Dörner György szelíd motorosként járja az utakat

Orvosnak készült, zenészként kezdte el bontogatni a szányait, végül a színház mellett tette le a voksát. Dörner György immár nyolc éve igazgatja az Újszínházat, ahol ezúttal a Nobel-díjra jelölt Herczeg Ferenc kitünő alkotása, Az élet kapuja kerül terítékre. A színész a Vasárnap Reggelnek adott interjút.

Leányfaluról mivel jár be?

Autóval. Télen nem praktikus motorra ülni. Sok dolgot kell magammal cipelnem, ami nem fér be az oldaltáskába.

Mikor pattan motorra?

Tavasszal. Egyébként viszonylag későn, negyvenéves koromban kezdtem el motorozni. Már 1972-ben, a Szelíd motorosok című filmet látva kipróbáltam volna ezt a különleges élményt, de akkoriban még nem engedhettem meg magamnak, hogy vegyek egy komolyabb kétkerekűt. Jelenleg egy chopperrel járom hazánk csodás útjait, és néha azt képzelem, hogy én vagyok az igazi szelíd motoros. Régebben nagyobb utakra is vállalkoztunk a feleségemmel, még Szicíliát is bejártuk kétkeréken. Imádjuk Olaszországot és Erdélyt, elég kevés hely maradt a térképen, amit még nem felfedeztünk fel.

Látom nagy munkában van. Min dolgozik?

Nagy Viktorral próbáljuk Herczeg Ferenc Az élet kapuja című regényéből Fazekas István által írt darabot. A történelmi regény óriási sikert aratott Európában, az írót háromszor terjesztettek fel irodalmi Nobel-díjra. A történet 1572-ben II. Gyula és X. Leó pápasága idején játszódik Rómában, ahol Bakócz Tamás esztergomi érsek próbálja teljesíteni küldetését a magyarságnak a töröktől való megmentését. Ezért akarja megszerezni a pápai trónt és vele együtt a hatalmat. Kísérlete azonban gyászos kudarcba fullad. Ebben a monumentális és sokszereplős színdarabban az esztergomi érseket fogom alakítani kitűnő kollégák társaságában.

Folyamatosan foglalkozik Herczeg Ferenccel, aki a két világháború közötti Magyarország talán legismertebb és legnagyobb hatású írójának tartottak.

Előszeretettel veszek elő magyar íróktól műveket, legyen szó Kodolányi Jánosról, Tamási Áronról vagy éppen Herczeg Ferencről. Itt az ideje, hogy többet foglalkozzunk velük, hiszen Herczeg Ferenc is méltatlanul feledésbe merült alakja a magyar irodalomnak. Kimagasló egyéniség volt, aki folyamatosan arra törekedett, hogy erősítse, megteremtse a magyar összetartozás gondolatát. Mindezt pedig meghatározó közéleti szereplőként, a Petőfi Társaság elnökeként, valamint a Magyar Tudományos Akadémia társelnökeként tette. Külön üdvözlendő, hogy tavaly Kásler Miklós miniszter Herczeg Ferenc-díjat alapított, valamint megszületett a nevével fémjelzett társaság is.

Legutóbbi rendezése a Zserbótangó volt. Gondolkozott már új feladaton?

Gyurkovics Tibor Császármorzsa című prózája nagyon felkeltette az érdeklődésemet. Ebben az előadásban hét női és egy férfiszerep van, ami óriási lehetőséget ad a művészeknek. Játszom a gondolattal, hogy ezt elő kellene venni.

Jelenleg hány darabban szerepel?

Kettőben. Az Országjáró Mátyásban és az Exben, amit február végén leveszünk a repertoárról, helyette jön Az élet kapuja.

Nem lehetett egyszerű Mátyás szerepét átvenni Helyey Lászlótól.

Lelkileg nagyon megterhelő volt, mert ez a szerep teljes egészében az övé. Amikor Laci elment, akkor színházigazgatóként döntenem kellett, így jött az ötlet, hogy akkor beugrom én. Lassan már bőven száz előadás felett járunk.

Ki hiányzik a régi társulatból?

Helyey László, Kerényi Imre és Bicskey Lukács. Mind a hárman kimagasló egyéniségei voltak a teátrumnak.

Annak idején az orvosi pálya miért csak egy kósza ábránd maradt?

Praktikus ok miatt: egyszerűen nem volt hozzá elég pontom. Ellenben nagyon korán kiderült, hogy a bátyámmal együtt örököltünk valamit az édesapám zenei tehetségéből. Háromévesen szájharmonikán el tudtam játszani a Pancsoló kislányt, a középiskolában már gitároztam. A Színművészetin pedig már saját dalokat írtam.

A zenei és a színészi pálya akkor párhuzamosan futott az életében?

Abszolúte, és ez a mai napig így van. A zene az életem része, szinte mindennap gyakorolok otthon gitáron. Ha úgy érzem, hogy motoszkál egy dallam az agyamban, megállok és próbálom lejátszani. Én írtam A Nagy Ho ho ho horgász télen-nyáron és a Zserbótangó című darab zenéjét is.

Hány gitárja van?

Összesen öt, de a mostani nagy kedvencem egy régi osztrák hangszer.

Kikkel szokott együtt muzsikálni?

A Színházak éjszakáján rendszeresen fellépünk az Újszínház zenekarával, köztük Papp Gyulával, a színház zenei vezetőjével, Sáfár Józseffel, aki basszusgitáron játszik, a dobok mögött pedig Vass György foglal helyet. Ilyenkor csatlakozik hozzánk Farkas Sándor a zenekarával és egy igazi örömzenélést csapunk. De a régi rockerek közül is sokan vendégeskedtek már nálunk.

Köztük Nagy Feró is, akinek a pályfutásáról egy előadás is született.

Nagy Feró évtizedeken keresztül meg tudott újulni, magas művészi színvonalon valósította meg zenei elképzeléseit. Öntudatosságával, hitével, tehetségével és született színészi képességeivel pedig mindig átlépett az elé gördített akadályokon. A mi barátságunk elég régre vezethető vissza. Pár évvel ezelőtt beszélgettünk róla, hogy jó lenne az életét egy zenés darab keretében színpadra állítani. Így született a Ricse, Ricse Beatrice, ami egy ma is élő, halhatatlan zenekarról szól.

Más ötletei is voltak?

Szóba került például az Illés-zenekar, de ott a jogtulajdonosok nem járultak hozzá. Ellenben elgondolkoztam a Kossuth-díjas Ghymes együttes pályafutásának színpadi feldolgozásán. Első táncházaikat és népzenei koncertjeiket a Nyitra melletti Gímes községben rendezett ifjúsági táborban tartották, innen ered a Ghymes név, amit 1984-ben vettek fel. A csodálatos és egyedi zenéjük magyar, közép- és kelet-európai gyökerekből táplálkozik, amit a színházba járó fővárosi közönségnek is érdemes lenne megismerni.

Szinkron munkái is vannak?

Rengeteg. Ha hívnak, akkor megyek. Legutóbb valami animációs filmet csináltam, ami elég megterhelő volt, rengeteget kellett benne üvölteni.

Az elmúlt évtizedek alatt ki az, akinek szívesen kölcsönözte a hangját?

Olyan neveket fogok most mondani, akiket szerintem senki nem ismer, mégis kitűnő művészek. Óriási élmény volt, hogy Jerzy Radziwilowiczot szinkronizálhattam az Ördögökben. Ő volt a főszereplője egyébként az 1976-ban készült, és 1977-ben bemutatott A márványember című lengyel filmdrámának. A Bolond és a királynőben Boleslav Polívka cseh színésznek kölcsönöztem a hangomat, ami szintén egy különleges élmény volt. Az a szomorú, hogy kevés lengyel és cseh filmet vetítenek itthon. Az amerikai henger ugyanis mindent ledózerol, nem csak Európában.

Mi a helyzet a filmezéssel?

Az az igazság, hogy az elmúlt tíz évben kikerültem a hazai filmrendezők látóköréből. Nagyon zavar, hogy nem hívnak, de nem tudok ellene mit tenni. Remélem, hogy ez változni fog az elkövetkezendő években.