Szülőfalujában építtet templomot Nemcsák Károly

A művész a Vasárnap Reggel újságírójának, Takács Eszternek mesélt a templomépítés részleteiről, a színészszakma értékéről, a kattintáshajhász bulvárhírekről és az összetartó közösség erejébe vetett hitéről.

Honnan jött a templomépítés ötlete? Ritka, hogy ismert ember, színész ilyesmit kezdeményezne.

Azért nem egyedülálló a kezdeményezésem, Rátóti Zoltán kollégám és barátom is építtetett templomot. Mocsolyás­telepen születtem, az egész életem oda kötődik, a gyökerem az a kis település, ezért szerettem volna valahogy meghálálni azt a sok jót, amit ott kaptam. Tudom, hogy milyen nagy erőt ad egy-egy közösségben az iskola és a templom, ez mindig megtartó erő. Több erdélyi barátom is van, akik évekkel ezelőtt Budapestre költöztek, de gyakran hazajárnak, visszaviszi őket a lelkük, sokat beszélgettem velük a közösség erejéről. Fel lehet építeni egy házat, de az csak egy épület marad, ha nincs lélekkel megtöltve, nem sokat ér. Egy összetartó közösség lelket visz az épületbe. Legyen az iskola, templom, de akár színházépület is. Amikor kisgyerek voltam osztatlan iskola volt a falumban, de már az is nagy szó volt, hogy volt iskolánk, és a templomnak ugyanekkora ereje van. Az iskolámban egy függönnyel leválasztott részen volt az oltár, még most is ugyanúgy van. Hétvégente litániát tartottak ott. Gyerekként vallásos nevelést kaptam, de kicsit kikopott az életemből. A fiaim katolikus általános iskolába jártak, majd gimnáziumba, ebből fakadóan újra elkezdtünk templomba járni.

Kik segítették a terve megvalósulásában?

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ismeretségeim, barátaim révén megtehettem, hogy megmozdítok minden követ a templom megépülése érdekében. Hosszú hivatalos utat jártam végig. Voltam Soltész Miklós államtitkárnál is, a segítségével jutottam el Ternyák Csaba érsek úrhoz Egerbe. A pénz is forintról forintra gyűlt. Színészkollégáimmal adtunk egy koncertet, aminek hála egymillió forint jött össze. Fellépett többek között Barabás Kis Zoltán, Rudolf Péter, Rékasi Károly, Fehér Anna, Verebes István, Szabó Gyula Győző, Varga Miklós. Mellette pedig zajlott egy gyűjtés is. Sokan fogtak össze, hogy a templom megépülhessen.

Mit szóltak a falujában az ötlethez?

A legfontosabb kérdés az volt, hogy szüksége van-e a közösségemnek templomra. A keresztlányommal, Béres Anikóval úgy indultunk neki a templomépítésnek, miután a gondolat testet öltött, hogy megkérdeztük az otthoniakat. Mindenki hihetetlen várakozással tekint elé, ez nagy öröm számomra.

Sokszor mondta úgy, hogy az „én közösségem”. Évtizedek óta a fővárosban él, és még mindig ennyire szoros a kapocs a szülőfalujával?

Nem távolodtam el otthonról. Miután a szüleim meghaltak, sajnos már csak a temetőbe jártam, de a nővérem kisebbik lánya a szülői házban maradt, és hozzájuk gyakran mentünk látogatóba.

Most hol tart az építkezés?

Készen vannak a kiviteli tervek, és megvettük a telket az önkormányzattól.

Annak idején nagyon nehéz gazdasági helyzetben vette át a József Attila Színházat, és immár a második ciklusban igazgatja.

Az első évben túléltünk, felmértük a gazdasági lehetőségeinket és nagyon átgondolt gazdálkodásba kezdtünk. Mára abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nincsenek adósságaink, sikerült stabil gazdasági környezetet teremteni. Nagyon sokat léptünk előre a fővárosnak és a gazdálkodásunknak köszönhetően, az elmúlt öt évben több mint 800 millió forintot költöttünk a színházra. De tovább is szeretnénk építeni az épületet, és a társulatot is szeretnénk megerősíteni, nem könnyű a színészkollégákat megtartani.

Nagyon sok országosan ismert színésszel dolgoznak. Ennek van vonzereje a nézők szemében?

Van. Be kell látni. A nézők számára az egyik legfontosabb szempont, hogy ki játszik egy darabban. Ezért jó lenne, ha még több ismert kollégát foglalkoztathatnánk. A színészek sincsenek egyszerű helyzetben, volt egy hosszú időszak, amikor alig készültek magyar filmek, így igazán nem is válhatott ismertté sok művész. Mindemellett pedig fontos kell maradjon a szakmaiság. Sok kollégámat hívják például különféle tematikus műsorokba a kereskedelmi tévék, de nem vállalják el, mert van bennük egyfajta tartás. Nem hajhásszák az ismertséget, pedig ez akár anyagi haszonnal is járna számukra. Én sem megyek el olyan műsorokba, ahol velem akarnak legalizálni tiszavirág-életű sztárocskákat. Nem szabad haknikkal annullálni az embernek azt, amit felépített. Ez viszont sok lemondással is jár. Tőlem is megkérdezték, miután megszűnt a Szomszédok, hogy színész vagyok- e még.

Ez elszomorította?

Tagadhatatlanul. De tudtam, hogy vannak feladataim az életben, amiket el kell végeznem. Ilyen a templomépítés is.

Színidirektorként milyen a viszonyulása a bulvárhírekhez?

Vékony mezsgyén kell mozogni. Közszereplőként nem lehet kizárni a bulvársajtót, de kínos helyzetekbe sem szabad hoznia magát egyetlen komoly színésznek sem. A válásom kapcsán tapasztaltam meg, hogy sokszor védekezni sem tud az ember, meg sem kérdezik egy-egy cikk megjelenése előtt. Rólam is jelent meg olyan hír, amihez semmi közöm sem volt, soha, sehol, senkinek nem nyilatkoztam, de ez nem volt akadály. Nagyon etikátlannak találtam. A legrosszabb, ha a családtagok kerülnek kínos helyzetbe a pletykahírek miatt. A magánéletünk tabu, még ha közszereplők vagyunk is.

A fiai jól kezelik az ön ismertségét?

Mindig nagyon óvtuk őket az édesanyjukkal az effajta nyilvánosságtól, kevés cikk jelent meg róluk vagy velük kapcsolatban.

Korábban azt mondta, hogy a színjátszás terápia is önnek.

Az egyik részem hivatalnok lett, amit nagyon élvezek, óriási kihívás a színigazgatás, de a színpad egy másik világ, az örök szerelem marad.