban a mezőgazdaságtól függ Magyarországon.

MW

Somogyvár, 2024. augusztus 8. Búzazsákok a Magyarok Kenyere - 15 millió búzaszem program Kárpát-medencei búzaösszeöntés ünnepén Somogyváron, a Szent László Nemzeti Emlékhelynél 2024. augusztus 8-án. MTI/Katona Tibor

Fotó: Katona Tibor

A tárcavezető azt mondta, a magyar mezőgazdaságban dolgozóknak köszönhetően idén is sikerrel lezajlott az aratás, éppen ezért köszönettel tartozunk az elvégzett munkáért, a helytállásért és a kitartásért.

A korábbi évekkel összevetve, átlagos terménnyel zárult a betakarítás. A nyári aratású növények tekintetében a saját szükségleteinken túl jelentős, több millió tonnás export árualap is képződött. Az őszi búza idei több mint 864 ezer hektáros területén az országos termésátlag elérte az 5,8 tonna/hektárt. Ez kis mértékben meghaladja a tavalyi és az elmúlt öt év termésátlagait is. A legmagasabb átlagokat Baranya, Tolna és Vas vármegyékből jelentették.

 A hektáronkénti hozamok és a terület alapján idén csaknem 5 millió tonnás búza termett, ami bőven fedezi a 3 millió tonna körüli éves hazai felhasználást.

 Az étkezési minőségű kategóriába sorolható termés is elegendő az 1,1 millió tonna körüli hazai éves őrlési szükséglet kielégítéséhez – tudatta a miniszter.

Nagy István felidézte, hogy a Magyarok Kenyere program példája az együttműködésnek, a szolidaritásnak és a rászorulók támogatásának. Benne van mindaz, ami a magyarság szívében él: a hit, a kultúránk szeretete, a hagyományok tisztelete, az önzetlen segítő szándék és a rengeteg jóindulat. Évről évre azt üzeni, hogy nem vagyunk egyedül, számíthatunk egymásra

 – zárta gondolatait az agrártárca vezetője.

Gulyás Gergely: Magyarországnak a 21. században is szüksége van erős mezőgazdaságra

Gulyás Gergely a Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem program Kárpát-medencei búzaösszeöntésének ünnepén rámutatott, hogy a hazai össztermék több mint 5 százalékát a mezőgazdaság adja, és a vidék megmaradása, gyarapodása, hosszú távú jövője továbbra is elsősorban a mezőgazdaságtól függ Magyarországon.

Magyarország azon országok közé tartozik, amely nem csupán magát, hanem még egy magyarországnyi embert képes élelmiszerrel ellátni, ez mutatja, milyen erős, milyen értékkel bír az agráriuma  minden nehézség ellenére

 – fogalmazott a Szent László Nemzeti Emlékhelyen, a Szent Egyed bencés apátság romjainál összegyűlt hallgatósága előtt.

Kiemelte, 

látjuk azt, hogy sokkal több minden fenyegeti ma a békét és biztonságot, mint néhány évvel, évtizeddel ezelőtt, ilyen helyzetekben különösen felértékelődik az, amit mi magunk tudunk megtermelni

– közölte.

Gulyás Gergely ezért egyedülálló értéknek nevezte a Magyarországon előállított búzát, és azt, hogy gazdálkodni nem lehet rövid távon, a föld megművelése évtizedes távlatokat kíván.

A magyar jelen és jövő egyik legnagyobb, legfontosabb kérdése éppen ezért az, lesz-e új gazdálkodó nemzedék, lesznek-e olyanok, akik azok helyére állnak, akik most a vállukon viszik a mezőgazdaságot, és akik vidékfenntartó, nemzetmegtartó küldetést vállalnak

 – mondta.

JAKAB István; GYÕRFFY Balázs; SZENT LÁSZLÓ; NAGY István
Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, európai parlamenti képviselő, Nagy István agrárminiszter és Jakab István, az Országgyûlés alelnöke, a Magosz elnöke (b-j) a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program Kárpát-medencei búzaösszeöntés ünnepén Somogyváron, a Szent László Nemzeti Emlékhelynél 
Fotó: Katona Tibor / Forrás:  MTI

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magosz elnöke annak a véleményének adott hangot, hogy a Magyarok kenyere nem egy program, hanem „az igazi magyar életérzés”, az, hogy számíthatnak egymásra. Megmutathatják, hogy együtt vannak, megélhetik az összetartozás élményét, megoszthatják egymással tudásukat, az őket segítő információkat.

Ez a program hitet, erőt ad, és bármilyen nehézség van, bármennyire is próbálnak manipulálni bennünket itt a Kárpát-medencében, mi kitartottunk, kitartunk

– fogalmazott Jakab István, megjegyezve, hiszi, tudnak Európa népeinek is példát adni összefogásból, összetartozásból.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, európai parlamenti képviselő felidézte, hogy a kamara 10 évvel ezelőtt csatlakozott a 14 éve indult Magyarok kenyere programhoz, amely a kezdeti jó ötletből, ígéretes kezdeményezésből mára az egyik, vagy talán a legjelentősebb összmagyar mozgalom lett, az összegyűjtött búza mennyisége 10 tonnáról ezer tonnára nőtt.

Rámutatott, hogy az összegyűlt gabonával rászoruló nemzettestvéreken, gyermek-, szeretet- és idősotthonok lakóin, sokgyermekes családokon, háború kárvallottjain segítenek.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában