Pataki Zita: az élet megy tovább

Igencsak érzelemdús, megpróbáltatásokkal és elengedésekkel teli időszakot élt át a műsorvezető és a férje. Be kellett látniuk, hogy bármennyire is vágynak saját gyermekre, ebben már az orvosok sem segíthetnek. Az élet azonban megy tovább, és Zitáéknak eszük ágában sincs keseregni – mondta Zita a Vasárnap Reggelben megjelent Hot! interjúban.

Pár hónappal ezelőtt belevágtatok a kilencedik – és egyben utolsó – lombikbébiprogramba, amit kendőzetlen őszinteséggel tártatok a nézők elé, hiszen végigközvetítettétek egy videómegosztón. Nők és férfiak ezrei drukkoltak nektek, majd könnyezték meg, hogy ezúttal sem sikerült teherbe esned.

Az együttérzéssel szinte minden orvosolható. Annyi tiszta lelkű emberrel találkoztam, hogy már-már el sem hittem, hogy létezhet rossz, bánat a világban. Az a szeretet, amit tőlük kaptam, gyógyító hatásúnak bizonyult.

A meddőség, a lombik valamiért még mindig tabutémának számít. Erre jöttök ti a férjeddel, és útmutatást adtok mindazoknak, akik hasonló cipőben járnak...

Semmiféle ítélkezéssel nem találkoztam, csakis hálával. És nemcsak azoktól, akik abban voltak, vannak, mint mi, hanem a családjaiktól, a barátaiktól is. Legtöbbjüknek csak a kisfilmek megnézése után lett egyértelmű, hogy egy ilyen lombikbébiprogram mennyi vizsgálattal, gyógyszeres kezeléssel jár, és hogy miért viseli meg annyira a párt. Szándékosan nemcsak a nőt mondom, hanem a férfit is. A nő az, akinél fizikálisan, hormonálisan felborulhat minden, viszont a lelki teher közös a társával, még ha közben máshogy is élik meg a folyamatot vagy a sikertelen lombikprogramot.

Amikor már nincs tovább, és az embernek fel kell adnia, hogy saját gyermeke születhessen, abba lelkileg bele lehet halni. De a tényleges elengedéshez, továbblépéshez talán bele is kell...

Így van! El kellett gyászolnom a meg nem született gyermekemet, le kellett mennem a pokol legmélyebb bugyraiba ahhoz, hogy tiszta lappal élhessem tovább az életemet, és hogy ne cipeljem a ki nem mondott fájdalmaimat. Amikor belevágtunk abba, hogy levideózzuk, min megyünk keresztül a lombik első pillanatától az utolsóig, tudtam, tudtuk, hogy az utolsó forgatás miről fog szólni, hiszen többször búcsúztam már ugyanígy. Mindig segített a továbblépésben.

Tudod az okát, hogy miért nem lehet saját gyermeked?

- Tizenkét éves korom óta küzdöttem a női létezéseimmel. A menstruáció minden alkalommal ájulással, elviselhetetlen fájdalommal és vérzéssel járt; volt, hogy mentő vitt el. Húsz év telt el így – senki sem tudta, mi bajom. A saját testem az ellenségemmé vált. Harminckét éves voltam, amikor kiderült, hogy endometriózisom van, amivel végül többször meg is műtöttek. Sokat gondolkodtam magamban, hogy miért pont én kaptam ezt a betegséget. Alternatív terápiákon, lélektani tréningen vettem részt, pszichológus segítségét is kértem, hogy választ kapjak rá.

És kaptál?

Igen, méghozzá elég fantasztikusat. Anyai ágon történtek tragédiák. A dédmamám gondatlanságból leforrázta a kislányát, aki bele is halt. Ez tudat alatt generációról generációra továbbadódott, aminek az volt az üzenete, hogy „Ne szülj, mert meg fogod ölni a gyermekedet!” A dédimnek volt még egy fia – a nagyapám –, aki amikor felnőtt, és édesapa lett, az elhunyt húga nevét adta a második kislányának. A lány, Piroska fiatalon öngyilkos lett; a család a mai napig nem tudja, miért. Előttem az összes másodszülött lány a közelébe sem került annak, hogy édesanya legyen – ahogy én sem.

Mi a legnehezebb abban, hogy nem születhet saját gyermeked? Tudod a választ?

Köszönöm ezt a kérdést, mert még senki nem tette fel nekem. Nem az fáj leginkább, hogy nem tapasztalhatom meg az anyaság örömeit. A húsz évig tartó betegségem miatt erre valahol mélyen fel voltam készülve. Már tizennégy évesen azt mondtam, hogy valami nem oké bennem, hogy szervileg van valami problémám. Ebben a tudatban nőttem fel, és a kapcsolataim alatt soha nem is védekeztem. Bármelyik exemmel vállaltam volna gyermeket, de éreztem, hogy nem fogok teherbe esni. Ami igazán fáj, az az, hogy a férjemmel nem tapasztalhattuk meg a kettőnk csodáját. Nem fair az élettől, hogy pont a mi szerelmünkből nem születhet gyermek.

Olyan mélységeket éltetek át a férjeddel a többévnyi sikertelen próbálkozások alatt, ami felemészthette volna a házasságotokat. Ti mégsem engedtétek el egymás kezét…

Nem vagyunk huszonévesek, nem ez az első kapcsolatunk, így ennyi tapasztalattal a hátunk mögött tudjuk, miként éljük meg az érzelmeinket. Mi gyermek nélkül is teljesek vagyunk, boldog házasság a miénk, amelyben nincsenek kérdések.

Nem átkozod a sorsot, nem hibáztatsz senkit?

Nem. Az élet ad és elvesz – az én dolgom, hogy ezt elfogadjam. Egyetlen racionális fájdalmam van még, hogy a legtöbb álom elérhető. Ha például valaki profi csellista vagy építész akar lenni, azért tanulhat, dolgozhat, a végtelenségig küzdhet érte. Én ha meggebedek, akkor sem leszek képes arra, hogy szüljek. A testem kiszúrt velem. Egyet tehetek: belenyugszom.

Hallgatlak, és csak ámulok, mennyi erő, életigenlés árad belőled… A férjed szerencsés ember!

Talán ezt szereti bennem a leginkább, és emiatt döntött úgy anno, hogy pár hónap után megkéri a kezem. Életszerető nő vagyok, a sors is azt akarta, hogy az legyek, hiszen mindenszentekkor születtem, november elsején. A tizennyolcadik születésnapomig a nagymamám sírja felett ünnepeltem! (Nevet.) Míg másoknak – beleértve a családomat is – ez a nap a halottaikra való emlékezésről szólt, nekem a születésnapomról. Az év legszomorúbb napján én csak egy jót akartam bulizni. Már gyerekként megbarátkoztam a halállal; eldöntöttem, hogy szép, tartalmas életet élek majd, hogy elégedetten távozhassak, ha eljön az idő.

Elvesztetted az édesapádat. Miatta másként tekintesz az elmúlásra?

Rákbeteg volt, az utolsó fél évben együtt ápoltuk anyukámmal. Leírhatatlanul kemény volt, láttam a pusztulását, hogy miként fogy húszkilósra. Emlékszem, mindenemet odaadtam volna, csak hogy újrakezdhessük a kapcsolatunkat. Fogtuk a kezét, amikor elaludt. A hihetetlen gyászt egyfajta megnyugvás követte, hiszen ha azt kibírtam, hogy az édesapám a karjaimban hal meg, akkor mindent ki fogok, jöhet bármi.

Ki lehet jelenti azt, hogy ezek után csak még jobban vágytál a boldogságra?

Hogyne! Óriási változás állt be utána, lefogytam tíz kilót, kiléptem az akkori kapcsolatomból, és megfogadtam, hogy soha többé nem csapom be magam. Nem halogatok semmit. Előtte is, de azóta pláne minden napomat úgy élem, hogy tartalommal töltöm meg.