2018.10.01. 16:16
Két angol kislány tündéreket fotózott 1917-ben
A cottingley-i tündérek híre hamar szárnyra kapott, nagyrészt a Sherlock Holmes-történetek világhírű atyja – Sir Arthur Conan Doyle lelkesedésének köszönhetően.
A cottingley-i tündérek híre 1919-1920 környékén szélsebesen száguldott végig egész Európán, amely az első világháború pokla és mérhetetlen szenvedése után szinte szomjazta a „mesebeli történeteket”. A história szerint két angol leány az otthonukhoz közeli patakparton 1917 óta rendszeresen játszott tündérekkel, akiket többször sikerült is lencsevégre kapniuk. A fotókon később sem talált senki képmanipulációra utaló nyomokat. A turpisságra csupán 1981-ben derült fény. Most a híres képek közül kettő árverésre kerül – írja a Múltkor.
1917 nyarán két unokatestvér, Elsie Wright és Frances Griffiths az észak-angliai Cottingley-ben, Elsie családjának kertjében gyakran játszott a patakparton, ahonnan rendszerint piszkos lábbal érkeztek haza. Az állandó korholás után aztán elárulták, hogy azért gázolnak be a mederbe, mert ott tudnak találkozni a tündérekkel (valamint koboldokkal). A 16 éves Elsie el is kérte hobbifotós édesapja fényképezőgépét, hogy bizonyítékkal szolgálhasson. Fél órával később pedig az unokatestvérek már diadalittasan újságolták, hogy sikerült lekapniuk a túlvilági (elmondásuk szerint igen félős) lényeket. A felnőttek nem hittek a szemüknek, amikor a házi sötétkamrában előhívott képeken a 9 éves Frances előtt 15-20 centiméteres nagyságú, áttetsző, szárnyas lények jártak táncot.
Az apa ügyes gyerekcsínynek gondolta az egészet, ugyanis Elsie fényképészeti laborban is dolgozott, és értett a különféle képszerkesztő eljárásokhoz, tehetséges művésznek tartották, a világháború idején gyakran fotózott katonákat is. A férfi azt gyanította, hogy a táncoló tündérkék néhány perccel a képek elkészülte előtt még kartonpapírként tengették mindenapjaikat. A történet végül több hónapra feledésbe merült, a fotók az asztalfiók mélyére kerültek. Az okkult tanokra fogékonyabb anya két évvel később részt vett a Teozófiai Társaság egyik előadásán, ahol megemlítette a csodás történetet. A cottingley-i tündérek híre hamar szárnyra kapott, nagyrészt a magát a paranormális jelenségek szakértőjének tartó író – a Sherlock Holmes-történetek világhírű atyja – Sir Arthur Conan Doyle lelkesedésének köszönhetően. (A világháborúban a fiát elveszítő író egyébként 1922-ben egy egész könyvet írt a szellemvilág lakóiról.)
Az ellentmondásos fényképeket fotográfiai szakemberek is megvizsgálták, és tényként állították, hogy azok nem hamisítványok, a negatívok jól láthatóan egyszeres felvételeket tartalmaznak, tehát nem utólag manipulálták őket, például felülexponálással. Továbbá a korabeli fotómanipulációs lehetőségek (montázs, kollázs, frottázs) közepette ki volt zárható, hogy ilyen jó minőségűek maradjanak a képek. Ennek ellenére a tudósok között továbbra is a szkeptikusok maradtak többségben, bár a nagyközönség zöme elhitte, ugyanis az első világháború pokla és mérhetetlen szenvedése után szinte szomjazta Európa az ehhez hasonló mesebeli történeteket. Többen egyébként észrevették, hogy egy apró fekete pont látható az egyik tündérke hasa tájékán, ahol talán fellógathatták őket a lányok. Doyle-nak erre is volt magyarázata: a lény köldökét látjuk.
Az egyik teozófus, Edward Gardner maga utazott el Cottingley-be, hogy végére járjon az ügynek. Megjelölték a fényérzékeny lemezek sarkát, hogy a lányok nehogy esetleg kicserélhessék őket előre elkészített hamisítványokkal. Miután néhány percre eltűntek Elsie-ék – hiszen a félős tündérek nem mutatják meg magukat akárkinek –, visszatérve újabb, lélegzetelállító fényképeket mutattak be. 1921 után a történet elcsendesedett, végül csak 60 év után, 1981-ben került pont a különös rejtély végére. A még az 1970-es években is mindent tagadó Elsie – immár 80 évesen – bevallotta, hogy egy nagyon egyszerű trükkel vertek át mindenkit: egy rajzkönyvben látható tündéralak alapján lerajzoltak kartonpapírokra néhány mesebeli lényt, kivágták ollóval, majd gombostűk és drót segítségével feszítették ki őket, nem kellett hozzá semmilyen technikai trükk.
Ma már furcsának tűnhet, hogy miért sikerült ilyen jól a korabeli gyerekcsíny, hiszen a XXI. századi gyakorlott szem – amely számos gyatra Photoshop-bakit látott már az elmúlt években – könnyebben észreveszi a csalást. Francis a kamerába néz, pedig bizonyára le sem bírta volna a szemét venni a természetfeletti lényekről, ha azok igaziak lettek volna. Szintén árulkodó, hogy elmosódott alakjuk ellenére a tündérek mélység nélküli, kétdimenziós felületűek. Az átverés azért is sikerült ilyen pazarul, mert a hosszú expozícióidő alatt a papíralakok alighanem a fuvallatok következtében bemozdultak, s ezzel keltették azt az érzetet, mintha mozognának. De hát valljuk be, ez a legkevesebb. Hiszen egy tündért sem lehet megkérni arra, hogy maradjon néhány másodpercig nyugton, amíg a kép elkészül.
A gloucestershire-i Dominic Winter aukciósház idén október 4-én eladásra kínál a híres fotók közül kettőt. A kutatások szerint e két fotó 1920-ban lett előhívva, minden bizonnyal a Teozófiai Társaság egyik előadására készültek. A becslések szerint 700-1000 fontért fognak majd gazdára találni.
Borítókép / fotók: multkor.hu