2024.05.04. 16:30
A jászapáti Széchenyi gimnázium végzősei is elbúcsúztak iskolájuktól
Elérkezett a ballagás ideje a jászapáti Széchenyi iskolában is. A rendezvényen már több éve hagyomány, hogy átadják a Gajdics András díjat, amit ezúttal a 12. a osztályfőnöke, Borbás Ágnes vehetett át.
Szombat délelőtt ünnepélyes keretek között elbúcsúztak iskolájuktól a Gróf Széchenyi István Katolikus Gimnázium végzős diákjai. A fontos eseményen a köszöntők és a Himnusz elhangzása után a 11.osztályosok nevében Balogh Ivett, a ballagóktól Nagy Alexa mondott búcsúbeszédet.
A már több éve hagyományos Gajdics András díjat – aki egykoron az intézmény tanára volt – ezúttal a 12. a osztályfőnöke, Borbás Ágnes vehette át. Farkasné Besenyei Mária igazgató és Kocsis Sándor plébános ünnepi gondolatai után a végzősök tiszteletüket tették az iskola udvarán felállított országzászlónál, majd felvonultak az osztályterembe.
A ballagási ünnepségen közreműködött az iskola énekkara.