Az égő kályhánál a nő is megjelent az azonosítás miatt
Mik ezek?
X— Az új rendelkezés még nincs kihirdetve, még nem lépett hatályba — tájékoztatta lapunkat Veres Éva, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. — Egyelőre annyit lehet tudni, hogy lesznek változások, amelyek érintik a házkutatások eddigi szabályozását. Jelenleg még folynak az egyeztetések, ugyanis jogvédők szerint számos jogi kérdést vet fel a tervezet. Ha valóban szabálysértések esetén is lehet majd külön parancs nélkül házkutatást végezni, akkor előfordulhat, hogy egy gyorshajtónál is megjelenhetnek az egyenruhások és átvizsgálhatják a lakását.
Egyébként, már a jelenlegi rendőrségi gyakorlat is számtalan helyzetben megengedi, hogy külön parancs nélkül kutassák át a rendőrök a gyanúsítottak házát.
— Jelenleg folyamatban lévő bűnügyben is tartható házkutatás határozat nélkül, amely során nem csak a bűncselekmény elkövetésével vádolt személyt kereshetik — tette hozzá Veres Éva. Ilyen esetekben bűncselekményből származó bizonyítékokat is lefoglalhatnak a helyszínen. Természetesen a rendőröknek minden esetben jegyzőkönyvet kell felvenniük a folyamatról. Ilyenkor jelen lehetnek a gyanúsítottak, a hatóság emberei, illetve indokolt esetben szakértőt is be lehet vonni. Így például számítástechnikai eszközök lefoglalásánál egy informatikust is bevonnak. A sajtóreferens hangsúlyozta, a házkutatás ténye és módja ellen a sérelmezők panasszal is élhetnek, amit az ügyészség vizsgál ki.
Határozat nélkül bemehet a rendőr magánlakásba, ha pontos információja van egy szemtanútól arra vonatkozóan, hogy melyik lakásban került a lopott holmi, hiszen ebben az esetben azonnali intézkedési kötelezettsége van az egyenruhásoknak.
A mindennapokban a bűnözők és a rendőrök állandó harcot vívnak, hiszen a bűnelkövetők mindenféle trükköt, praktikát bevetnek, hogy megússzák a büntetést.
Veres Éva több esetet is említett, amelyek közül az egyikben egy bűnöző meglepő módon próbált meg elbújni az üldözői elől.
Ha kíváncsi rá, miként flazta be magát a férfi, megtudhatja az Új Néplap szombati számából!
Egy kábítószerrel kapcsolatos nyomozás során eljutottak egy lakáshoz, ahol megkezdték a kutatást. A gyanúsítottak jelenlétében megkezdték a lakás átvizsgálását. A pár magabiztosnak látszott, és állították nekik nincs rejtegetnivalójuk. Nem így volt. A fürdőszoba átnézése közben egy izzadásgátló dezodor felkeltette az egyik rendőr figyelmét, nem ok nélkül. A preparált doboz alját eltávolítva ugyanis nagy mennyiségű kábítószert találtak. Mint kiderült, a háziak abban bíztak, ami szem előtt van, az nem fog feltűnni.
De az emberi ötletességnek nincs határa. Volt, aki a padláson a cserepek közé, álcázva dugott el iratokat. Egy másik bűnöző az épülőfélben lévő háza falazatába dugta el a megszerzett ékszereket.
Veres Éva megjegyezte, számtalan esetben előfordul, hogy egy adott ügy kapcsán jelennek meg a rendőrség tagjai egy épületnél házkutatás miatt, és a vizsgálatok során az adott eset mellett egy másikra bűntényre is fény derül. A nyomozók egyszer egy gyilkosság miatt jelentek meg egy családi háznál, majd kábellopás miatt vitték el a gyanúsítottakat, ugyanis nagy mennyiségű lehántolt műanyag kábelborítást találtak a hatóság emberei.
Az acél óraszíj buktatta le
Még korábban történt, hogy egy férfi feljelentést tett a rendőrségen, miszerint az egyik szórakozóhelyen kifosztották a kabátját, majd elvitték a kabát mellett lévő táskáját. Hamar a rendőrség látókörébe került egy harmincas éveiben járó férfi, aki a szomszédjukban lakott. A rendőrök házkutatást tartottak, ahol ott az áldozat felesége is megjelent, és amikor éppen a fatüzelésű kályhát vizsgálták át, a nő felkiáltott, hogy ott van a férje órája. És valóban megtalálták az órából megmaradt fém alkatrészeket, illetve a férfi pénztárcájának fém csatját, valamint összeperzselődött iratfoszlányokat, és egy fényképmaradványt, ami a sértettet ábrázolta.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 3 hozzászólás érkezett-
3. degudegu 2010. július 31. 09:28
... en nem a gyorshajtasra asszocialnek...
inkabb abban bizom hogy feny derulhet sok lopasra... szerintem nincs csalad akit nem loptak volna meg, de hany van akinel nem zarult le eredmenytelenul a "nyomozas" (feljelentes). Szerintem nem sok. -
2. 1jászkamionos 2010. július 31. 07:38
Ha jól belegondolok....
Marihónaalján húzgálta.....
1szimat belőle,3óra detox.....
:XDDDDDDDDD -
1. armedX 2010. július 30. 21:24
"izzadásgátló dezodor felkeltette az egyik rendőr figyelmét, nem ok nélkül. A preparált doboz alját eltávolítva ugyanis nagy mennyiségű kábítószert találtak."
Gondolom milyen nagy mennyiségű lehetett:-) Röhej!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Önkormányzati választás 2010 | Előfizetési akció! | Cégtár | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Állásajánlatok | Lemezajánló | Tandíjmentes szakképzések | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | A Szoljon.hu a Facebook-on! | Sajtóetikai kódex | Jótékonysági orgonahangverseny | LEGO kiállítás
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Péter | Cseh Sándor | Erdélyi Tibor | Fejér Andor | Fejér Andor | Gedei József | Gedei József | Hajdú László | Karsai Zita | Mészáros Zoltán | Pókász Endre | Pór Péter | Szabó András | Szabó István | Szabó István | Szabó Zita | Szabó Zoltán | Szalay Ferenc | Szekeres Imre | Tasnádi Zoltán
Napi horoszkóp
-
Kitűnően tud takarékoskodni, jól bánik a pénzzel. Mindent elvállal, ami jövedelmet hoz, még azt is, amit más nem tud megcsinálni. Arra ügyeljen,...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ámor megint szíven találta. Azonban a szerelemben igen zárkózott, nehezen nyílik meg. Az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni, mert...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Fantáziája szárnyaló. Sok mindenre kíváncsi, és ki is próbálja az útjába kerülő lehetőségeket. Szolgálatkész, a közös munkákból kiveszi a részét.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
A mai napra nem sok jót ígérnek a csillagok. Türelemre és kitartásra van szüksége, terveit most nem igazán tudja megvalósítani. A gondok özöne...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját, még akkor sem, ha nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ha nem elég figyelmes, ma lemaradhat valamiről, amit később megbánhatna. Legyen tehát résen, és a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt....
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Új szerelem a láthatáron! Közelebb, mint gondolta volna. A pillantásokból is láthatja, hogy csak a kezét kell kinyújtania.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Rengeteg megbeszélnivalója akadna társával, de szinte soha nincs rá ideje. Legyen most Ön az erősebb, szakítson időt a párbeszédre. Tisztázódnak a...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Képes az élet apró örömeit is élvezni, ami közérzetére és egészségére is kedvező hatást fejt ki. Csupa pozitív hatások érik a mai napon. Valaki...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Óriási eredményeket ért el, amit mások is elismernek, ezért büszke lehet magára. Kedvező helyzetét igyekezzen kihasználni munkahelyén! Este menjen...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Megjelenését igyekezzen a legjobb formába hozni. Ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek. Ön is jól érzi magát, és mások is elismerik, vonzónak...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide!



