Kormányzati döntést követően indulhat végre a Tisza-tó projekt
Mik ezek?
XA felújított rendszer növelni fogja a térség ár- és belvízi biztonságát, jó minőségű öntözővízhez jutnak a termőterületek és tápvízhez a halastavak. Az öblítőcsatornákat kikotorják, és rajtuk keresztül friss vizet juttatnak a tározó öblözeteibe. Beeresztő műtárgyakat és zsilipeket építenek és javítanak, fejlesztik a tározó létesítményeit, kialakítják a kedvező áramlási viszonyokat, továbbá a vízpótlást biztosító belső csatornarendszereket. A halak vándorlásának elősegítésére hallépcsőt is létesítenek.
A kormány nemrégiben döntött arról, hogy elfogadja a Tisza-tó rendezésére vonatkozó előterjesztést, amely kiemelt környezetvédelmi és gazdasági jelentőséggel bír. A fejlesztés teljes költsége mintegy 6,6 milliárd forint, ebből az összegből 5,6 milliárd forint európai uniós támogatásból valósul meg, a fennmaradó összeget a központi költségvetésből finanszírozza a kormány.
— A Tisza-tó a legnagyobb fejlesztése előtt áll, mely négy megye lakosaira nézve bír majd kedvező hatással. A tó legnagyobb része Jász-Nagykun-Szolnok megyében van, ezért a beruházás mindenképpen kedvező hatással lesz az itt élő lakosokra, vállalkozásokra — hangsúlyozta Kovács Sándor, a megyei közgyűlés elnöke a projekt kedvező elbírálását bejelentő sajtótájékoztatón, melyet közösen tartottak Varga Mihály miniszterelnökséget vezető államtitkárral, a térség országgyűlési képviselőjével és Szabó Róberttel, a Heves megyei közgyűlés elnökével.
A beruházás amellett, hogy jelentősen hozzájárul a Tiszta-tó környékének turisztikai szempontú fejlesztéséhez, valamint javítja az ott élő polgárok életminőségét, a projekt a kivitelezése alatt és után is munkahelyeket termet. A fejlesztés kapcsolódik a Start munkaprogramhoz.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Értékesítési vezetőt keresnek | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Kedvezmény pedagógusoknak | Szakmát ingyen! | Moziműsor | Nyeremény- és kedvezményeső a Szolnok Plázában!
Képgalériák
Állásajánlatok
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!








