Foglalkoztatottság

2024.05.28. 11:22

Folyamatosan csökken a regisztrált álláskeresők száma, egyre többen dolgoznak

Czomba Sándor hangsúlyozta, a kormány célja, hogy a mintegy 300 ezer fős hazai munkaerőpiaci tartalék mozgósításával tovább emelje az aktivitást, a 20–64 évesek körében pedig a jelenlegi 81-ről 85 százalékra növelje a foglalkoztatottságot.

MW

A műszerfalak beszerelését végzik a 4 milliomodik Esztergomban gyártott autó alkalmából tartott sajtóbejáráson az esztergomi Suzuki-gyárban 2024. február 8-án

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2024. májusban is folytatódott a regisztrált álláskeresők számának folyamatos csökkenése, a regiszterben jelenleg mindössze 225,9 ezren szerepelnek, ami a rendszerváltás óta mért harmadik legalacsonyabb adat. Ez 2023 májusához képest 1,2 százalékos, vagyis csaknem háromezer fős, a megelőző hónaphoz viszonyítva pedig 2 százalékos, azaz mintegy ötezer fős csökkenést jelent – hívta fel a figyelmet keddi közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Emlékeztetett: a Gyurcsány-korszakhoz képest ma már egymillióval dolgoznak többen, átlagosan háromszor magasabb fizetésért, miközben 2010 elejéhez képest több mint 400 ezer fővel csökkent a munkát keresők száma.

Czomba Sándor hangsúlyozta, a kormány célja, hogy a mintegy 300 ezer fős hazai munkaerőpiaci tartalék mozgósításával tovább emelje az aktivitást, a 20–64 évesek körében pedig a jelenlegi 81-ről 85 százalékra növelje a foglalkoztatottságot. Ennek elérése érdekében a kormány 2030-ig 460 milliárd forint összértékben indít uniós finanszírozású munkaerőpiaci programokat. Ezek közül áprilisban kezdetét vette a fiatalok foglalkoztatottságának növelését segítő, több mint 196 milliárd forintos keretösszegű Ifjúsági Garancia Plusz Program, május 16-tól pedig 150 milliárdos kerettel elindult a 30 év feletti álláskeresőket támogató program.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában