Mindig meglátogatják az őrvidéki falu utolsó magyarját a komáromi fiatalok (videó)

Balogh Péter és párja, Éva gyakran felkeresik Sopronújlakot, ahová Pétert pár éve a munkája szólította. Látogatásuk célja mindig ugyanaz, hogy találkozzanak akkor megismert barátjukkal, János bácsival, aki 76 éve él a településen.

- Amíg itt laktam, hetente találkoztunk. Most, hogy Komáromba költöztem, amikor időnk engedi, így is összefutunk. Ő az, aki összefogja itt a magyarságot, és ha bármiféle összejövetel van, egy születésnapi parti vagy csak egy nyári kerti parti, ő mindig körbetrombitálja az ismerősöket, legyenek azok falubeliek vagy távolabbiak – mutatja be János bácsit a köztévé Kárpát-medence című határon túli magazinműsorának legutóbbi adásában Balogh Péter.

Most is egy ilyen alkalomra gyűltek össze a környéken élő magyarok, és mi mással koccintanának, mint magyar szilvapálinkával.

https://www.youtube.com/watch?time_continue=3&v=Qudb-aZQumw&feature=emb_logo

Újlaki János édesanyja magyar, édesapja sváb volt. A szülők inkább németnek akarták nevelni, ám ő gyerekkorától kezdve szívósan ragaszkodott magyarságához.

- Ahogy öregapám is: összejöttek hozzá az Esterházy-erdész, a tanár meg a pap, s itt voltak nálunk, beszélgettek. Azt mondta, ha már nem tudnak semmi újdonságot mondani, akkor hazudjanak valamit, csak hogy magyarul beszélhessenek – emlékezik vissza a régi időkre János bácsi, aki nem járhatott magyar iskolába, és később is folyamatosan küzdenie kellett magyarságáért. Magyar könyveket vásárolt, és mindenhol a magyarok társaságát kereste, a bécsi iskolában éppúgy, mint amikor kőművesként dolgozott. A magyar nemzet iránti hűségét saját verseiben is megfogalmazza:

„Írjátok a sírkövemre, ha a hant majd betakar, itt nyugszik egy ízig-vérig, kopasz fejű, hű magyar.”

Magyar sziget

János bácsi háza és kertje igazi magyar sziget Őrvidéken, ahol otthon érezhetik magukat a közel s távol élő magyarok is. Legyen szó sok éves barátságról, vagy éppen friss ismeretségről, mindenki számára példaértékű János bácsi kitartása magyarsága mellett.

- Az anyja is azt akarta, hogy németül beszéljen, mert itt nem szívesen hallották a magyar szót, viszont ő meg okvetlenül magyarul akart beszélni, és az öregapjától tanulta a magyart, és megtartotta, és ma még jobban beszél magyarul, mint én – állapítja meg a felsőpulyai Karácsony Géza.

- Ő talált meg minket, magyar rendszámos autó alapján. Bekopogott hozzánk, meghívott magához, mi pedig szívesen jöttünk, itt aztán más magyar barátokkal is megismerkedtünk. A gyerekek is szívesen jönnek át János bácsihoz teknősbékát keresni, örülünk, hogyha együtt tudunk lenni egy ilyen emberrel – mondja a Sopronújlakon munkát vállaló fiatal családfő, Varga Ákos.

„Így szép az élet”

- Bőven hetvenen felül van, és egyedüli magyarként még mindig tartja a magyarságát. Nem melldöngető magyarság ez, hanem egész egyszerűen a magyar közegben érzi jól magát. Mesélte nekem, hogy nem járt a hegyeken túl, Ausztria távolabbi tartományaiban még soha, mert nem érdekelte, csak Bécsben volt az iskola miatt, de amúgy mindig keleti irányba vette az útját – mondja Balogh Péter.

- Még a Bodri kutyámat is Magyarországról hoztam, a menhelyről, itt fekszik a lábamnál, így szép az élet – teszi hozzá az öreg házigazda, akinek a szíve megtelik boldogsággal, amikor ennyi magyar barátja üli körül az asztalt. A magyar szó élteti őt a nyugdíjas mindennapokban.

János bácsi a külhonban vagy külföldön élő magyar családoknak, fiataloknak saját példáján keresztül azt tanácsolja: ha sokkal küzdelmesebb, akkor is ragaszkodjanak a megtartó erőt jelentő gyökereikhez, anyanyelvükhöz, egyszóval magyarságukhoz.

Borítóképünk kivágás a fenti videóból