2023.12.02. 07:30
Több mint kétmilliárd forintból fejlődik Cibakháza
A szokott rendben zajlott a közmeghallgatás Cibakházán. A település vezetése a lakosság kérdéseire is válaszolt a művelődési házban tartott rendezvényen a minap.
Közmeghallgatást tartottak Cibakházán
Forrás: Herczeg Zsolt Facebook-oldala
Közmeghallgatást tartottak a tiszazugi nagyközség művelődési házában a minap. Herczeg Zsolt, a térség országgyűlési képviselője is szót kapott, biztosítva a települést a támogatásáról. Hegyes Zoltán polgármester úgy nyilatkozott, a bevett menetrend, hogy az ilyen alkalmak általános önkormányzati tájékoztatóval kezdődnek.
– Öt projekt indult vagy indul hamarosan a településen, az össz értéke ezeknek 2 milliárd 322 millió forint. Ilyen léptékű fejlesztések még nem voltak Cibakházán, így volt miről beszélnünk – mondta. Hozzátette: természetesen kisebb projektekről is szó esett a délután folyamán.
– A tapasztalatok szerint akkor vannak igazán sokan a közmeghallgatáson, amikor nagy a baj. Szép számmal összegyűltünk, de körülbelül feleannyian voltunk, mint szoktunk – magyarázta.
A lakossági felvetésekre és kérdésekre is válaszolt a település vezetése.
– A legtöbben az utak helyzetéről érdeklődtek, de jegyzői hatáskörbe tartozó témák is felmerültek, illetve a civil szervezetek működésével kapcsolatos kérdésekre is válaszoltunk – fejtette ki.