A macskafajták jellemvonásainak a fele örökletes

A macskafajták nemcsak külsejükben, de viselkedésükben is különböznek egymástól, a Helsinki Egyetem új kutatása szerint a jellegzetes viselkedések fele örökölhető.

A macskák a legnépszerűbb házi kedvencek, viselkedésükről mégis kevés tanulmány készült.

„Nemzetközi kutatások sokaságát végezték a kutyafajták viselkedéséről és jellemvonásaik örökölhetőségéről, a macskákról a mienk az első” – idézte a Eurekalert tudományos hírportál Milla Salonent, az egyetem doktori iskolájának hallgatóját.

Az összes vizsgált jellemvonás – a mozgásigény, az emberekkel való barátságosság, a félénkség, az agresszivitás és a sztereotip, vagyis ismétlődő, furcsa magatartások – különbségeket mutattak az egyes fajtáknál, a legnagyobb eltérés a mozgékonyságban, a legkisebb a sztereotip magatartásokban volt.

„Már kéthetes koruktól kezdve meglehetősen állandó vonás a mozgásigényük, míg a sztereotip magatartásokat sok későbbi környezeti tényező is befolyásolhatja, ez magyarázza a megfigyelt különbségeket” – mondta el Hannes Lohi, a macskák genetikáját kutató csoport vezetője.

A finn tudósok három fajta, a Maine Coon, a ragdoll és a Van-macska jellemvonásait tanulmányozták. Azért választották ezeket, mert elegendő kérdőíves adat állt rendelkezésre róluk és elég információ volt a szüleikről is.

„Ezek a fajták genetikailag is eltérnek. Korábbi kutatások alapján a Maine Coon az északi tenyésztett és természetes fajták rokona, a ragdoll nyugat-európai és amerikai fajtáké, a török Van-macska és az angóra elkülönül a többi fajtától” – magyarázta Lohi.

A kutatók felfedezték, hogy kicsivel kevesebb mint a viselkedési jellemvonások fele magyarázható az öröklődéssel.

Számos magyarázat adható a magatartási különbségekre.

Lehetséges, hogy a viselkedés alapján is tenyésztettek egyes fajtákat, egyeseknél talán az volt a cél, hogy aktívak legyenek, másoknál, hogy kezesek.

Egyes jellemzők akkor is előtérbe kerülhetnek, amikor egy másik tulajdonság, például a szőr vagy a szemszín miatt tenyésztenek egy fajtát.

„Másrészt a macskafajtákat a helyi, természetes adaptációval kialakult fajtákból tenyésztették, genetikailag továbbra is hasonlítanak rájuk, ezért a közös felmenők miatt lehet hasonló a viselkedésük is” – magyarázta Salonen.

A viselkedési különbségek evolúciós háttere azonban további kutatásokra vár Lohi professzor szerint.

A tudósok macskák viselkedéséről összeállított kérdőívek információi alapján dolgoztak. A válaszok negyven macskafaj mintegy 6 ezer egyedére vonatkoztak.