2024.02.04. 08:24
Az Olaj edzője szerint: Nem mindig csapatként játszottak
Nem várt sima, 91–77-es vereséget szenvedett a Szolnoki Olajbányász a Budapesti Honvéd otthonában a kosárlabda-bajnokság 19. fordulójában. A mérkőzés utáni nyilatkozatok az MKOSZ honlapja segítségével.
A palánkok alatt is sokszor alulmaradtak a szolnoki játékosok
Forrás: hunbasket
Zlatko Jovanovics (a Honvéd edzője): – Pontosan az történt, amiről a mérkőzés előtt beszéltünk: egy kemény csapat játékára fizikailag nagyon jól reagáltunk. Az elsőtől az utolsó percig keményen beleálltunk a meccsbe, szedtük a lepattanókat, a rotáció is jól ment. Úgy gondolom, mindig így kell majd játszanunk a folytatásban is, mert a bajnokság rendkívül kiélezett, bárki megverheti bárkit. A Szolnok egy nagy csapat, a maga céljaival, szóval tudtuk, hogy több mint száz százalékot kell majd beleadnunk, hogy megnyerjük a meccset. Úgy gondolom, ez így is történt. Nagybetűs csapatként nyertünk, ezt jól bizonyítja a 22 asszisztunk.
Szarvas Gábor (az Olajbányász edzője): – Elismerésem a Honvédnak, mert nagyobb energiát mozgósítottak, hogy ezt a mérkőzést megnyerjék. Beigazolódott az, amitől tartottam a találkozó előtt, tudtuk, hogy a Ludovika Aréna egy nehéz pálya, a Honvéd egy szervezett, kontrollált kosárlabdát játszó csapat egy kreatív edzővel és négy magas szintet képviselő légióssal. A Djokovicsra és Brownra épülő támadószekció azt hozta amit tud, sőt még Wesson is előlépett, így gyakorlatilag már az első félidőben eldőlt a mérkőzés. Amiért hallatlanul bosszús vagyok az az, hogy ebben a szakaszban csapatként nem harcoltunk úgy, ahogy az a Szolnoki Olajbányászhoz méltó. Emiatt szeretnénk elnézést kérni a szurkolóinktól, akiknek szeretném megköszönni, hogy ennyien eljöttek Szolnokról és biztattak minket. Végül szeretném köszönteni közöttünk Pongó Lénát, hiszen Pongó Máté kislánya tegnap este megszületett. Neki külön köszönöm, hogy a nehéz éjszaka után a rendelkezésemre állt. Megyünk tovább és várjuk a következő kihívást!
Pallai Tamás (az Olajbányász csapatkapitánya): – Nem ezért jöttünk ide… Teljesen egyértelmű, hogy problémáink vannak. Ezeket meg kell oldanunk! Ezen kell dolgoznunk, és a jövőbe kell tekintenünk.