SZOLJON

Alkalmam volt a sportpályán csatázni vele: a fociban rámenős középpályásnak ismertem meg, teniszben szó szerint poénra hajtó ellenfélnek, míg az irodalomban, a pódiumon tömör, csattanós történetekkel lepett meg mindenkor. Ám amikor leülünk beszélgetni, korántsem egy mókamester válaszolgatott a kérdéseimre, sokkal inkább egy tudatosan élő, határozott ember.

Mint kiderült, a humorközpontúságának is „gyökere” van, vidám színpadi szerepekben. Nagy Bandó András ugyanis színésznek indult, Szegeden éveken át volt amatőr színjátszó, pár éve pedig a Pécsi Harmadik Színházban újra vállalt egy szerepet Háy János A Gézagyerek című darabjában.

— Nem lettem színész, mert amikor megházasodtam, lemondtam erről a pályáról. Úgy éreztem, a kettőt nem lehet együtt jól csinálni. Hogy jól döntöttem-e? A válasz a 42 együtt töltött, természetesen csöppet sem gondtalan év. A házasság veszélyes üzem: a föladás művészete. Két emberből gyúródik össze egy. Saját énünk is ilyen: a jó és a rossz küzd egymással, és a dolgunk, hogy segítsük a jó győzelmét. Ez belső csata, melyet a kettőből lett „egy” látványosabban old meg, ha megold egyáltalán.

A humor a vérében van, tudja ezt már az egész ország. Felnőtt- és gyermekkönyveiben, versesköteteiben is mindig visszaköszönnek a jellegzetes bandós vidámságok. Vajon miként látja ezt a másik oldalról a humorista-író?

— Már diákként is vágott az agyam, és minden ziccerre jött poént lecsaptam. Ez eleinte zavarta a tanítóimat, aztán rájöttek, hogy egész más az óra hangulata, ha hagyják, hogy kibontsam magam. A középiskolában új erőre kaptam, akkor már karikatúrákat is rajzoltam a faliújságra. Olcsi, az építészettanárunk pedig kuncogó nézelődéssel indította az óráit. Vallom: pályám nem 1982-ben, a Humorfesztiválon indult, hanem a születésem pillanatában. A batyu 65 éve, a születésemkor került a hátamra, benne az elvégzendő feladatokkal. Tucatnyi talentumot kaptam, megannyi lehetőséggel, és persze kötelességgel. Kisiskolásként versmondóként arattam sikereket, de színjátszó készségem is előbújt, aztán rajzoltam, verset írtam, később két egyfelvonásost, majd az első humoreszkeket. Mindig jött valami újabb: humorpódium, festés, fotózás, faragás, könyvek. Színjátszó társam, Molnár Jutka óvott: nehogy szétforgácsoljam magam. Később kiderült: forgácsoknak születtem, aztán komoly törzzsé álltam össze. Ezt hordozza, ezt jelenti a Bandó név.
Hogy hogyan lett Bandóvá a Bandó? S merre haladt tovább a karikaturista? Arról így vélekedik a humorista.

— Bandikából lett a Bandi, Bandiból a Bandó, aztán hozzám ragadt, később pedig tartalmat kapott: Bandóval szignóztam a faliújságon és az újságokban megjelent rajzaimat, így írtak ki az előadások plakátjaira. Ragadványnevem a seregbe is elkísért, tíz éve pedig fölvett nevemmé lett, az anyakönyvi kivonatomban is így szerepelek. Ahogy az indiánoknál: nevemmé lett a megnevezésem. Hoffmann Gézából „a Hofi” lett, Nagy Andrásból „a Nagybandó”. Ezek márkanevek: ma már mindenki tudja, kit és mit takarnak. A karikatúra pedig stabil pont maradt a pályámon, 1975 körül gyorsrajzolóként léptem föl a Szeged bárban, és a műsor önálló estté nőtte ki magát.

Aki látta, megerősíthet: világszám volt! Zenei montázsra rajzoltam, mely asszociációs játékká lett. 1973-ban, a Szegedi Tanárképző klubjában, az első kiállításomon írásaimat is fölolvastam, és ennek sikere a humorpódiumra lökdösött. Ma már ritkábban, és jobbára örömszerzésért rajzolgatok. A napi 2-3 óra rajzolás kikapcsolódás, ezt aktív meditációnak mondom. Nem a pénzről szól, csak magányos örömszerzésről. Efféle örömet ad a tenisz, a tó körüli vagy az erdei futás. Tanítom mindenkivel: este azt is írd be a naptáradba, hogy „holnap, X órakor találkozom: Velem”! Ne te légy az utolsó, amikor a dolgaidat bevésed!
A humorista Deszkről indult, Szegeden tette meg az első színpadi lépéseit, Budapesten futott be, mégis a baranyai üdülőfalu, Orfű lett a végállomás, itt él immár húsz éve.

— Humorfesztivál-győztesként szerződtettek a Mikroszkóp Színpadhoz, egy év múlva már sorjáztak a tévés produkcióim. Közben a havi húsz színházi szereplés lekötött, nem jutottam el a hajdan bejárt vidéki klubokba, hát fölmondtam. Újra országjáróvá lettem, és az Orfűi Hétvégék egyike hozott el ide. Négy év múlva már volt egy kis nyaralónk, és két sóhaj tartott itt. Az egyik a ragyogó, színpompás őszi, amikor vissza kellett menni Pestre, a másik a rügybontó tavaszi, amikor végre újra ideértünk. Itt azt kaptam, amire vágytam. Hegyek, erdő, patakok, tavak, futás, úszás, horgászás, és hát az írás meg az olvasás nyugalma.
Írt három tucat könyvet, meséket, verseket, állatfigurás jellemrajzokat gyerekeknek, az élettel számot vető, a halállal megbékélő bestsellert és sok más, nevettető és könnyfakasztó könyvet. Mi jöhet még ezután? Ki fogja megírni Nagy Bandó András életregényét?

— Idén 65 éves leszek, ezt az esztendőt még végigcsinálom így, aztán az életművemet magam zárom le. Az Úton-útfélen című könyvemet „folytatva” megírom az Úton-útvégent is. Ez nem jelenti azt, hogy a halálra készülök. Az Úton-útvégenben az alig ismert Kalandáriumok (naplókönyveim) fontosabb kiemelései is helyet kapnak, de kitárom azokat a mappákat is, melyekben meg nem írt érdekességek lapulnak, emlékezetes levélváltások, politikai, szakmai viták, a hozzáfűzött mai megjegyzéseimmel. A fazonján nem gondolkodom, az anyag majd fölkínálja magát. Rendet raktam otthon a szobámban, azokat a köteteket, amiket már biztos nem olvasok el, az orfűi könyvtárnak adtam, kitesznek egy köbmétert. A többi meg kivárja a sorát, tudom, hogy miket akarok még kiolvasni, s talán elég időm is lesz rá. Ami ezután jön, az lesz a desszert, mint a muzsikusoknál az örömzene. Tavaszra kiadom a Bandó-összest, benne minden humoros írásommal, kabarémonológommal. És talán már a könyvhétre kijön az eddigi 16 kötetemből készült gyermekverses nagyválogatás.

A cikk a hirdetés után folytatódik

Összességében elégedett vagyok az életemmel, jó sorvonalon araszolhattam. Eddig rengeteg dolog fért bele, ez kiegyensúlyozottá és boldoggá tesz. Nincs hiányérzetem, vagy ha mégis, annak még van helye az elkövetkező esztendőkben. Nincs betegségtudatom, megmaradt a szorgalmam, nem kopott el a tehetségem, és talán lesz szerencsém ezután is. Kevesebb van vissza, mint ami mögöttem van, de oly hosszú és gazdag volt eddig is az életem, hogy nem lehetek elégedetlen és telhetetlen. Az utolsó időszakra is nyugodtan, derűsen és méltósággal készülök.

Bandó-névjegy

Nagy Bandó András 1947-ben született Deszken, majd Szegeden, az Építőipari Technikumban érettségizett. 1982-ben a Humorfesztivál győztese. Karinthy Frigyes emlékgyűrűt kapott 1988-ban, és két díjat a hajléktalanokért végzett munkája elismeréseként. 36 könyvet írt, főbb sikerei: Úton-útfélen, András könyve és Isten bikiniben, a Sosemvolt Toscana, Vár rád Toscana, valamint az Ízes beszéd és a Könyv azoknak, akik utálnak olvasni. Humoreszkválogatások, haikukötetek is találhatók a listán. 16 gyerekeknek írt verses- és mesekönyve van, a legismertebbek a Madarak tolláról, Fából vasparipát, Ringató, A táltossá lett kiscsikó és a legutóbbi két siker: a Bandó mondókák és a Kicsi versek kicsinyeknek.  Gyermekverseit megzenésítette a Szélkiáltó, a Kaláka, a Palinta, a Holló, a Republic, az Alma együttes és a Hangoló, és énekli Halász Jutka is.
 Ír, rajzol, farag, fest, fotózik. Életében fontos a sport: tíz maratonit futott (1991, New York: 3 óra 34 perc; 1993, Bécs: 3 óra 23 perc).  Mert mint mondja: a maratoni a legemberibb sport, nem egymás ellen, inkább egymást segítve futnak, és nem egymást győzik le, csupán a 42 kilométeres távot. Mónika lánya még a házassága előtt született, most gyógymasszőr. Két orfűi fiút vettek magukhoz, egyikük építési vállalkozó, másikuk szobafestő. Natália a L’art pour L’art egykori tagjaként, majd a Csinibaba film Mancikájaként lett közismert. Mostanában ő is mesekönyveket ír. Nati kislánya, a papa múzsája, Hanna Sára 8 éves.

Társadalmi funkciók

Nagy Bandó András 1990-től egy éven át Orfű polgármestere volt, egy évvel előtte a hajléktalanok megmentőjeként ismerhettük meg. A két társadalmi szerepvállalásáról így vélekedik az író:
— Örkény mondja: a legszebb emberi tett a szolidaritás. Engem az utcán az elsők között szólít meg bizakodva a krisnás vagy a koldus. 1989 februárjában efféle érzés hajtott a hajléktalanok mellé, és 3 hónap elég volt ahhoz, hogy létrehozzam az ország első, sokak által megtámogatott, hajléktalanok által működtetett szállását. Azóta közel száz nyílt már. Bíztak bennem, hallgattak rám: látták, tudták, hogy nincs politikai erő mögöttem, magamat adom. Így ötszáz ember kerülhetett ágyba, zuhanyozhatott, főzhetett magának és társainak. A Déliben magasra emelt táblájukra ezt írták: MI IS EMBEREK VAGYUNK! Mondtam, no, akkor most ezt kell bizonyítanotok. És legtöbbjüknek sikerült. Ez egyfajta szamaritánus történet, melyet három hónap után muszáj volt lezárnom, attól fogva már szociális munkások segédkeztek, rájuk bízhattam a csapatot.

Orfűre költözésemkor pedig közvetlenül a rendszerváltás után egy értelmiségi kör kérte, hogy vállaljam el a jelölést. Végül az ország első megválasztott (10 hónap múlva pedig az első lemondott) polgármestere lettem. Tehát: nem én akartam polgármester lenni, de nem bánom, hogy egy éven át segíteni tudtam a falunak. Úgy gondolom, ekkor váltottam meg a belépőjegyem Orfűre. Természetesen, mint mindig, túlhajtottam magam, sem fellépni nem jártam, se írni nem bírtam ekkoriban. Megkönnyebbültem, amikor megszabadultam a tehertől.

A könyvek születéséről, önálló életéről és jövőjéről

A 36 kötetes humorista-író Nagy Bandó így összegez arról, hogy mi motiválta egy-egy kötet születését.
— Az első gyerekkönyvem, a Madarak tolláról Hanna unokám születésekor jelent meg. Gondoltam, lesz mit verselnem, beleírtam és átadtam neki az emlékeimet is. Aztán évente két könyvvel ünnepeltünk. Idő múltán ez a vonal erősödött föl bennem, és azóta is szülöm a verseimet, gyermekeknek, szüleiknek és nagyszüleiknek. A madaras, a macskás és a kutyás könyveimben közel négyszáz állatot rajzoltam és verseltem meg, minden tulajdonságukat rímbe szedve, így a felnőtteknek is kedvencei lettek. Magamat lépcsőnek gondolom, verseimen keresztül, s azt remélem, hogy ezeken lépdelve egyre több gyermek és felnőtt jut el, vagy tér vissza a klasszikus költők köteteihez. Külön öröm, hogy mintegy 80-100 versem tankönyvekben szerepel.

A felnőtt kötetek közül kiemelkedő siker a kétkötetessé lett Toscana, de TIT-előadások és főiskolai tananyagok kiegészítő olvasmányává lett a hitet körüljáró András könyve, és méltó párja, a szarkasztikus humorral megírt Isten bikiniben. A Sosemvolt Toscana az élet, és az életet lezáró halál könyve. Főhősöm utolsó három hónapja példaadó, a történet pedig elgondolkoztató és lélekemelő. Hospice nővérek, medikusok elemzik, három egyetemen csatolták a tanatológiai tananyaghoz.
Témát egyébként előre soha nem választok, megtalálnak, akár a kutyamenhelyen a gazdit kiválasztó eb!

Az Ízes beszéd című kötetem ételeket és életeket humorosan feltáró könyv, receptekkel tűzdelve. Mert számomra a főzés is aktív meditáció, az ízek és illatok világa teljesen kikapcsol.
Nagy Bandó a világháló térhódítását, a könyvek jövőjét pedig így látja:
— Könyvbarát vagyok, a számítógép csak munkaeszköz, az E-könyv nem érdekel. Egyiknek sincs nyomdaillata, hangulata. Egy igazi könyvet viszont mindig a táskámban hordok, most éppen Babits Gólyakalifáját. Aprócska könyv, belesimul a tenyerembe, bársonyos kötésű, cirógathatom, szeretgethetem, és mivel régi kiadás, tudom, hogy kik voltak ott a születésénél: a munkamániás nyomdászok, a szorgos kötők és a csodálatos szedők, akik minden betűt egyenként illesztettek sorokba. Kétkezi munka, mely őrzi a több ezer éves emberi kultúra egy szegmensét. Nem is értem azokat, akik ki bírják mondani: „utálok olvasni”. Ezt csak az múlhatja felül, ha valaki kijelenti: „utálok élni”.