Samu-nap

2021.08.18. 14:00

Őskori vadászolimpián mérhetik össze tudásukat a gyerekek

A Samu néven ismert, legidősebb Magyarországon feltárt emberi maradvány lelőhelyén készülnek a programok.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Az ingyenes Samu-napon a gyerekek őskori vadászolimpián, mini ásatáson és kézműves foglalkozásokon vehetnek részt szombaton, a Magyar Nemzeti Múzeum vértesszőlősi kiállítóhelyén. Továbbá filmvetítések, ügyességi és kvízfeladatok, kutyasimogató, valamint a Tappancs Állatotthon Alapítvány és Őrszolgálat kutyás ügyességi bemutatója színesíti a programokat.

Ezenkívül Markó András régész, a Magyar Nemzeti Múzeum szakmuzeológusa és Kisné Cseh Julianna, a Tatabányai Múzeum főmuzeológusa tárlatvezetést tart. Gasparik Mihály, a Természettudományi Múzeum főmuzeológusa pedig Akiknek a kardfogú tigris volt a szomszédjuk című előadással várja az érdeklődőket.

A Magyar Nemzeti Múzeum szabadtéri kiállítóhelye a különleges régészeti, embertani és őslénytani maradványokat, valamint azok képződési környezetét mutatja be. A két feltárt és bemutatott lelőhely az előkerült milliónyi kőeszközzel, a zsíros csontokkal táplált tűzhelyekkel, a vadászott állatok csontjaival, az emberi tejfogakkal és egy tarkócsonttal egyedülálló képet nyújt a korai, úgynevezett heidelbergi típusú ember életéről. A bányából ismert levél- és terméslenyomatok, valamint az egykori itatóhoz és dagonyázóhoz gyűlt állatok megőrződött lábnyomai pedig a természetes környezetet segítenek rekonstruálni.

Vértes László régész 1965. augusztus 21-én, a vértesszőlősi mésztufabányában talált rá az heidelbergi típusú ember maradványára, akit Sámuelnek nevezett el.

Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!