Huszadik alkalommal rendeznek erős ember versenyt Abádszalókon
Mik ezek?
XBár sokáig kérdéses volt, hogy sikerül-e a Tisza-tó Ifjúságáért Egyesület elnöke, Kiss András vezette szervezőbizottságnak a piszkos anyagiakat összerakni, végül siker koronázta erőfeszítéseiket. Ezek után nem maradt más dolguk, minthogy felvegyék a kapcsolatot és megbízzák a szakmai munka irányításával állandó partnerüket, a sokszoros magyar bajnok Ulvicki Mihályt.
- Négy szlovák fiú is jelezte érkezését az augusztus 20-i viadalra, azaz úgy tűnik, régen látott erős mezőny jön össze - felelte érdeklődésünkre a verseny főbírája. - A szokásoknak megfelelően ezúttal is hat számból áll a program. Bemelegítésként farönknyomással kezdünk, majd jön a rendkívül látványos söröshordó dobás, amikoris minél magasabbra kell felhajítani a 13 kg-os súlyt. Egy autó elvontatása nem számít egyszerű feladatnak a hétköznapi ember számára. Ezek a srácok viszont emelkedőn felfelé is képesek felhúzni a négykerekűt és ezt újfent bebizonyíthatják. Tavaly nem egészen egy perc alatt húzta fel a 20 méteres gátoldalon a Fordot a szám győztese. Az elmúlt években mindig betonkoffert cipelve próbáltak minél nagyobb távolságot megtenni a versenyzők.
Idén változtattunk a számon, ezúttal egy 140 kg-os hordóval kell a lehető legmesszebb elgyalogolni. Az első négy feladathoz képest szinte pihenéssel ér fel az autótartás, amikoris mintegy talicskát kell megemelniük és hosszú másodpercekig tartaniuk a gépkocsit. A záróakkord viszont alaposan feladja a leckét a fiúknak, hiszen nem elég, hogy addigra közel kétórás, igencsak fárasztó programon lesznek túl, de még egy olyan vegyesszám (sziklanyomás, hordópakolás, zsák vállravétel, gumiborítás, súlypiramis) is vár rájuk, melynek teljesítése a legjobbaknak sem mindig sikerül. Én is kíváncsian várom, hogy a tavalyi győztes, ám most sérüléssel bajlódó Rozik Gábor után idén ki viszi el a pálmát.
Az egyik favoritnak mindenképpen a martfűiek még mindig csak 21 éves, ám így is rutinos versenyzője, Hajnal Tamás számít. A 105 kg-os kategória országos bajnoka - a tavalyi világbajnokságon is az élmezőnyben végzett - évről évre lépkedett előre a ranglistán, s most reális győzelmi eséllyel várhatja az abászalóki viadalt.
- Sajnos nem biztos, hogy reális az az esély, ugyanis a közelmúltban a keresztcsontom elmozdult a helyéről, és csontkovácsnak kellett visszatenni a helyére - tudtuk meg a csupaizom fiatalembertől. - Ugyan többhónapos teljes pihenőt kellene tartanom, de hát most jönnek az esztendő legfontosabb versenyei. Bízom benne, hogy használt a múltheti injekciókúra, a napokban már teljes intenzítással akarok edzeni.
A huszadik "Ki a legény a gáton?" elnevezésű erős ember verseny szombaton 14 órakor kezdődik az abádszalóki strandon.
Páros ob Martfűn
Egy nappal az abádszalóki verseny után, vasárnap 18 órától Martfűn rendezik meg az erős emberek pűáros magyar bajnokságát. Az ob első számú esélyesének az ország egyik legerősebb emberének tartott Darázs Ádám és a hazai színeket képviselő Hajnal Tamás alkotta duó számít. Legnagyobb riválisuknak a Szabó Zsolt, Sárai István kettős tűnik.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Értékesítési vezetőt keresnek | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Kedvezmény pedagógusoknak | Szakmát ingyen! | Moziműsor | Nyeremény- és kedvezményeső a Szolnok Plázában!
Képgalériák
Állásajánlatok
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!








