Juhász Anna: Hermina lesz a kislányom neve

A Hadik Kávéházban, ami Juhász Ferenc költő egyik kedvenc helye is volt, Juhász Anna irodalmi szalont alapított – ezúttal pedig itt adott interjút a Vasárnap Reggel című lapnak. A Centrál kávéház művészeti vezetője és a New York Művész Páholy vezetője is egyben, ám most szívvel-lélekkel az anyai örömökre készül.

Mikorra várja a babát?

Ez már az utolsó hónap, május végén érkezik a kislányunk. Sok hiedelemmel élünk együtt, számtalan történetet hall az ember a várandósságról, rosszullétekről, hízásról, álmatlan éjszakákról, de szerencsére engem egyik sem ért el. Nagyon jól vagyok. Talán egy kicsit fáradékonyabb voltam az első trimeszterben, jobban be kellett osztani az erőmet, de ezt az apróságot leszámítva csodálatos a várandósságom.

Hamarosan életet ad a kislányának, hogy tervezik a szülést? Vagy nincsenek tervek és majd ahogy az élet, a helyzet hozza úgy lesz jó?

A magyar és az olasz kultúrában vagyok otthon, és mindkettőben azt látom, hogy egyrészt az emberek egy része a jövőben él, tervezget, úgy érzi, akkor lesz boldog, ha majd eljön egy bizonyos ember, ha majd megkap egy álommunkát. Sokan nem élik meg a jelenüket, várnak és várnak valamire, ami szebbé teszi az életüket. A másik, hogy mindenki beszél ugyan az elfogadásról és annak a fontosságáról, mégsem aszerint él az emberek többsége. Szerencsémre olyan családban nőttem fel, ahol valóban megtanultuk, mi az elfogadás és a tolerancia. Így gondolok a szülésre is. Elfogadom, hogy úgy lesz a legjobb, ahogyan a helyzet hozza. Készülök rá, a Szent Imre kórházban fogok szülni, már jártam bent, sokat beszélgettem a szülésznővel, a csecsemős nővérrel. Mivel veleszületett immunbetegséggel születtem, ezért emiatt át kellett gondolni, hogy mire lehet szükség, de nyugodtan és nagy várakozással nézek elébe. Egy születő lélek azzal kap a legtöbbet, ha a szülei rákoncentrálnak, nem dúlnak az élettel, hanem megpróbálják elfogadni, amit az ad – akár a szüléssel kapcsolatban is.

Azt eldöntötték már, hogy apás szülés lesz-e?

Apás szülés lesz, de ez nem volt ennyire egyértelmű. Édesanyám immunológus, a nővérem kardiológus, emiatt az is szóba került, hogy a nőgyógyász mellett egyik orvos családtagom lesz még jelen a szülésnél. Néhány hete megkérdeztem a férjemet, hogy szeretne-e bent lenni, és nem is értette a kérdésemet, számára természetes volt, hogy ott lesz.

Van olyan történet a babavárásról vagy valamilyen hagyomány a családban, ami meghatározó volt?

Fantasztikus, nagyon összetartó családom van. Hagyomány nincsen, de történet rengeteg van. Számtalan hasonlóság van a szüleim élete és az enyém között. A férjem éppen annyi idős volt, amikor egymásba szerettünk, mint az apukám, amikor megismerte anyukámat. Mindkettőjüknek volt egy előző házassága, egy lezárt élete, és az életmódban, a művészvilágban létezésben is hasonlóság van, hiszen az apukám költő volt, a pedig férjem filmes. Az utazás is egy közös motívum, anyukám még 7 hónapos terhesen Párizsban járt Papámmal a festő Hantai Simonnál, és mi is még pár hete elutaztunk Portugáliába a férjemmel. Számomra a legkedvesebb, hogy anyukám megtartott néhányat azokból a babaruhákból, amiket a nővéremmel viseltünk kiskorunkban. Egy tündéri fehér-rózsaszín kockás kis inget is, és boldoggá tesz, hogy valami olyasmit tudok adni a kislányomnak, ami még az enyém volt. Egy olyan tradíciót kap, egy családi történetet a kis blúzon keresztül, ami remélem, csodaszép életet ad majd a kis Herminának is.

Berendezték már a babaszobát?

Nemrég jelezte a védőnő, hogy az utolsó találkozásunkkor már a lakásunkra fog jönni, és megnézi a babaszobát, a kicsi gondozásához szükséges holmikat. Így a férjemmel tulajdonképpen egy hét alatt berendeztük azt babaszobát. A kiságyat kaptuk, és rengeteg ruhát, játékot is adtak a barátaink. De egy-két babaruhát persze mi is vettünk, anyukám is nagyon lelkes, most Párizsban vásárolt pár holmit a kisunokájának.

Milyen szín dominál?

A fehérben abszolút hiszek, az egész lakásban dominál, de van néhány szürke bútorunk is. A pasztell, tiszta színeket szeretem.

Említette, hogy Hermina lesz a kislánya neve. Egyszerűen tetszett önnek ez a név vagy kötődik hozzá valami családi emlék?

A családunkban nagyon sok legendás nőalak van, akikhez különleges történetek kapcsolódnak. Az anyai dédnagymamámat hívták Herminának, Mimi néninek. A férjemnek már akkor meséltem a fantasztikus Mimi néniről, amikor még csak elkezdtük a közös életünket tervezni. Mindkettőnknek tetszett ez a név, és nem is nagyon volt kérdés, mi lesz a baba neve. Egy ritka nevet szerettünk volna és főleg olyat, ami jó sorsot hordoz. Szülőként talán ezzel is segíthetjük a gyermekünket.

A férje vezetéknevét kapja a kisbaba vagy az ön édesapja után a Juhászt is?

Mindkettőt. Csáky-Juhász Hermina lesz a kislányom neve, aminek egy kedves becézése a Mimi.

Miminek szólítja most is?

Igen. Nagyon szeretek bemenni a babaszobába, és beszélgetni vele, gondolni rá. Ez egy áhítat. Márai Sándor a Füveskönyvben gyönyörűen beszél az ünnepekről, hogy nem csak a piros betűs napokat kéne szebbé tenni, hanem a hétköznapjainkba is beemelhetünk ünnepeket. Akkor lehet teljes életet élni, ha mi magunk megteremtjük a várakozást. Ezt a gyerekeinknek is meg kellene tanítani, hogy kialakuljon bennük az őszinte, tiszta vágyakozás valamire. A húsvétra, a karácsonyra is készülünk, és az áldott állapot is ilyen. A várandósság hónapjaiban felkészül a nő teste és a lelke is az anyaságra.Ez is egyfajta teremtés. Egy gyermek születése, de egy vers vagy egy eposz megírása is teremtés.

Ez a készülődés is a boldoggá tesz minket.

Igen. De nekem amúgy sem kellenek nagy dolgok a boldogságomhoz. Habár a szüleimnek és a neveltetésemnek hála otthonosan mozgok a művészvilágban, Európa számos városában, a munkám is egy gazdag, nyüzsgő kulturális világba zajlik,mégis az egyik legnagyobb öröm, amikor Kékkúton lehetünk a férjem telkén, és a cirkuszi kocsinból kialakított hétvégi házunkban töltünk pár napot a családdal és a barátokkal.

Irodalmi szalonokat vezet, háziasszonyként dolgozik többek között olyan nívós rendezvényeken, mint az Anna-bál, könyvet ír, műsorokat készít.

Most már elsősorban a kislányomra koncentrálok, körülötte forog minden, de annyira szeretem a munkámat, hogy amíg lehet dolgozom. Számomra természetes, hogy anyaként, apaként is dolgozik az ember, ebbe születtem bele, így nőttem fel. Május utolsó két hetére már semmilyen munkát nem vállaltam el, illetve egyetlen egyet, egy aukciót. Azon még részt veszek, ha Hermina is úgy dönt, és nem érkezik hamarabb. Utána a következő munka, ami igazi örömmunka lesz az Anna-bál, aminek tavaly én lettem a háziasszonya. Ez kikapcsolódás is lesz a gyönyörű nyárban, hiszen Mimit is visszük magunkkal, jön anyukám, egy ismerőse és a férjem is. Egymásba nyíló szobákat kaptunk, így mindig lesz, aki a kislányomat ringassa. (nevet.) Hamarosan indul két új sorozatom is. Sok feladatom van, de ez inspiráló, örülök, hogy azt csinálhatom, amit szeretek. Egy dologban próbálok most már szigorú lenni magammal, hogy ne éjfélig, 11 óráig dolgozzak esténként, hanem ennél hamarabb kerüljek ágyba.

Igazi aktív, intenzív életet élnek, Mimi nem sokkal a születése után már részt vesz élete első Anna-bálján. Vannak tervei, van olyan családi tradíció, világnézet, amit mindenképpen szeretne átadni a lányának?

Apukám költő volt, anyukám orvos, sosem kerestek óriási pénzeket, de köztiszteletnek örvendtek mindketten, és megtanítottak minket a nővéremmel arra, mik az igazi értékek az életben. Mindenben támogattak bennünket, így segítettek az olasz tanulmányaim kezdetén is ötleteikkel – persze később már nekem kellett helyt állni. Azt kevesen tudják, hogy az egyetem mellett Olaszországban évekig mosogattam, hogy eltartsam magam. Mindenért meg kellett, meg kell dolgoznunk. A nővérem orvos lett, de neki is magának kellett megteremteni az anyagi részét a külföldi tanulásának. Talán a legnagyobb dolog, amit a szüleinktől kaptunk, az a szabadság, de az sosem volt kérdés, hogy a családunkban a döntéshozó, a gondviselő az anya és az apa. Ezt szeretném továbbadni: felelső szülőként , rengeteg szeretettel, a férjemmel közösen szeretném majd eldönteni, mennyit olvasson, mennyit üljön számítógép előtt, járjon kiállításra, legyen nyitott a világra, ami körülveszi, vagy akár mit egyen aznap. A figyelem és felelősség fontos, segítenünk kell a következő generációt az életben. Egy kisgyereknek óriási teher lehet, ha mindent rábízunk, ő döntsön. Gondoljunk csak a Legyek urára, óriási káoszt szülhet, ha egy gyerek hatalmat kap... Mi igyekezni fogunk boldog, izgalmas, művészettel teli, aktív életet mutatni a lányunknak, s utána támogatni őt természetesen a saját útján. Szülőként segítenünk kell a gyerekünket, hogy jó emberré váljon, és közben mindig éreznie kell az óvó, biztonságos szeretetet, tudnia kell, hogy a családja a legjobbat akarja neki. Ez is egy olyan családi tradíció, amit szüleimtől hozok és követendőnek tartom.