hírek, képek, témák - Szolnoki NKK

A továbbiakban is Mészáros Zoltán irányítja majd a csapatot

2010. április 15.

KOSÁRLABDA | Ezúttal a hatodik helyet szerezte meg a Szolnoki Női Kosárlabda Klub csapata a felsőház pontvadászatában. Érdekesség, hogy az elmúlt tíz évben ennél jobb eredményt csak három alkalommal értek el a kék-sárgák.

A szegedi csapat szerzett előnyt

2010. március 31.

Az újszegedi sportcsarnokról szép élményük van a szolnoki hölgykosarasoknak, hiszen 2004-ben a létesítményben a Sopron legyőzésével hódították el a Magyar kupát.

Szegeden indul a női kosarasok két győzelemig tartó párharca

2010. március 31.

A hölgykosarasok már a bajnoki negyeddöntőnél tartanak. Az alapszakasz hatodik helyén végző Szolnoki NKK ellenfele a harmadik Szeviép-Szeged együttese lesz, a párharc két győzelemig fog tartani.

A kék-sárgáknak mindenképpen győzniük kell a felsőházért

2010. március 21.

Az utolsó forduló dönt a felsőházi rájátszásba jutásról a női kosárlabda-bajnokság alapszakaszában, ahol a Szolnoki NKK csapata vasárnap 18 órakor ki-ki mérkőzésen fogadja a Vasas-Csata együttesét.

A záró negyedben még győzelemre álltak a szolnokiak

2010. február 21.

Női kosár | Nem csak lelkesen, hanem jól is játszott a szolnoki csapat az elején. A Darida, Rubold páros nem csak szórta a pontokat, hanem jó passzokat is adott a társaknak, akik szintén éltek a felkínált lehetőséggel.

Megszorongatnák a kék-sárgák nagyhírű vetélytársukat

2010. február 20.

Bár nem lesz rangadó, mégis jó meccs sülhet ki a Szolnok—Pécs hölgytalálkozóból, amit szombat este hat órakor rendeznek meg a Tiszaligeti Sportcsarnokban.

Nyertek a szolnoki kosaras lányok a Szekszárd ellen

2010. január 31.

A női kosárlabda-bajnokság 16. fordulójában a Szolnok a Szekszárd csapatát fogadta.

Az edző szavai nyitott fülekre találtak, nyertek idegenben

2010. január 24.

NŐI KOSÁRLABDA | BEAC-Újbuda—Szolnoki NKK 58-78 (9-23, 16-16, 13-21, 20-18) Bogdánfy u. 100 n.. V.: Király, Hervay

A negyeddöntős pozícióért küzdenek a kék-sárgák

2010. január 10.

KOSÁRLABDA | Túl vannak a női csapatok az alapszakasz felén, a Szolnoki NKK a kilencedik helyről várja a folytatást. Mészáros Zoltán vezető edzővel az elmúlt időszakról, és természetesen a közeljövő feladatairól is beszélgettünk.

Magabiztos vendégsiker született

2009. december 21.

Tisza-parti csapatok csatáztak vasárnap este a női kosárlabda-bajnokság soros fordulójában.

Képgalériák - Szolnoki NKK

Témák - Szolnoki NKK

1 | 2 | 3 | 4 | következő »

Napi horoszkóp astronet

< >

Apróhirdetések a megyéből

  • Állás
  • Autó
  • Ingatlan
  • Apró