Bulvár-celeb

2024.07.15. 14:45

Kiderült, miért szakított Galambos Bogi a milliárdos szerelmével

Fél évig volt együtt a páros, váratlanul szakítottak most Galambos Bogi elmondta, miért.

MW

Meg kell hagyni, Galambos Boginak jól áll a luxus...

Forrás: Bors

Valódi tündérmesének indult fél évvel ezelőtt Galambos Lajos lánya, Bogi párkapcsolata a Fashion Street tulajdosával, a milliárdos üzletemberrel, Csipak Péterrel. Ennek a tündérmesének azonban most váratlanul vége szakadt. 

Bár sokáig úgy tűnt Galambos Bogi ennél boldogabb már nem is lehetne a főleg ingatlanbefektetéssel foglalkozó férfi oldalán, valami történhetett köztük, a divattervezőként tevékenykedő fiatal lány ugyanis úgy döntött, hogy Csipak Péter nélkül folytatja az életét.

Már nem követik egymást az Instagramon, ami sosem jelent jót, ráadásul egy közös képen sem pózolnak szerelmesen a közösségi médiában. Ezzel együtt a Reddit nevű közösségi oldalon is megjelent egy bejegyzés, ami Bogiék állítólagos szakításáról szól, jóllehet, ez a poszt azóta eltűnt az említett oldalról. Maradt tehát a találgatás, legalábbis egy darabig.

A Ripost elérte Galambos Lajos lányát, aki nem tagadta: valóban nem alkot már egy párt a tehetős üzletemberrel. Bogi nyilatkozatát változtatás nélkül közöljük, a fiatal divattervező ezt mondta a szakításról:

„A hír igaz, megerősítem, hogy valóban szakítottam Csipak Péterrel. Nálam nem férnek bele bizonyos dolgok egy párkapcsolatba. Én a páromtól tiszteletet, bizalmat és kommunikációt várok, és ez nem függ korosztálytól, egzisztenciától és társadalomban betöltött pozíciótól. 

Péterrel fél évet voltunk együtt, ami mindkettőnk számára egy csodás időszak volt, semmi rosszat nem tudok, és nem is szeretnék vele kapcsolatban kommunikálni"

- árulta el a Ripost megkeresésére Galambos Lajos lánya. 

A szerelemmel együtt Bogi a Fashion Street-i bemutatótermét is felszámolta. A szakítás óta üresen áll az üzlet, ami nem csoda, hiszen az üzlet is Csipak Péter ikonikus projektje volt, amit ingatlanfejlesztőként jegyez.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!