Borbély Alexandra: távolról akartam ránézni az életemre

Kicsit mintha rekedt lenne.

Van egy mély, karcos jellege a hangomnak, ami néha előjön. Lehet, az izgalom teszi.

Gondolom a premier miatt.

Már megvan a „térkép” a szerephez; persze vannak sarokpontok, amelyeken van még mit csiszolni.

Boldog vagyok, hogy elvállaltam ezt a felkérést, mivel az anyaszínházamban, a Katonában most nincs sok feladatom. Egyébként Puskás Tamás ötlete volt, hogy az A nevem Mary Page Marlowe című darabban én játsszam el Básti Juli fiatalabb szerepét.

Ez volt a hívószó.

Abszolúte! Három méterrel a felhők fölött jártam, mikor kiderült, hogy vele dolgozhatok. Aztán persze fény derült az igazságra: egy közös jelenetünk sincs. Külön dolgoztunk, de Tamás nagyon finoman egy irányba terelt minket.

Figyeltük egymás gesztusrendszerét, mozdulatait. A kollégák azt mondták, hogy sikerült elérni a vágyott célt, olyan, mintha egy nő lennénk mi ketten.

Vagyis Mary Page Marlowe.

Pontosan. Ez a nő már kisgyermekként olyan kódokkal indult az életnek, ami magában hordozta a fájdalmat, a nélkülözést. Alkoholista szülők gyermekeként látta meg a napvilágot. Aztán, ahogy haladt az életben, megtapasztalta a szerelmet, a vágyakat és a félelmeket. Nem lineárisan, hanem kronologikusan haladunk előre a történetben, oda-vissza ugrálunk az időben.

Ettől aztán az egész olyan, mint egy kirakós puzzle, amiből kirajzolódik ennek a nőnek életútja. Érdekes, amióta játsszuk ezt az előadást sokat gondolok azokra a nőkre, akik meghatározták az életemet.

Az édesanyjára és a nagymamájára?

És azokra a felmenőimre, akik valahol bennem élnek tovább. Örököltem tőlük sok mindent, ami nélkül, azt hiszem, színészként is nehezen tudnék létezni. Azon agyaltam, hogy ma felhívom az édesanyámat és megbeszélek vele valamit, amire már régen sort kellett volna kerítenünk.

Könnyen megnyílik a szülei előtt?

Már igen. Sokat változott a kapcsolatunk. A főiskola alatt másfél évig Csuja Imrééknél laktam, a lánya (Csuja Fanni) volt az osztálytársam. Csodálatos emberek, akik minden este beszélgettek a gyerekeikkel. Engem ez nagyon megérintett, főleg azért, mert nálunk sok mindent tabuként kezeltünk otthon.

Félreértés ne essék, nem hibáztatom érte a szüleimet. Később, mikor hazamentem egyre többet kérdezgettem az édesanyámtól a családunkról, a felmenőimről. Szépen lassan ez a láthatatlan gát elkezdett átszakadni közöttünk.

Kinek tudja kiönteni a lelkét?

A páromnak. Mi otthon igazi olaszos, szenvedélyes család vagyunk. Miközben összecsattanunk, tányért törünk, kimondjuk hangosan, ami bánt bennünket, iszonyatosan szeretjük egymást. Ez az erős kötelék tart minket össze. Jól kiegészítjük egymást, harmóniában élünk.

Ehhez idő kellett?

Hajaj! Keményen meg kellett dolgoznunk ezért a kapcsolatért, de összekapaszkodtunk és kitartottunk. Ez nem megy varázsütésszerűen. Sokat formálódtam én is, megtanultam szembenézni magammal.

Ma már, ha valamit elszúrok, akkor vállalom érte a felelőséget. Nyáron rájöttem, hogy jobban befelé kell figyelnem.

Elment hát három hétre Rómába.

Gyermekkorom óta vártam erre az útra. Élt egy csodás kép a fejemben, hogy a nyári napsugár simogatja az arcomat, miközben egy nagy templom előtt ülök kint Rómában, és egy piros robogón elsuhannak mellettem.

Ezért indultam útnak, meg kicsit távolról akartam ránézni az életemre.

Mit szólt hozzá a párja?

Mérges volt, én meg hajthatatlan. Egy asztrológus évekkel ezelőtt azt mondta, hogy előző életemben egészen biztosan olasz voltam.

Amin nem lepődtem meg, mert amikor édesapámmal és az öcsémmel még iskolásként néztem a focimeccseket, mindig az olaszoknak szurkoltam. Középiskolában képes voltam az olasz zászló színeit, a zöld-fehér-pirosat a felkaromra festeni, hogy ezzel is nyilvánvalóvá tegyem, kikért dobog a szívem. „Viva Italia!” – üvöltöttem.

Tökéletesen beszél olaszul?!

Azért az túlzás, az utam alatt kezdtem el komolyabban megtanulni a nyelvet. Rómában egy olasz családnál laktam, azóta is tartjuk a kapcsolatot, gyakran beszélgetünk. Csodálatos volt náluk élni, mintha az álmom vált volna valóra. Minden este a nyolcvanéves nagymama főzött ránk.

Volt tészta, pizza az asztalon?

Minden este ötfogásos lakomával vártak. Nemhiába az olasz gasztronómia az egyik legismertebb és legnépszerűbb a világon. Az összes régiónak megvan a saját ételspecialitása, de az ételek elkészítéséhez, ugye, minden esetben nélkülözhetetlen az olívaolaj, a durva tengeri só, a fekete bors, a bazsalikom, az édeskés rozmaring és a parmezán sajt. Mindig volt paradicsom és bor az asztalon, és nem maradhatott el a desszert sem, a csodás gyümölcssaláta.

Utána azért elmentek egy kiadós sétára?

Ki nem hagytuk volna! Marinával minden este bementünk a városban, mindig órákon át kóboroltunk. Csodálatos volt felfedezni az éjszakai életet, belekóstolni Róma lüktetésébe. Ez az emlék élénken él bennem, remélem, egyszer még visszatérhetek oda.

Három év telt el azóta, hogy a Testről és lélekről című filmben nyújtott alakításáért átvehette a legjobb női főszereplőnek járó Európai Filmdíjat. Kapkodnak ön után?

Most el vagyok látva feladatokkal, és ez jó dolog. A tavalyi évben végig forgattam, Csehországban és Szlovákiában is. Utóbbi filmben egy farmerlányt kellett alakítanom, tehenek, lovak és tyúkok között dolgoztam. Április 4-én debütál Kovács Dániel Richárd rendezésében a Mellékhatás című heti sorozat az RTL Klubon, ami szintén egy izgalmas meló volt.

Júliusban a mozikba kerül Felméri Cecília Spirál című filmdrámája, amelyben egy macskával forgattam, de közben egy halastóban is meg kellett mártóznom. Szóval az utóbbi időben, úgy tűnik, hogy hív a természet! (Nevet.)

A viccet félretéve, nem tudom, hogy a jövőben mi lesz a sorosom, de szeretnék jó filmeket forgatni. Nem vágyom arra, hogy Londonban vagy Amerikában legyek sikeres színésznő. Itthon szeretnék jó munkákban benne lenni.

A vörös szőnyeges Oscar-díj-átadást, azért csak elmeséli majd a gyerekeinek?

Hogyne, erre nagyon büszke vagyok. Azt bánom, hogy Meryl Streeptől nem kérdezhettem meg, megnézi-e az öt jelölt külföldi film közül Enyedi Ildikó alkotását.

Találkozott vele?

Amikor ő ment be, akkor én éppen jöttem ki a díjátadásról. Egymásra néztünk. Egy szempillantás volt.

Párjával elég sok díjat vehettek át az utóbbi időben. Hol tartják őket?

A bejárat fölött, egy kis polcon, vannak rajta kulcsok, fotók, gyertyák, minden fontos dolog.

Borítókép: Borbély Alexandra az Elysian divatmárka kollekciójának bemutatóján a Marie Claire Fashion Days szakmai napján a Várbazárban 2017. november 17-én.